Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, ki vezeti ezután a Ludwig Múzeumot

2023. május 11., csütörtök 21:33

Továbbra is Fabényi Julia vezeti a Ludwig Múzeumot − írta meg a Facebookon Csák János kulturális és innovációs miniszter.

Mint azt megírtuk, a Kulturális és Innovációs Minisztérium által felkért bizottság 2023. április 8-án meghallgatta azokat a jelölteket, akik a Ludwig Múzeum igazgatói posztjára pályáztak. A posztra Fabényin kívül Gulyás Gábor kurátor, a Műcsarnok korábbi igazgatója adta be a pályázatát. 

Fabényi Julia 2013 óta áll a kortárs művészet legjelentősebb hazai intézményének élén, amely az elmúlt években sorra nyerte a rangos hazai és nemzetközi szakmai elismeréseket. Hasonló sikereket és jó egészséget kívánok Igazgató Asszonynak a jövőben is!

− írta közösségi oldalán a miniszter.

Az ötfős bírálóbizottságban mások mellett Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) rektora is helyet kapott. Káel Csaba, a Műpa vezérigazgatója ezúttal nem volt tagja a bizottságnak.

A Ludwig Múzeum pályázati kiírásának szakmai követelményei között szerepelt

A pályázat elbírálásánál előnyt jelentett egyebek mellett muzeális intézménynél szerzett, legalább ötéves szakmai vezetői gyakorlat, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezés a kortárs képzőművészet, illetve a gyűjtőkör tekintetében hasonló szakmai profilú muzeális intézmények terén, valamint a Ludwig Múzeum aktuális szakmai programjának továbbvitele.

Rovatok