Komplex tematikus show-t adott elő 2023. június 13-án, 76. születésnapja után egy héttel Laurie Anderson amerikai zenész, előadóművész a Magyar Zene Házában. A New York-i avantgárd színtér egyik legjelentősebb képviselője nem először járt Budapesten, és a közönség soraiban most is megjelentek a leghűségesebb rajongók, akik most igencsak közelről láthatták és hallhatták őt.
A szintetizátor mögött őszes, zöld kockás inget viselő, idősebb nő, akinek úgy csillog a szeme, és úgy szól a zenéje, hogy beleremegnek a Magyar Zene Háza üvegfalai. Laurie Andersonnak nem kellett megnyernie a közönséget, mert az már azelőtt meg volt nyerve, mielőtt kijött volna a színpadra, de hogy még jobban rabul ejtette a nézők szívét, az biztos.
A beszéd, a történetmesélés mindig is a koncertjei, performanszai, zeneszámai része volt, és ez nem történt másként ezen az estén sem. Folyamatosan kommunikált a közönséggel, a nézők pedig érzékenyen reagáltak, vették minden poénját. A látható koncepció alapján felépített show az emberiség nagy kérdéseitől a családi történeteken át a legszemélyesebb gondolatokig ívelt, amelynek során beszélt Amerikáról, a világunk, illetve az ember alkotóelemeiről, mesélt az édesapjáról, gyerekkori emlékeiről, végül a Lou Reeddel való kapcsolatáról is, akinek a hangját felvételről hallhattuk.
A világhírű rockzenésszel a New York-i underground színtér tagjaiként 1992-től alkottak egy párt, de csak 2008-ban házasodtak össze. Lou Reed hosszas betegség után 2013-ban halt meg, gyakorlatilag békében elaludt Laurie Anderson karjaiban. Miközben az énekes erről beszélt, a háttérben Lou Reed szeme rajzolódott ki: a rockzenész élete vége felé a tai chi mesterévé vált, Anderson ezért a koncerten a budapesti közönséget is „megtornáztatta”.
Az előadása közben is mondott egyébként „életvezetési tanácsokat”:
együnk jó minőségű ételeket, aludjunk eleget, és ne gyűlöljük magunkat túlságosan.
Az ismert és újdonságnak számító zeneszámai között mesélt az apjáról is – azt mondta, hogy amikor meghalt, az olyan volt, mintha leégett volna egy egész könyvtár.
A családi történetek alatt a gyerekkori fotói voltak láthatók a háttérben vetített képsorokon, amelyek hangulatukban jól illusztrálták a mondanivalót. Szinte mi magunk is végigmehettünk például egy modern kori, barlangrajzokkal díszített barlangjáraton, de volt, hogy betűk, szavak, mondatok peregtek, vagy éppen természeti fotók, amelyek jól illettek a Magyar Zene Háza környezetéhez.
Az egyik képsoron téli tájat láthattunk, ahol nagy pelyhekben esett a hó, a következő pillanatban pedig, mintegy varázsütésre, a hó elkezdett fölfelé szállni. Tulajdonképpen nem is volt rajta mit csodálkozni, Laurie Anderson varázslatos személyisége körül a legváratlanabb dolgok is természetesnek hatnak.
A mesemondó, ahogy magát nevezi, elmondott jó néhány történetet és felvetett jó néhány kérdést. Azt mondta például, hogy aki azt gondolja, hogy a technika majd megoldja a problémát, az nem ismeri se a technikát, se a problémát. Előadásának egyik vetített jelenetében egy magányos bábúasztronauta zuhant a világűrben a mélybe, Anderson pedig feltette a kérdést:
az utolsó ember kinek fogja elmesélni a történetet?
Mi viszont még elmesélhetjük a gyerekeinknek, hogy milyen élmény volt 2023. június 13-án egy pici, New York-i nőt hallgatni a Magyar Zene Házában, aki bölcsen és a világgal harmóniában beszélt fontos dolgokról, miközben jellegzetes, repetitív alapokra épülő zenéjét néha olyan hangerőre csavarta, mintha egy New York-i klubban lettünk volna.
A LET X = X című turnéja keretében hallhattunk számokat a legendás bemutatkozó album, a Big Science dalaiból és a legfrissebb szerzeményekből is, az avantgárd színházat és a popzenét összekötő előadáson a SexMob nevű, szintén New York-i avant jazz-funk zenekar – Steven Bernstein (trombita), Briggan Krauss (szaxofon, gitár), Tony Scherr (nagybőgő), Kenny Wollesen (ütősök) és Doug Wieselman (gitár és fafúvósok) – kísérte.
Laurie Anderson az előadáson azt mondta, sok hőse van, közülük pedig kettőt emelt ki: az egyik az amerikai avantgárd zeneszerző, John Cage, a másik az ikonikus Koyaanisqatsi – Kizökkent világ című film zenéjét is jegyző Philip Glass. Jó volt ezeknek a nagy hatású művészeknek a fénysugaraiban fürdőzni a Magyar Zene házában – miközben óriási köröket rajzoltunk a kezünkkel a tai chi mozdulatsorait követve.
(Borítókép: Mohai Balázs / Magyar Zene Háza)