Néhány nappal ezelőtt cikkünkben írókat kérdeztünk arról, mit gondolnak a magyar irodalmi díjakról. Kukorelly Endre az nyilatkozta, hogy a művészeknek járó állami díjakkal rengeteg probléma van. Úgy fogalmazott: „szinte kizárólag a kliensek kapnak díjakat, ami botrány. Állítom, hogy még a legsúlyosabb Rákosi- vagy sztálinista időkben is korrektebb volt az állami díjazás, mint napjainkban.” 

Márton László szerint ebben a helyzetben sokat segítene, ha jómódú emberek támogatnák az irodalmat. Péntek Orsolya úgy vélekedett, olyan társadalomban élünk, ahol nincs konszenzus arról, hogy mi az érték.

A döntéseket Mezey Katalin egy személyben hozza meg, ő az egyetlen irodalmár a Kossuth-díj-bizottságban. Ő válogat, bár nem értem, milyen szempontok szerint, csak azt látom, hogy igazságtalanul és méltánytalanul teszi. Felháborító, hogy ki mindenki kapott és nem kapott, olyannyira, hogy az már komikus.

– fogalmazott Kukorelly Endre. 

Mezey Katalin Kossuth-díjas író, költő, műfordító az Index felkérésére  véleménycikkben válaszolt. Mezey végtelenül sértőnek és rosszhiszeműnek tartja Kukorelly állításait. És azt kéri Kukorelly Endrétől, vonja vissza rágalmait, kérjen elnézést.

Kukorelly Endre ezt követően juttatta el levelét az Indexhez, amelyet ezúttal is változtatás nélkül közlünk:

„Sosem személyes

Válasz Mezey Katalinnak

Kedves Kati – ha megengeded –, gondolhatod, szoktam ironizálni, most nem teszem. Őszintén mondom, fotódra pillantva és leveledet olvasva megfájdult a szívem! Véleményemet erről az egész rémségtől, díjazás, inkorrektség és/vagy szakmaiatlanság, természetesen fönntartom (az önkritika utoljára akkor dívott, amikor én még csak ordítottam és toporzékoltam, Juhász Ferenc és Nagy László pedig szövővőként dolgozott a bányában), de távol álljon a személyeskedés. Viszont, fájdalom, annál, amiket mondandó voltam, súlyosabbnak, egyenesen riasztónak látom a helyzetet. Nem szívesen fokoznám, igazán unom már; persze ha folytatjátok, az más, akkor nyilván »fokozom«, csak nincs hozzá kedvem. Írod, számomra »mentális haszna volt« ennek a purparlénak; hát, Téged idézve, örülök, hogy nem áll távol Tőled sem az irónia. Nem-nem, nagyon nem volt haszna, triviális, hogy ilyen helyzetekből az ember nem tud nem orrba verten kijönni. Gondolod, ha ez bármi haszonnal járna, csak »’sokévi hallgatás után« mondtam volna el a véleményem? Nem gondolod, hogy sokan, akik nekem irkálnak, azért nem teszik nyilvánosan, mert ők még bíznak – mit tudom én, mibe? Meg kell-e ismételnem, hogy magam nem pályázom díjakra? Und aber, létezik ember, akinek hasznos, ha »sok jeles« vagy jelöletlen kollégáját bántja?

A (z ilyen fokú) sértettség pedig elfogulttá és bosszúállóvá teszi az ember. Amit amúgy magamtól tudok, magamról veszem, lévén magam is sok mindenben vérig vagyok sértve, és mutass valakit ebben az univerzumban, akit a sértettség soha nem tett ilyenné. Ezért vagyok különösen empatikus, ahogy előbbi levelemben is említettem. Az imént írtam amúgy annak az általam művészetéért igen tisztelt férfiúnak, kollégádnak a Bizottságban, hogy erősítse meg vagy cáfolja, amit az irodájában mondott nekem 2021. február 22-én, hétfőn, du. 1 és 3 között (lám, mire rossz a naplóírás): hogy tehát egymás javaslatait természetesen akceptáljátok, abba nem szóltok bele.

Vagy, te úristen, nem így van?

Jól megmondod Klinghammernek és Maróthnak, hogy nem-nem, viszont de-de?

Leoltod Marton Évát? Azt azér’ megnézném!

Ami a díjazottakat illeti: állítottam, hogy tehát »szinte kizárólag a kliensek kaptak«. Most – uhh, kegyetlen munka – végigmentem a névsoron; oké, nem kliensek a kollégák, hanem – közeliek. Ami korántsem értékkategória, közülük néhányan (konkrétan pl. Szőcs, Király) megérdemlik, ám egy nevet említs magadon kívül (2015), akire ez nem vonatkozik! Senki a fennálló kurzussal nem szimpatizálók közül! Ez több mint bűn. Ez hiba, ahogy Antoine de Boulay gróf mondotta volt Enghien hercege kivégzésekor.

A szocik/libsik vigyáztak erre (oszt’ mire mentek vele, mondhatjuk, de ne mondjuk!), mindenesetre jól emlékszem, szegény Karátson Gábor milyen képet vágott, amikor gratuláltam a díjához.

Persze, írtam volt, biliben-vihar, de hát az örökkévalóság felől nézve mi nem az? Nem is csupán abban a tekintetben, hogy ki kapta, hanem hogy kik helyett kapták. Satöbbi, erről ennyit, könnyű lesöpörni , mondván , de gusti bus non est disputandum, jóllehet, ha van értelem és szépség ezen a világon, van élvezet valamiben, az épp ízlésbeli dolgokról disputálni.

Avagy nem erről szól a szakmánk?

Ugyanis a durva helyzet az, hogy ha soha nem mondanák is, minden diszciplína aktorai pontosan tudják, ki mennyire érvényes. Hogy merre hány méter. Kisfiúk a grundon öt mozdulatból leveszik rólad, hol a helyed a focicsapatban; jelöljön vagy vétózzon bárkit Eperjes (a tagok közül őt ismerem kicsit, fociztunk együtt), tuti, hogy bévül, lélekmély, szív stb. pontosan tudja, mi van.

De sőt: aki nem tudja, az egyszerűen szólva nincs benne a szakmában!

Nem hiszem, hogy épp Te ilyen súlyosan szabálygyöngítő kivétel lennél, kedves Kati.

P.S. Szerencsére, mint megtudtam, a jövőben Köztársasági Elnök Asszony felügyeli a Kossuth-díjazást, akinek, biztos vagyok benne, kedves kollégánk, Lackfi János kitűnő tanácsokat ad majd.

Kukorelly Endre”

Az író Indexnek mondott szavaira amúgy már reagált a Magyar Írószövetség is. Szerintük ez hazugság, sőt az írót felszólították, kövesse meg Mezey Katalint, s rajta keresztül a Kossuth- és Széchenyi-díj-bizottságot. Kukorelly Endre erre is válaszolt egy Indexnek elküldött levélben. A József Attila-díjas író azt írta, a véleményét fönntartja.

A vitába Petőcz András író is beleállt, aki nem gondolja, hogy Kukorelly Endrének bocsánatot kellene kérnie Mezey Katalintól, ahogy erre az Írószövetség vezetése felszólította őt. A Szépírók Társasága pedig közleményben állt ki Kukorelly mellett.

(Borítókép: Kukorelly Endre 2022. augusztus 31-én. Fotó:  Szollár Zsófi / Index)