Index Vakbarát Hírportál

Ma már a pénz és a politika irányít, nem az, ami régen

2023. május 18., csütörtök 13:14 | tíz hónapja frissítve

A magyar irodalmi élet jeles alakjai egy Facebook-poszt alatt vitatták meg, hogy a populáris bulvár műfaja mennyire „takarja ki” a minőséget, és hogy a kultúra rendszere, struktúrája valóban átalakulóban, szétesőben van-e. A diskurzust Garaczi László nyitotta meg, amihez mások mellett Fábri Péter, Poós Zoltán és Berta Ádám is csatlakozott.

Mindig üdítő látni, amikor egy Facebook-posztnak értelme van, fontos kérdéseket feszeget, és a kommentszekciót nem trollok lepik el, hanem diskurzus indul, hovatovább: vita, érvekkel. Nemrégiben ez utóbbinak adott teret Garaczi László író, aki Facebook-oldalán megosztotta Mircea Cartarescu román író egyik interjújában olvasható gondolatmenetét, amelyben arra a kérdésre válaszolt, hogy láthatóak-e tendenciák az irodalomban, amelyek kirajzolják a kétezres évek szellemi átalakulásainak jellegzetességeit. 

Garaczi saját Facebook-oldalán kommentár nélkül osztotta meg az interjúrészletet, de az egyik hozzászólásra azt reagálta, szerinte a román író azon szomorog, hogy a populáris bulvár immár „kitakarja” a minőséget, vagyis a kultúra rendszere, struktúrája átalakulóban, szétesőben van. De fogalma sincs, hogy igaza van-e, vagy hogy kell-e ezen egyáltalán bánkódni.

Láthatók-e tendenciák az irodalomban (ha igen, miképpen), amelyek kirajzolják a kétezres évek szellemi alakulásának jellegzetességeit?

A világon ma kevés nagy élő író van, ami nem csoda. Sehol sincs már se kritikai befogadás, se kritikai gyakorlat. Az író láthatósága szempontjából egyetlen döntő kritérium létezik, az eladás, és ugyanaz van a filmnél és a zenénél is. Ez az oka, hogy nincs szakmai kritika, hanem elsősorban a kiadók és az irodalmi díjak intézményei járulnak hozzá az íróról alkotott kép kialakulásához. Kinél jelensz meg? Milyen támogatásból? Milyen díjakat kaptál? Ezek a kérdések foglalják el a klasszikus kérdések helyét: milyen irodalmat ír? Milyen stiláris kvalitásai vannak? Milyen irodalmi irányzathoz tartozik? Az író melyik nemzedékhez? […]

Társadalmi szereplőként a mainstream író elvesztette régi ragyogását, már nem sztárja a kulturális életnek, és nem is véleményformáló. Ebből ered zavara és depressziója. Annak a ténynek a tudomásulvétele, hogy ha ma az Isteni színjátékhoz, a Háború és békéhez vagy a Finnegans Wake-hez hasonló művet publikálna is, csak néhány recenzió jelenne meg róla (a hátsó borítón lévő szöveget felhasználva), és nem találkozna a könyvével egyetlen központi könyvesboltban sem, arra készteti az írót, hogy feladja és elnémuljon. Egyébként J. F. Lyotard már 1979-ben megírta, hogy néhány évtized múlva az író számára nem marad más téma, csak a semmi, az utópia és a hallgatás.


Mircea Cărtărescu (ford.: Koszta Gabriella, Litera)

A bejegyzéshez több magyar író is hozzászólt, mások mellett Fábri Péter, Poós Zoltán és Berta Ádám. Fábri Péter szerint „a kultúra rendszerei mindig változtak. A római kultúrában, amikor egy birodalom volt fél Európa, nyilván másképp terjedtek a művek, mint a klasszikus görögben, ahol néhány város volt az egész kultúrkör. A kora középkori Európa egy szétesett, dezintegrálódott világ volt, de aztán jött a virágzó középkor, az internacionális gótika és az egész csoda, ami felépült itt a XII–XV. században. A könyvnyomtatás mindent megváltoztatott, de háromszázötven évet kellett várni, hogy Goethe világirodalomról beszéljen Eckermannak – és miféle világirodalom volt az?”

Tudott-e a szuperművelt Goethe a japán Párnakönyvről vagy a Genji regényéről? Nem hiszem, mert ha tudott volna, szerintem haikut is írt volna. És mégis világirodalomról beszélt. Szerb Antal szerint a világirodalom elfér egy művelt ember könyvespolcán. Merné-e ezt ma leírni? Hány ukrán költőt és írót tudsz felsorolni, és én hányat tudok? Itt élnek a szomszédban, hatalmas, nagyszerű nép. És így tovább.

Kinyílt a világ, sokkal több kulturális termék (híre) jut el hozzánk, mint valaha, de a saját, egyedi befogadóképességünk korlátos” – írta Fábri Péter. Úgy látja, hogy amit Goethe világirodalomnak nevezett, az egy nagyjából talán 200-300 éves időszakra érvényes fogalom volt, és valóban, ma, az internet korában a kultúra teljesen átstrukturálódik.

Hány filmet láttál egy hónapban húszéves korodban? És hányat látsz ma? Én pl. biztosan sokkal többet, a Netflix tele van remek filmekkel, és még olyan korszakokból is újakat látok, amelyekről azt hittem, ismerem a filmművészetüket

– utalt az ötvenes-hatvanas évekre. Ezt az interjút ő olyan kultúrkritikai szomorkodásnak tartja, mint amilyet száz évvel ezelőtt a fiatal Lukács, Fülep vagy Hauser Arnold folytatott, sok száz, sok ezer oldalon.

A világ több milliárd ember számára sokkal jobb hely lett, mint száz éve volt, a kultúra pedig nem jobb vagy rosszabb, hanem másképp szerveződik. Én is szerettem fiatal lenni, de azért nem szeretnék visszamenni mondjuk 1972-be

– zárta gondolatát Fábri Péter.

Hogy fenn maradj hajnal négyig

Poós Zoltán költő is hozzászólt a bejegyzéshez, szerinte sok író, amikor megvan az, amit nagyon meg akart írni, elengedi az egészet. Ez persze akár jót is tesz az irodalomnak, de valójában arról van szó, hogy az irodalom, az írás már nem perspektíva. Szerinte mindig voltak pályaelhagyók, általában az első vagy a második könyv után, de egyre nagyobb az „öregek” esetében a két könyv között eltelt idő.

Rengeteg kibeszéletlen dolog veszi el sokak kedvét, pedig az íráshoz lelkesedés kell, az, hogy fenn maradj hajnal négyig. Persze, mondom, ez jó is lehet, mert legalább nem születnek alibiből könyvek. És igen, »írj, ne kényeskedj«, de valami nagyon megváltozott. A klímája ennek az egésznek. Persze, lehetett fűtetlen faházban is írni, egzisztenciális bizonytalanságban, akár évekig is, de most inkább azzal lehet a baj, hogy elveszett a varázsa a nagy egésznek.

Az irodalom kultúraként tűnik el

A kommentek között felvetődött az is, hogy „a magas szintű irodalom elvesztette a személyes és társadalmi megváltásra alkalmas jellegét – némi ranggal bíró egyéni szerepválasztás lett, ami a „nevet szerzett” alkotónak még mindig megérheti. Nem most, hanem évtizedekkel ezelőtt történt ez, amikor világos lett, hogy nem tudja többé megváltoztatni az emberek életét, amit határozottan a pénz és politika irányít. Színvonalas irodalomként annak van esélye,

  1. ami képes katarzist adni,
  2. amivel nagymértékben azonosulni lehet, illetve
  3. ami hasznos tanulságokkal jár.

Ilyen viszont a kommentelő szerint alig akad. Harcos Bálint író úgy véli, „azt kell megérteni, hogy az irodalom kultúraként tűnik el. Szerinte leginkább az a megdöbbentő, hogy az érdektelenség, az elértéktelenedés nem csupán egy lokális jelenséget (könyvet, műfajt) sújt, hanem az emberi létezés egy módját, amelyről azt hittük (és hisszük), hogy csak az emberrel magával múlhat el. A kultúra, ha van, olyan valami, ami több, mint a részei összessége – szóval azon, hogy az irodalom mint kultúra épp eltűnik vagy eltűnt, egy fikarcnyit sem változtat, hogy továbbra is vannak (valami oknál fogva megmaradtak) magányos olvasói.”

(Borítókép: Garaczi László 2021. május 26-án. Fotó: Czimbal Gyula / MTI)

Rovatok