Megjelent Závada Péter legújabb verseskötete A muréna mozgása címmel. A három fő szerkezeti egységből álló válogatás a rend és a káosz végpontjai között cikázik elképesztő sebességgel. Olvasása különleges gondolkodást igényel.
Gyors, kiszámíthatatlan mozgás. Talán túlságosan is az az átlagszem számára, az egyszerű gondolat mezsgyéjén. Amikor a költő megmerítkezik a káoszban, onnantól csak a belső szakadék, űr és labirintus határozza meg a végpontokat − már ha lehet ilyet egyáltalán találni. A szóközpontú művészet az érzelem és értelem metszetének különleges formanyelve,
amelyben mindig is jelentős szereplőnek tekinthettük Závada Pétert.
Az elmúlt közel húsz év irodalmi és zenei világának megkerülhetetlen alakja új kötettel jelentkezett, a válogatás címe: A muréna mozgása. Már maga a cím is leíró, akárcsak a borítón szereplő festmény, amely Birkás Ákos 1998-as, Kopf című olajfestménye. A kép finoman alapozza meg a zavart, ami gyorsabban gyűrűzik be, mint a víz alatti ragadozó. Ahogy a muréna jellegzetes vadászstílusa és különleges mozgása is egyedi, úgy ezt a kötetet sem tudná az ember más alkotó tollából elképzelni.
Závada Péter mindig is jó volt a többszintű értelmezési rendszerek megalkotásában, ami jelen kötetében annyira eluralkodott, hogy az olvasó érzi is benne a logikát, meg nem is. Mintha szín és méret szerint rendbe szedett ingek és öltönyök végeláthatatlan gardróbszobájában sétálgatnánk, ahol egy-egy ponton szekrények helyett abszolút oda nem illő tárgyak − ekevas, mentőmellény, higanyos hőmérő vagy egy zsák macskaalom − szakítanák meg a mintát.
A káosz és a rend két nem létező végpontja közt váltogat, megmutatva, hogy a káosz is egyfajta rend, csak talán nem vagyunk képesek megérteni.
Akad a kíváncsi olvasó által megérthető alkotás, de olyan vers is, amelyet az alkotón kívül valószínűleg soha senki sem fog megfejteni, de még felületesen sem.
A kötet kaotikussága egyszerre hat ön- és közcélúan. Rengeteg versben olyan mély a káosz, hogy az átlagolvasónak egy-két központi mondaton túl nem ad határozott üzenetet, míg másutt rétegzett történetek bukkannak fel, amelyek kimondottan a mű iránt érdeklődőknek szólnak. Závada Péter korábbi munkái közt is megjelenik ez a kettősség,
de most jóval erősebben eltolódott a saját határainak a feszegetése irányába, ami valahol a befogadhatóság rovására megy.
A már-már okító jelleggel bíró kötet elősegíti bizonyos gondolatok megértését és fejlesztését, másutt végigvezet szálakon, amelyek a semmibe vesznek. Ez a könyv különböző részein különböző módon érvényesül.
A muréna mozgása három fő részből áll. Elsőként A gonoszság története – Ingamozgás címmel olvasható több mint húsz alkotás: ezeket érdemes sorban, de csoportosítva is átrágni néhányszor. A második részben Munkajegyzetek megjelöléssel olvasható kilenc vers, végezetül egy kicsit hosszabb, versre kevéssé emlékeztető irodalmi alkotást olvashatunk Egy alma határai címmel.
A kötetbe szedett művek spektrumának szélességét talán egy sajátos élmény írja le a legjobban. Amikor az ember a történet talaját keresve már csak könnyed elkeseredésből egy-egy művet elkezd soronként − vagy értelmi egységenként − visszafelé olvasni, akkor meglepő módon akad olyan költemény, ami új értelmet nyer. Az eredményből visszafejtve a hipotézis valóssá válik, a válasz megszületik, és
az addig elemeltnek tűnt gondolatok összefonódnak valami kézzelfoghatóvá.
Utóbbi remekül mutatja − legyen szó szándékosságról vagy csak puszta véletlenről −, hogy Závada Péter még a legzavarosabbnak tűnő káosz peremén is teljes tudatossággal vezeti sorait. Más kérdés, hogy az ebből születő gondolatokat mennyire szeretné megosztani velünk, vagy mennyire állít elénk falakat és akadályokat a megértés útján.
Ahogy minden költő, ő is képes rá − a maga tudományos megfontolásával −, hogy áthidalhatatlan szakadékokat vagy nehezen, de átúszható mocsárvidékeket terítsen elénk, és a túlpartra való átjutást az agilitásunkra bízza.
Závada Péter friss kötete, A muréna mozgása sok mindennek mondható, de könnyed olvasmánynak semmiképp.
Akik a filozófiai, szociológiai és logikai tézisek szélfútta pusztáin szeretnének vándorolni, és nem zavarja őket, ha sok esetben nem lelnek benne egy csepp vizet sem, azokat különleges utazás várja majd ebben a könyvben. Ellenben aki úgy akar katarzist megélni, hogy ahhoz nélkülözne minden típusú szenvedést, vagy a kielégülés könnyedebb formáit kedveli, annak nem biztos, hogy ez a kötet lesz a befutó.