Index Vakbarát Hírportál

Gálvölgyi János újra színpadra lépett

2023. június 17., szombat 07:33

Súlyos betegségen ment keresztül az utóbbi időben Gálvölgyi János, a színészt hetekig ápolták kórházban. Sokáig úgy tűnt, egy darabig nem tud színpadra lépni, azonban a csodával határos módon pénteken már ismét láthatták a nézők. A közönség kitörő örömmel fogadta, a színész játékán nem lehetett látni, hogy nemrég komoly beteg volt.

Mint megírtuk, Gálvölgyi János Kossuth-díjas színművész május 10-én szerdán rosszul lett, légzési nehézségekkel küzdött, ezért családja mentőt hívott. Azonban hiába vártak, a mentőautó nem érkezett ki hozzájuk, így végül lányai szállították kórházba. Az eset hatalmas port kavart, utólag kiderült, hibázott a mentésirányító. A színész a kórházba érve lélegeztetőgépre került, a család közlése szerint az ismert művész állapota súlyos, de stabil volt.

Korábbi sajtóértesülések alapján úgy tűnt, hogy Gálvölgyi újbóli szerepléséhez még sok időre lesz szükség. A művész azonban nem várt sokáig a visszatéréssel, ugyanis a Pintér Béla és Társulata kedden jelentette be Facebook-oldalán, hogy pénteken újra színpadra lép a színművész a Marshal Fifty-Six című darabban.

GÁLVÖLGYI JÁNOST VASTAPSSAL ÉS UJJONGÁSSAL FOGADTA A KÖZÖNSÉG PÉNTEKEN, AMI AZ ELŐADÁST PERCEKRE MEGSZAKÍTOTTA.

Blikk szerint a színész játékán nem lehetett észrevenni az utóbbi idők megpróbáltatásait.

Gálvölgyi János korábban úgy nyilatkozott a portálnak, alig várta, hogy újra találkozhasson a közönségével.

Pénteken újra színpadra állok, és ez mindennél többet jelent számomra. Visszatérek a színházba és az életbe. Nem a betegségről, az átélt kínokról kell beszélnem, hanem a színházról. Arról, hogy újra olvasópróbára megyek egy szeptemberi bemutatóra készülve, és arról, hogy pénteken megint találkozhatok a közönséggel

– mondta.

Rovatok