Játszott klasszikus színházi szerepeket, számontartjuk filmes alakításait, Márkus László legtöbbünk emlékezetében mégis azokban a jelenetekben maradt meg, amikor mosolyt csalt az arcunkra. A legemlékezetesebb talán A három nővér-paródia, ami – az alkotók szándékai ellenére – ellehetetlenített egy akkoriban futó színházi előadást. Az 1927. június 10-én született Kossuth-díjas színészre a születésnapján kvízzel emlékezünk.
A Madách Színház 1979 decemberében mutatta be – Ádám Ottó rendezésben, Almási Éva, Bencze Ilona és Piros Ildikó címszereplésével – Csehov A három nővér című művét, amelyben Márkus László is játszott. „Az egész előadás nagyon szép volt. Mégis megbuktattuk, és ebben én voltam a főludas. Kitaláltam, hogy mi volna, ha megcsinálnánk a Három nővér paródiáját a tévé szilveszteri műsorában” – olvasható Harangozó Márta róla szóló, 1984-ben megjelent monográfiájában.
A paródia tobzódott a szamovárokban, és három legendás férfiszínész játszotta a női szerepeket. Márkus szájából pedig gyakran elhangzott az emlékezetes mondat: „Tengerparton áll a tölgyfa, aranylánc csüng az ágain...”
És most adjuk vissza a szót újra Márkus Lászlónak, aki így emlékszik vissza arra, ami ezután történt:
Január 15-én megismételték a szilveszteri programot, amit természetesen az egész ország megnézett. 17-én műsoron volt a Madáchban a Három nővér, Almási Éva felment a színpadra, és azt mondta: »Tengerparton áll egy szikla...« A közönség fuldokolt! Persze mindenki a paródiára gondolt. Aztán amikor behozták a szamovárt, szétesett a színház! Majd megjelentem én mint Kuligin... Egy szót sem tudtam mondani, a közönség egyszerűen meg volt veszve. Esküszöm, nem számítottunk rá, hogy a darab láttán a paródiára asszociálnak a nézők. Egyszerűen le kellett venni a műsorról, mert képtelenség volt játszani.
Márkus Lászlónak az élete volt a színház, gyerekkora óta ebben élt, ez adta neki a legnagyobb örömöt. Sok nehézségen ment keresztül, a szülei válása után anyjával élt Pesten: a nyilasuralom alatt tizenkétszer hajtották őket a Duna felé, s bár mindannyiszor megmenekültek, az élmény Márkusnak haláláig rémálma maradt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1951-ben végezte el. A vizsgafellépésére készült, amikor a rendőrök elvitték a színpadról, és kitelepítették a Békés megyei Okányba az apja miatt, aki fakereskedő-malomtulajdonosként a rendszer ellenségének minősült.
A cukorrépaföldről a nagy hatalmú Major Tamás színházigazgató hozta vissza.
A debreceni Csokonai Színházban kezdte a pályát, 1957-től lett a Madách Színház tagja, és haláláig az is maradt. Játszott Molière-t, Shakespeare-t, G. B. Shaw-t, de leginkább talán a Molnár Ferenc-vígjátékokban lubickolt: elegáns könnyedséggel, vérbő humorral alakította ezeket a figurákat. A filmjei közül kiemelkedik a Meztelen diplomata főszerepe és Az ötödik pecsétben nyújtott alakítása. Szívesen énekelt, gyakran lépett fel a rádió és a televízió kabaréműsoraiban.
A magánéletéről kevesebbet tudunk: az édesanyjáért a végletekig rajongott, és sosem lelt társra, igaz, állítólag nem is nagyon keresgélt.
A különcségeit – gyűrűk, parfümök, sztárallűrök – bátran vállalta, pályatársai így szerették. Önazonos ember volt, aki háromszor kapta meg a Jászai Mari-díjat, a Kossuth-díjat azonban viszonylag későn, 1983-ban vehette át, akkor már nagybeteg volt. 1985. december 30-án, az újévi műsor főpróbáján lett rosszul a Kongresszusi Központban, a szíve felmondta a szolgálatot.
Születésnapi kvízünkkel tesztelheti, mennyit tud Márkus Lászlóról.
(Borítókép: Márkus László 1978 körül. Fotó: MTI)