Index Vakbarát Hírportál

Újabb kilenc nő perelte be Bill Cosbyt

2023. június 15., csütörtök 14:42

Bill Cosbyt először ítélték el a szórakoztatóipar befolyásos szereplői közül a MeToo-forradalom után. Egy feljebbviteli bíróság megsemmisítette az ítéletet, most azonban újra sokasodnak a vádak.

Kilenc újabb nő vádolja Bill Cosbyt szexuális zaklatással egy perben, amelyben azt állítják, hogy a férfi „óriási hatalmát, hírnevét és tekintélyét” használta fel arra, hogy áldozattá tegye őket − közölte az AP hírügynökség

A nevadai szövetségi bíróságon szerdán benyújtott kereset azt állítja, hogy a nőket egyenként elkábította és bántalmazta körülbelül 1979 és 1992 között.

Az egyik nő azt állítja, hogy Cosby azzal az ürüggyel, hogy színészként mentorálja, New Yorkból Nevadába csábította, ahol egy szállodai szobában alkoholmentesnek mondott pezsgővel elkábította, majd megerőszakolta.

Eddig több mint hatvanan vádolták meg

Az egykori Cosby Show most 85 éves sztárját eddig több mint 60 nő vádolta meg nemi erőszakkal és szexuális zaklatással. Cosby az összes vádat tagadta. Ő volt az első híresség, akit a #MeToo-korszakban bíróság elé állítottak és elítéltek − közel három évet töltött egy Philadelphia melletti állami börtönben, mielőtt egy feljebbviteli bíróság hatályon kívül helyezte az ítéletet, és 2021-ben szabadon engedte.

Az év elején egy Los Angeles-i esküdtszék 500 ezer dollárt ítélt meg egy nőnek, aki azt állította, hogy Cosby 1975-ben, 16 éves korában szexuálisan zaklatta őt a Playboy-villában.

A nevadai pert csak néhány héttel azután indították, hogy Joe Lombardo kormányzó aláírta azt a törvényt, amely eltörölte a kétéves határidőt, ameddig a felnőttek szexuális visszaélésekről szóló ügyeket benyújthattak. 

Az egyik felperes, Lise-Lotte Lublin, aki Nevadából származik, szorgalmazta a változtatást. A nő korábban azt állította, hogy Cosby 1989-ben egy Las Vegas-i szállodában kábítószerrel kevert italokat adott neki és megerőszakolta.

Évek óta harcolok a szexuális erőszak túlélőiért, és ma van az első alkalom, hogy magamért is harcolhatok. Az új törvénymódosítással mostantól lehetőségem van arra, hogy bíróság elé állítsam a támadómat, Bill Cosbyt. Az utam még csak most kezdődött, de hálás vagyok ezért a lehetőségért

− mondta Lotte-Lublin a Las Vegas Review-Journal által idézett nyilatkozatában. 

Kaliforniában egy volt Playboy-modell, aki azt állítja, hogy Cosby 1969-ben otthonában elkábította és szexuálisan bántalmazta őt és egy másik nőt, június 1-jén beperelte a férfit egy új kaliforniai törvény alapján, amely felfüggeszti a szexuális visszaélésre vonatkozó keresetek elévülését. Cosby szóvivője, Andrew Wyatt szerdai nyilatkozatában elítélte az ilyen törvényeket.

Ebben a cikkben a szexuális visszaélés bűncselekmény a téma.  Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok