Index Vakbarát Hírportál

Botrányosra sikeredett az Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntője

2023. május 12., péntek 06:08

Tovább dübörög az eurovíziós hét, csütörtök este lezajlott a 2023-as dalfesztivál második elődöntője. A kedd esti első adás után kifejezetten nagy kíváncsisággal és lelkesedéssel ültünk le megnézni, mivel szolgál majd a következő show – bánatunkra azonban javarészt csak unalmas dalokkal és hamis hangokkal találkoztunk.

A kedd esti show-val ellentétben jóval visszafogottabbra sikeredett a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntője. A versenynek idén ugye az egyesült királyságbeli Liverpool ad otthont, annak ellenére, hogy 2022-ben Ukrajna és a Kalush Orchestra vihette haza a kristálymikrofont. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az orosz–ukrán konfliktus miatt szomszédjaink nem tudtak a győzelemmel járó rendezési joggal élni, így az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége, azaz az EBU a tavalyi második helyezett Egyesült Királyságot kérte fel a feladatra.

Akárcsak az első elődöntőt, a műsort ezúttal is Alesha Dixon angol énekesnő, Hannah Waddingham angol színésznő, a Ted Lasso sztárja, és Julija Szanyina ukrán énekesnő vezették, akik között ezúttal is remek volt az összhang. Érdekesség, hogy a szombati fináléra a hölgyek mellé egy negyedik tag is csatlakozik majd, méghozzá nem más, mint az ír tévés legenda, Graham Norton. Az, hogy mely országok kaptak lehetőséget arra, hogy másodjára is előadhassák dalukat, csütörtök este dőlt el, ha azonban nem követte a dalfesztivál második elődöntőjét, cikkünkből most minden fontos részletet megtudhat.

Rég volt ennyire gyér a felhozatal

A csütörtök esti show-t a Dániát képviselő Reiley nyitotta Breaking my heart című dalával, amely elsőre egy kifejezetten jó előadásnak ígérkezett, a produkció után azonban hamar kiderült, hogy a 25 éves fiú nem csak a szerelmet, hanem a hangokat sem találja. Őt követte az örmény Brunette, aki egy pillanatra meghozta a reményt, hiszen egy közel tökéletes előadással állt színpadra – rendben volt a dal, a hangzás és a látványvilág is –, a román Theodor Andrei és az észt Alika azonban hamar elrontották a kedvünket, mert egyaránt rendkívül klisés dalt hoztak; spoiler: utóbbi még így is továbbjutott.

A bulihangulatot a belga Gustaph próbálta megteremteni a liverpooli arénában, a Because of You című dalával, ami hellyel-közzel sikerült is,

ezen előadás közben lehetett ugyanis először látni azt, hogy a színpad előtt álló tömeg valamelyest egyáltalán megmozdul.

Szintén kiemelkedő produkciót tett le az asztalra a Ciprust képviselő Andrew Lambrou is, aki elképesztő magas hangokat énekelt ki Break a Broken Heart című dalának előadása közben – ezzel azonban tulajdonképpen a végére is értünk annak a képzeletbeli listának, amely a jó, vagy annál jobb értékelést kapott dalokat tartalmazhatná.

Az elődöntőben fellépett még a Lengyelországot képviselő Blanka, akinek produkciója jóval több vizuális effektet, mint tehetséget tartalmazott; illetve a grúziai Iru és a San Marinó-i Piqued Jacks, akik viszont nem igazán hagytak maradandó nyomot az előadásukkal. Velük ellentétben a szlovéniai Joker Out nevű fiúbanda üde színfoltja volt a második elődöntőnek, és bár Carpe Diem című daluk egyértelműen nem lesz világsláger, a csütörtöki felhozatalból mindenképp kitűntek vele.

Még mindig rendkívül fontos a rajtszám

A verseny előtt a rajongók között kifejezetten nagy népszerűségnek örvendő osztrák nevezés, a Who The Hell is Edgar? is a második elődöntőben mérettette meg magát, és ugyan a továbbjutás nem volt kérdéses, sajnos ismételten bebizonyosodott, hogy egy pörgős, bulis számot rendkívül nehéz úgy színpadra vinni, hogy az egyszerre legyen rendben hangban és vizuálisan is.

Őket követte az albán származású Albina produkciója, illetve a litván Monika Linkytè előadása, ám semmi eget rengetőt nem nyújtottak, a kedvező rajtszámnak köszönhetően azonban sejthető volt a továbbjutásuk. Az Eurovízión szavazni ugyanis nem az egyes dalok alatt, hanem egy külön meghatározott, 10-15 perces idősávban lehet, miután minden ország előadta a produkcióját – így azok, akik később lépnek fel, nagyobb eséllyel hagynak nyomot a nézőkben.

A második elődöntőt végül az ausztrál Voyager zárta, a perthi progresszív metálzenekar a Promise című dalukkal szinte felrobbantotta az arénát – a felhozatalt elnézve azonban bátran kijelenthetjük, hogy a 2023-as Eurovízió második elődöntője az elmúlt évek legrosszabb válogatója lett, botrányosan átlagos dalokkal és előadásokkal.

Szombaton már győztest avatnak

Az első elődöntőből továbbjutott tíz országhoz csütörtök este végül Albánia, Ciprus, Észtország, Belgium, Ausztria, Litvánia, Lengyelország, Ausztrália, Örményország és Szlovénia csatlakozott, így kialakult a végleges mezőny – bár igaz, a bukmékerek szerint a győztes nem közöttük van; a legesélyesebbnek Svédországot, majd Finnországot, illetve Ukrajnát tartják.

Hozzájuk csapódik még a nagy ötös, azaz Olaszország, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság és Spanyolország versenyzői, akiknek nem kellett az előválogatókon részt venniük, automatikusan bejutnak a döntőbe. Mindez annak köszönhető, hogy ezen országok közszolgálati televíziótársaságai azok az EBU-tagok, akik a legjelentősebb mértékben járulnak hozzá a verseny finanszírozásához.

Az elődöntőkből továbbjutott tíz-tíz országhoz, illetve az automatikus továbbjutó nagy ötöshöz csatlakozik még az előző év nyertese, az elődöntők alól ugyancsak felmentett Ukrajna, így szombat este 26 dal versenyez a fináléban. Az adást – mivel magyar induló hiányában az MTVA nem közvetíti – akárcsak korábban, ezúttal is a YouTube-on követheti majd; a finálé magyarországi idő szerint este 21:00-kor kezdődik.

(Borítókép: Andrew Lambrou a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon 2023. május 11-én. Fotó: Peter Byrne / PA Images / Getty Images)

Rovatok