Index Vakbarát Hírportál

Jane Fonda: Azt mondta, látnia kell, milyen az orgazmusom

2023. május 20., szombat 14:11

René Clément francia filmrendező próbálta egy meglehetősen tisztességtelen ajánlattal ágyba csalni a színésznőt. Fonda kivágta magát a kellemetlen helyzetből.

Jane Fonda nemrégiben a Watch What Happens Live című műsor vendége volt, ahol arra kérték, hogy nevezzen meg egy filmest, aki megpróbálta őt felszedni, de ő nem adta be a derekát. A színésznő egy megdöbbentő történetet osztott meg René Clément francia filmrendezőről, akivel 1964-ben A macskák című thrillert forgatták – írja a hvg.hu.

Jane Fonda elmesélte, hogy az akkoriban Franciaország egyik legtermékenyebb rendezőjének számító, Cannes-ban többször is díjazott Clément azt javasolta a színészének, hogy feküdjön le vele, mert a filmben orgazmust kell imitálni, és meg akarja nézni, hogy milyen orgazmusa van Fondának. 

Franciául mondta, és úgy tettem, mintha nem érteném

– Fonda így vágta ki magát a szorult helyzetből. Hozzátette: vannak még hasonló történetei, de ezeket most nem osztja meg, mert kevés az idő.

A filmrendező ekkor 51 éves volt, a színésznő pedig 27. A történet az után látott napvilágot, hogy egyre több kritika éri a francia filmipart a „visszaélések fenntartásáért”, írja a Variety.

Adele Haenel színésznő nemrég nyílt levélben közölte, hogy emiatt ott is hagyja a szakmát, és bírálta a cannes-i filmfesztivált, amiért „az mindent megtesz, hogy megvédje az erőszakos vezéreket”, így Roman Polanskit vagy Gérard Depardieu-t.

Rovatok