Index Vakbarát Hírportál

„Sokszínű Bioműanyag” és Insomnia a METU Attól függ… című kiállításán

2023. május 16., kedd 06:24

A Design Week Sepsiszentgyörgy felkérésére 2023-ban első alkalommal állított ki a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara.

Az ide látogató érdeklődők egy, a hallgatókból álló kurátori csapat által létrehozott kiállítással és beszélgetéssel egybekötött vetítéssel találkozhattak. A Budapesti Metropolitan Egyetem Attól függ… című kiállítása betekintést enged az egyetem különböző szakjain átívelő oktatásába is.

A bemutatott alkotásokat – az elméleti megközelítésen túl – Darvasi László 2010-ben megjelent Teregetés című novellájának részlete fűzte egységbe. A kiállítás koncepcióját a „teregetés” hívószóra Design- és művészmenedzsment szakos hallgatók állították össze.

A teregetés, a kipakolás az alkotóművészet sajátja: szól egyrészt az alkotások megmutatásáról, de éppen úgy meséli el a lélek kipakolását is. Ezek az erős érzelmek, gondolatok köszönnek vissza a Családi album alkotásban is. 

A kiállítás grafikai és projektmenedzsmenti feladatait a Concept Agency látta el. A kiállítás arculatában oktatónk, Boskovitz Oscar Troppauer nevű betűterve látható.  

Rovatok