Nyolc modernista festőnő 1931-ben a Nemzeti Szalonban mutatkozott be a nagyközönségnek. Őket és a velük egy csoportban alkotó művésznőket mutatja be a pécsi Papnövelde utcai Modern Magyar Képtárban május 25-én könyvbemutató beszélgetéssel megnyíló és szeptember végéig látogatható tárlat.

Bartók Mária, Bartoniek Anna, Dullien Edith, Endresz Alice, Futásfalvi Márton Piroska, Hranitzky Ilona, Járitz Józsa, Kiss Vilma, Muzslai Kampis Margit, Lóránt Erzsébet, Perényi Lenke, Szirmai Ili, Sztehlo Lili, Szuly Angéla, Wabrosch Berta az elsők között voltak a hazai modernizmus történetében, akik vállaltan egy szűk, modern művészetet képviselő, professzionális művésznőkből álló csoportot hoztak létre 1931 januárjában.

A Képzőművésznők Új Csoportjának egyetlen önálló kiállítását − ahol nyolcan szerepeltek − a Nemzeti Szalonban tartották ugyanez év októberében.

A csoport magát „újként” határozta meg, ebből következik, hogy tevékenységüket nem az akadémikus, műcsarnoki művészet szférájában képzelték el, hanem a modernizmus keretein belül.

A művésznők története szorosan összefonódott, több közös vonás határozta meg életpályájukat. Művészi tanulmányaikat még az első világháború előtti, alatti időszakban kezdték, s meghatározónak tekinthető a Lyka-reform idején történt továbbképzésük. A kommüniké szerint a főiskola védelméből kikerülő, a piacon megélni kényszerülő művésznőknek nehezen ment az érvényesülés, viszont a sorsközösség összekovácsolta őket, nőelődjeiktől különbözve, határozott elképzelésekkel rendelkeztek, a modern irányzatokat képviselték.

A hagyományos műfajokban alkottak, de bátran vállalták a témák megújítását, saját nézőpontjuk érvényesítését. A közösségi érzet művészetüket formálta, ettől függetlenül teljesen egyéni utak rajzolódtak ki. Ezen időszak alatt is nagyon nehéz volt a professzionális női művészlét. Kizárólag nemi alapon szerveződő művészcsoportba nem vágytak, a szükség hozta. Végül is a hátrányokból erényt kovácsoltak.

A művek többsége nem lágy, nem finomkodó, az érzékenynek tartott női lélek nem jelenik meg rajtuk. Helyette a nyers, a groteszk látásmód, torzítás, dinamizmus, egyszerűsítés a fő kifejezőerő. A korszakban ezt a közönség, a kritikusok az eredetiség utáni hajszának, a férfiakkal való versengés túlkapásának érzékelték, az általuk képviselt stílusirányzatok − elsősorban a Neue Sachlichkeit − társadalomkritikus, groteszk ága nem nyert pozitív fogadtatást.

Bár az ígéretes kezdés ellenére a festőnők neve lassan elhomályosult, kikopott a modern magyar művészettörténet feldolgozásaiból, a 90-es évek végén újra felfedezték őket.

A huszonöt éve Hölgyválasz címmel rendezett szombathelyi, budapesti és berlini kiállítások után a pécsi tárlaton számos újabban felfedezett alkotással kiegészülve látható a kiemelkedő, nemzetközi képzőművészetben szociológiailag és esztétikailag is egyedülálló művészcsoportnak a munkássága.

A tárlaton megjelenő alkotásokat a Szépművészeti Múzeum mellett a Ferenczy Múzeumi Centrum (Szentendre), a Kieselbach Galéria (Budapest), a Móra Ferenc Múzeum (Szeged), a Násfa Antik Galéria (Budapest), a November Galéria (Budapest), a Szombathelyi Képtár és több magángyűjtő kölcsönözte a kiállítás idejére.