Index Vakbarát Hírportál

Új köntösbe bújt az ország egyik legjobb kiállítótere

2023. május 23., kedd 12:04

A debreceni MODEM belépett a hazai muzeális intézményi hálóba; galéria helyett immár közérdekű muzeális gyűjteménnyé vált – tájékoztatta az Indexet Vizi Katalin ügyvezető igazgató.

A 2006-ban alapított MODEM fő feladata a legfrissebb modern és kortárs művészeti tendenciák és eredmények bemutatása. Az intézmény az elmúlt 16-17 évben rengeteg kiállításnak és programnak adott helyett.

Az előző ügyvezetők munkája is abba az irányba terelte a MODEM életét és alakulását, hogy az ország egyik legnagyobb presztízsű kiállítótere legyen – mondta az Indexnek Vizi Katalin, a MODEM ügyvezető igazgatója.

„A tulajdonossal, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatával elérkezettnek láttuk az időt, hogy a MODEM belépjen a hazai muzeális intézményi hálóba. A folyamatot tavaly szeptemberben indítottuk el a Kulturális Osztály és dr. Puskás István kultúráért felelős alpolgármester úr kezdeményezésére, a működési engedélyünk pedig áprilisban érkezett meg, mely szerint a MODEM továbbra is városi fenntartású, de galéria helyett immár muzeális intézménnyé vált.”

A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ új besorolása: közérdekű muzeális gyűjtemény.

Az intézmény a 2006-os indulásakor még nem feltétlenül akart gyűjteményt építeni, de ahogy teltek az évek, a MODEM által szervezett Debreceni Nemzetközi Művésztelepnek köszönhetően elindult egy gyűjteményezési folyamat – mesélte Vizi Katalin. 

A közérdekű muzeális gyűjteményi státusz még nem azt jelenti, hogy a MODEM múzeum lett. A nevünkben hivatalosan még nem lehet benne a múzeum szó, de azzal, hogy a gyűjteményük közgyűjteménnyé vált, egy jelentős lépéssel közelebb kerültünk célunkhoz. A közgyűjteményi státusz azért is fontos, mert erősödik az intézmény közjót, közkultúrát szolgáló funkciója azáltal, hogy a jövő számára megőrzi és tudományosan feldolgozza azokat a produktumokat, amelyek egykor majd a múlt lenyomatai lesznek

– fogalmazott Vizi Katalin, aki szerint a mostani lépés azért számít fontos presztízsnövekedésnek, mert így a MODEM belépett a magyar képzőművészeti kánont építő intézmények közé.

A művész számára a legfontosabb

Elmondta, hogy tavaly egy műtárgyvédelmi szempontból is szigorúan vett műtárgyraktár került kialakításra, amit jelentősen kibővítettek, páramérő berendezéssel láttak el, és szakszerűen berendezték. Az új besorolás miatt a kiírt követelmények értelmében muzeológusra szükségük lett, de csapaton belül rendelkezésre állt a megfelelő végzettségű szakember.

Arra a kérdésre, hogy mennyire számít látogatószámbeli növekedésre az új besorolás miatt, azt mondta, nem hiszi, hogy ez ennek a függvénye lesz. Egyrészt azért, mert ha csak magából indul ki, egy kiállítást nem azért néz meg, mert az múzeumban vagy galériában van megrendezve.

Szerintem egy művész számára fontosabb lehet, hogy a műtárgya – mostantól – közgyűjteményben kap helyet

– fogalmazott. Hozzátette, hogy a múzeummá válás folyamatában következő feladat egy könyvtár kialakítása lesz.

A mostani státusznál nem előírás a kutatócsoport létrehozása, de az ügyvezető igazgató fontosnak tartja ennek megteremtését. Ezt egyelőre házon belül oldják meg. „A kurátoraink egyes projekteken akár 2-3 évig is dolgoznak, amely kutatási feladatokat is igényel, szóval a MODEM életéből jelenleg a kutatómunka sem hiányzik. De igyekszünk a falainkon túlnyúlva is hangsúlyt helyezni a kutatásra, így tavaly augusztusban Debrecen művészettörténeti hagyományainak felkutatására kutatói pályázatot írtunk ki a Méliusz Juhász Péter Könyvtár együttműködésével.”

Debrecenből közelebb van Pest

Mint azt megírtuk, a Kulturális és Innovációs Minisztérium által felkért bizottság 2023. április 8-án meghallgatta azokat a jelölteket, akik a Ludwig Múzeum igazgatói posztjára pályáztak. A posztra Fabényin kívül Gulyás Gábor kurátor, a Műcsarnok korábbi igazgatója adta be a pályázatát.

Gulyás Gábor bejelentését követően az Indexnek azt mondta, hogy Magyarországon jelenleg nincs olyan, kortárs művészettel foglalkozó közintézmény, amely nemzetközi szinten is sikeres. Ha ő lesz az igazgató, azt ígérte, a Ludwig egy ilyen kiállítóhely lehet. „Most nem igazán van olyan kiállítóhely, ami ebből a szempontból sikeres. Egyrészt nincs komoly látogatószám. Bécsben senkinek nem jut eszébe, hogy átjöjjön Budapestre egy kiállítás miatt. Miközben ez fordítva így van. De nemcsak a Ludwignak nincs ilyen vonzereje, hanem a magyar közintézményeknek sem, amelyek a kortárs művészettel foglalkoznak.”

Vizi Katalin egyetértett Gulyás Gábor állításával.

A nyugatabbra található, hatalmas költségvetésű megatárlatok vonzásával nehéz vitatkozni. Az is igaz, hogy Budapesthez sokkal közelebb van Bécs, mint Bécshez Budapest. De ez nemcsak a művészetkedvelő közönség számára van így, hanem egyébként is. Ahogy a debreceniek is szokták ezt emlegetni: Debrecenből közelebb van Pest, mint Pestről Debrecen. Tehát ez országon belül is így értékelhető. De bízom benne, hogy ezen fogunk tudni változtatni

– fogalmazott.

A MODEM művészeti vezetőjével, Süli-Zakar Szabolccsal és a kurátori csapattal fontos feladatnak tekintik, hogy a MODEM külföldi kapcsolatait megerősítsék és kiszélesítsék, ennek a törekvésnek aktualitása a szófiai Arsenal Múzeumban Tasnádi József kiállítása, amelyet a szófiai Liszt Intézet remek csapatával közösen szerveztek a művész tavalyi MODEM-beli életmű-kiállításának következő állomásaként.

(Borítókép: D r. Puskás István debrecen alpolgármestere  és Vizi Katalin. Fotó: MODEM) 

Rovatok