Ritkán esik meg, hogy a világirodalom egyik nagy klasszikusa 142 év késéssel érkezzen meg a magyar olvasókhoz. Machado de Assis kultkönyve a Helilon Kiadó gondozásában most jelenik meg először magyar nyelven. A könyvbemutatón M. Nagy Miklós kiadóvezető Pál Ferenc fordítóval és a brazil követség jóvoltából a Sorbonne professzorával, a Galimard kiadó fordítójával, Michael Riaduellel beszélgetett.
Általános egyetértés van, hogy Brás Cubas síron túli emlékezései a brazil irodalom egyik legkiemelkedőbb regénye. A mű 1881-ben jelent meg, magyar fordításban pedig most, 142 évvel később olvasható, immár a Helikon Kiadó gondozásában – vezette fel M. Nagy Miklós, a Helikon Kiadó vezetője a Libri Könyvpalotában megrendezett könyvbemutatót.
A szót Michael Riaduel vette át, aki megjegyezte, neki is 142 évig tartana megtanulni magyarul. Majd komolyra fordítva a szót, hangsúlyozta, hogy a művet a saját korában nem értették, most viszont igen, és újraértelmezik.
Az olvasók többsége kényelmetlenül érezheti magát a könyv elolvasása után. Legalább négy gyomorra van szükség a befogadásához.
Pál Ferenc, a kötet fordítója hozzáfűzte, a magyar könyvkiadás nagy adósságát törlesztette a mű megjelenésével.
A regény elbeszélője, a jómódú, Rio de Janeiro-i felső középosztályba tartozó Brás Cubas – aki saját bevallása szerint nem egy halott író, hanem egy író halott – saját halála után, a túlvilágról visszatekintve meséli el életét, amelyet kisebb-nagyobb szerelmi kalandok, nagyvilági társasági események és meggyőződés nélküli politikai ambíciók jellemeztek.
Csakhogy Brás Cubasnak megvan az a különös szokása, hogy időről időre ironikus-filozofikus eszmefuttatásokkal zökkenti ki olvasóját: hol egy víziló hátán utazva mereng az idők kezdetéről, hol egy fekete lepkéről vagy egy rövid szárú csizmáról elmélkedik, hol Arisztotelész és Helvétius filozófiájából csinál tréfát, hol a könyv leendő kritikusainak üzen, hol pedig föld- és növénytani párhuzamokkal igyekszik szemléltetni a 19. század végi rabszolgatartó brazil társadalom visszásságait. Gyermekkori barátja, a tébolyult Quincas Borba révén még egy bizarr filozófiai rendszerrel, a humanitizmussal is megismerteti olvasóit – olvasható a Helikon Kiadó közleményében.
A regény rövid fejezetekből áll, gyakran kiszól az olvasónak, kommentálja saját írását, önmagával is polemizál. A lélektani realizmus, az újságírói stílus, az olvasóval való beszélgetés és az önmagára való reflektálás miatt a regény stilisztikailag nehezen kategorizálható.
A szerző és a főhős filozófiájáról Michael Riaduel azt mondta, a műben több szempont előkerül. Egyrészt a romantikus aforizmákhoz hasonlítaná. Másrészt nem bízik az ideológiákban, eltávolodva nézi őket. Ezentúl pedig újságírói eszközöket is alkalmaz, az olvasó felé való kikacsintást abból tanulta meg.
A főhős igazán csak az emberi szenvedés állandóságában hisz.
Pál Ferenc hozzáteszi, részben a keleti filozófia is megjelenik a maga pozitív, életigenlő attitűdjével.
A szerelmes regényben három nőalak is megjelenik – jegyezte meg Riaduel.
Az első luxusprostituált, a második egy gyerekkori csibészség folytatása, a harmadik pedig az örök szerelem. De az egyik fő kérdés, hogy Brás Cubas vajon tud-e szeretni igazán, vagy csak önmagát szereti.
A brazil irodalmi kritika realistának nevezi a regényt, ami a Sorbonne professzora szerint felvet néhány kérdést. Egyrészt hogy Machado de Assis könyvében a brazil társadalom részeként a rabszolgatartás is megjelenik. „Brás Cubas jómódú családban nő fel, az egyik gyerekkori játékszere egy rabszolga, akinek a hátán lovagol, közben állatnak hívja” – fogalmazott Michael Riaduel, aztán megjegyezte: ez a könyv soha sem ott tart, ahol várnánk.
A regényt Pál Ferenc fordította, a borító Oláh Gábor munkája. A magyar kiadás előszavát Cserna-Szabó András írta.
Író, költő és drámaíró, a brazil irodalom egyik legnagyobb klasszikusa. Felszabadított rabszolgák unokájaként született Rióban. Szegénysorból küzdötte föl magát, s lett korának egyik ünnepelt írója, a Brazil Irodalmi Akadémia egyik alapítója és első elnöke. A 20. század második felében olyan szerzők fedezték fel újra regényeit, mint Susan Sontag, José Saramago, Carlos Fuentes, Philip Roth, John Updike vagy Salman Rushdie.