Index Vakbarát Hírportál

Nem volt inspiráció, mégis új lemez született

2023. május 25., csütörtök 15:09

Walking on the Planet címmel megjelent az Antal Gábor Trió és Szőke Szandra jazzénekesnő első közös nagylemeze.

Az öt instrumentális és négy vokális számot tartalmazó lemezanyag az elmúlt két és fél évben született, amelynek nagy részében a zenészek számára szinte minden megszokott inspirációs forrás – közösségi lét, koncertezés, utazás – elérhetetlenné vált.

A Trió tagjai és Szőke Szandra szövegíró olyan alapvetésekből és percepciókból igyekeztek ihletet meríteni, amelyek ugyan sokszor észrevétlenek, mégis elválaszthatatlanok az emberi élettől. Ilyenek a valóság konkrét alkotóelemei (fizikai részecskék, galaxisok, fraktálok), a környezetünk állapota (és pusztulása), vagy akár triviálisnak tűnő apróságok (egy-egy filmélmény, az éjszakai égbolt látképe, várakozás az orvosi rendelőben), melyek inkább kapcsolódnak életünk cselekményéhez, semmint történetéhez.

A címválasztás nem véletlen: a szerzők végső soron arra a kérdésre keresik a választ, hogy a Földön töltött idő több-e, vagy egyáltalán lehet-e több, mint egy hosszú séta a bolygón.

A zenészek nagy hangsúlyt fektettek a lendületességre, a befogadhatóságra és a dallamosságra. Annak ellenére, hogy a számok a könnyűzenei műfajok széles választékából építkeznek (a modern jazztől a progresszív rockon, funkon, klasszikus swingen át a New Orleans-i ritmusokig), az alkotók – szakítva a manapság oly divatos világzene és az olykor talán túlságosan is elvont kortárs jazz megszokott sémáival – új utakat kerestek.

Nem titkolt szándékuk az igényes szórakoztatásra való törekvés. Ebben a koncepcióban kiváló társra találtak a magyar zenei életben meghatározó szerepet betöltő Fenyvesi Márton producer és hangmérnök személyében. A zenei mondanivalót Sitku Leila képzőművész kézzel festett absztrakt művei vizualizálják a borítón. 

Az animációs videoklip az Antal Gábor Trió – Walking on the Planet című szerzeményéhez készült, amely a zenekar 2023. tavaszán megjelent albumának címadó dala. A kompozíció (felkérésre) a V4-ek harmincadik évfordulójára íródott. Az ősbemutatója Lettországban, a rigai Zeneakadémián volt. A videóklip bekerült a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába.

A videóklipet Bella Tamara, Gurka Gábor István, Hollós Kata és Pittmann Kornél készítették. A rendezők koncepciójának egyik fő célja és egyben legnagyobb kihívása az volt, hogy a zenekar által megadott fő motívumokat, gyakran feldolgozott kortárs témákat úgy foglalják bele a klipbe, hogy azok ne legyenek túl klisések, didaktikusak.

Ezért egy olyan történetvezetést, filmnyelvet választottak, amelyben az absztrakt és a kísérleti animációs elemek dominálnak, mégis törekedtek egy jól követhető narratíva, ritmus kialakítására. A klipben a rajzi animáció mellett más technikák is megjelennek, például replacement animáció, digitális morf és festményanimáció. Ezek segítségével karakterek nélkül követhetjük végig a Föld és az emberiség teljes történetét.  

Az alkotókról

Az Antal Gábor Trió 2016-ban alakult. Eddig két instrumentális albumot jelentettek meg (Whirl 2017, Storm Dance 2019), valamint rengeteg koncertet adtak már itthon. A zenekar emellett turnézott többek közt Németországban, Hollandiában, Ausztriában, Romániában és Lettországban, illetve számos rangos szakmai díjjal is büszkélkedhet: a 2017-es Jazz In The Park nemzetközi versenyen elnyerte az első díjat, majd ugyanabban az évben a Budafoki Pincejárat versenyén közönségdíjas lett, továbbá különdíjakat nyert a Magyar Jazz Szövetség comboversenyén és a 2018-as Laureate World-jazz versenyen. A Trió 2018-ban (egyedüli instrumentális zenekarként) bekerült az NKA Hangfoglaló támogatott zenekarai közé, 2020-ban pedig elnyerte a Hangvilla-díjat is.

Szőke Szandra énekes, dalszerző-dalszövegíró. Dalszövegíróként többek közt Kaszás Péter 2017-ben Fonogram-díjjal kitüntetett Infinity Project című albumán is közreműködött, de írt már Neumann Balázs, Petruska, Frey György és Fekete István lemezeire is. A Szőke Szandra Quintetben két nagylemez szerzője. Memory Palace című daluk a 2014-es Jazzy Dalverseny harmadik helyezettje lett. Az improvizációs színházzal foglalkozó Momentán Társulat állandó vendégelőadója. Pirisi Lászlóval közös, a brightoni Fringe fesztiválon is szerepelt re: Verze című zenei és szöveges improvizáción alapuló projektjük a 100. előadását ünnepli idén.

Rovatok