Index Vakbarát Hírportál

Ingyenesen látogatható Budapesten a világhírű orgonaművész hangversenye

2023. június 11., vasárnap 14:35

Martin Kondziella berlini orgonaművész hangversenyével zárul az I. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál a Belvárosi Főplébánia-templomban. A templom évfordulója alkalmából ingyenessé tették a koncertet.

Martin Kondziella a berlini Corpus Christi templom és a Bajor-erdőbeli Viechtach templomának orgonaművésze karmesterként is tevékenykedik, ezen kívül a világ az egyik legelismertebb orgonaszakértője. Több száz koncertet adott Európában és az Egyesült Államokban, illetve több kórus művészeti vezetője. Érzékeny művész, aki a képzőművészet területén is aktívan alkot, különleges műsorai gyakran inspirálódnak a társművészetekből. 

Budapestre a fesztivál alapító-művészeti vezetője, Mészáros Zsolt Máté felkérésére olyan, több évszázadon átívelő műsort állított össze, amelyen keresztül nemcsak betekintést enged nagy szerzők műveibe, de kevéssé ismert unikumokat is megszólaltat, egyben kapcsolatot teremt a magyar zenei kultúrával. 

Bach ikonikus műve – Agnus Dei a h-moll Miséből – mellett elhangzanak olyan ritkán hallott szerzők, mint Joseph Kromolicki, a későromantika egyik legaktívabb német katolikus szerzője, vagy Josef Gabriel Rheinberger lichtensteini szerző egy műve. Szintén különlegesség Andreas Willscher kortárs hamburgi orgonaművész és zeneszerző 1955-ös kompozíciója. 

Más korokban kalandozva felcsendül a kora XVII. századi angol zene egyik legsokoldalúbb alakjának, Orlando Gibbonsnak A Fancy for a Double Orgaine című műve. Ő az a szerző, akinek a Canterbury katedrálisban emlékművet állítottak. Szintén a kiemelkedő angol orgonisták közé tartozik Edwin Henry Lemare, a későromantika legnagyobb koncertorgonistája, korának legjobban fizetett, virtuóz technikájáról ismert művésze, egyben aktív szerző is. 

Hazai remekek

Méltatlanul kevéssé ismerik itthon, de magyar orgonaművészként kora legjelentősebb, világhírű előadói és szerzői közé tartozott Antalffy-Zsiross Dezső, aki a 20-as években itthon szárnyaló karrierjét végül Amerikában bontakoztatta ki, és számos fontos munkája mellett talán a legnagyobb népszerűséget a Rockefeller Centerhez tartozó Radio City Music Hall 1932-es megnyitására szánt ünnepi oratórium megírása és előadása hozta számára, amely egyben a Radio City első világméretű rádióközvetítése is volt. 

Liszt Ferenc kedvenc budapesti templomában persze nem lenne teljes egy koncert a világhírű magyar szerzői egy műve nélkül, Martin Kondziella az Ave Mariat szólaltatja majd meg Alexander Wilhelm Gottschalg orgonaátiratában. 

Három telt házas koncert után Martin Kondziella hangversenye méltó lezárása lesz az első Budapesti Nemzetközi Orgonafesztiválnak, amelyet hagyományteremtő céllal rendezünk meg a Belvárosi Főplébánia-templomban. Nagy öröm számomra, hogy ennyien érdeklődnek az orgonamuzsika iránt és ilyen nagy sikert aratott a fesztivál. Liszt Ferenc kedvenc templomában ezek az orgonaművek különösen szépen szólalnak meg, hiszen a templom egyedülálló – több évszázadot átívelő – architektúrájából fakadóan rendkívül jó az akusztika ebben a csodálatos térben. Boldog vagyok, hogy az 1048-ban alapított plébánia idén 975. évfordulója alkalmából ingyenesé tudtuk tenni a fesztivál koncertjeit

– fogalmazott Mészáros Zsolt Máté, a fesztivál művészeti vezetője.

Az I. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál keretében májusban és június elején eddig Eugenio Maria Fagiani, Marek Stefański és Mészáros Zsolt Máté telt házas koncertjeit hallgathatta meg a közönség. Martin Kondziella június 18-i hangversenye a nemzetközi eseménysorozat zárókoncertje lesz. 

(Borítókép: Martin Kondziella)

Rovatok