Páratlan memoár látott napvilágot a G-ADAM Stúdió Könyv- és Lapkiadó Kft. gondozásában. Az „Én, Richard király” Richard Williams önéletrajzi ihletésű kötete. A világ legjobb női teniszezői, Venus és Serena Williams apja 2014-ben írta a könyvet, amely Bart Davis közreműködésével született meg. Mintegy egy évtizeddel a megjelenése után, Zagorácz Dominika fordításának köszönhetően, most végre magyarul is kapható.
Richard Williams nemcsak egy fekete férfi, aki a szegregáció szempontjából legkegyetlenebb korszakban született, hanem self-made (önerőből felemelkedett) üzletember, teniszoktató és édesapa. 2014-ben íródott memoárja első ránézésre „csak” a Williams nővérek apjaként mutatja be őt, és úgy tűnik, a könyv is inkább a lányokról fog szólni, ám az Én, Richard király (Black and White: The Way I See It) szokatlan módon most nem (kizárólag) minden idők legjobb női teniszjátékosait, Venus és Serena Williamst mutatja be, hanem az édesapjukat.
A nővérek csak mellékszálként jelennek meg a történetben, inkább a könyv harmadánál kapnak szerepet. A kötetben Williams természetesen feltárja, hogyan nevelt lányaiból klasszis sportolókat, a memoár ugyanakkor egy kőkemény felnövéstörténet.
A könyv egy teniszmeccses jelenettel indít, ennek ellenére már csak a kötet végén esik szó újra a lányokról, mintha Williams ezzel is azt sugallná, hosszú még a győzelemig vezető út. Annak ellenére, hogy a könyv részletesen taglalja a férfi fiatalkorát, a családjához – elsősorban anyjához és húgaihoz – fűződő viszonyát, édesapja hiányát, a rasszok közötti eltéréseket, különbségeket, vállalkozói hajlamát, valamint azt is, ahogy és amiért megtanul teniszezni. Kevesebbet tudunk meg azonban első vagy harmadik feleségéről, és arról, hogy Comptonból hogyan költöztek családostul Floridába, miután lányai sportolói karrierje beindult.
Fiatalkorát néha már túlzó, gyakran intim részletekbe menően taglalja: érzékeny témákat boncolgat, iszonyatosan életszerűen érzékelteti az őt ért atrocitásokat, az igazságtalanságot, az erőszakot és a szegénységet: görbe tükröt tart mindenki elé, és kőkeményen tünteti fel a történéseket.
A döbbenetes sorokat olvasva sokszor úgy tűnik, ez csak fikció, Williams nem is a valóságot írja le,
egy rémálom csupán, ami vele és társaival történt, ám a XX. század első felében afroamerikai fiúnak lenni minden, csak nem egyszerű, pláne délen – tudjuk meg beszámolóiból.
A memoárban nem fél, nem futamodik meg, nem köntörfalaz, nem tartja magában a csúnya dolgokat, nem hallgatja el saját hibáit. Becsületes ember színében tűnik fel, még annak ellenére is, hogy ő maga sem volt mindig egyenes (bár vallja, minden rosszat a túlélés érdekében csinált). Soraiból és emlékeiből látszik, hogy máig a düh és sértettség, valamint nehéz múltja beszél belőle, ennek ellenére már tisztábban látja a történteket és az egész világot.
Furcsa, hogy Williams a gyerekkorát taglaló részekben folyton azt emelte ki, hogy az édesapja mennyire nem foglalkozott vele, magára hagyta, már-már megvetette, és hogy ő mindent máshogy fog csinálni a gyermekeivel, ugyanakkor a könyvet olvasva úgy tűnik, a két világsztárrá nevelt lányán kívül ignorálta – vagy legalábbis háttérbe szorította – a többi utódját. Mintha megfeledkezett volna a gyermekeiről, akik a korábbi, illetve a későbbi házasságából születtek, és nem Oracene Price-szal közös lányai, Venus és Serena voltak. (A könyvből aligha derül ki, de összesen kilenc gyermeke született négy nőtől, illetve több nevelt gyermeke is van, akikről egyébként jóval többet írt, mint a saját gyermekeiről.)
Az a nagyszerű teljesítmény, amit apaként nyújtott Venus és Serena esetében, tagadhatatlan és vitathatatlan. A többiekről azonban feltűnően kevés szó esik – ha szándékosan, ha véletlenül, mindegy is: a lényeg, hogy szemet szúr, és szúrós szemmel nézhet az olvasó az apára, aki már lányai születése előtt elhatározta, ő bizony két teniszcsillagot fog felnevelni.
Megérzés, manifesztáció vagy véletlen egybeesés? Williams szótárában ezek a kifejezések nem léteznek, ő minden bizonnyal a kemény munka gyümölcsének tudja be, hogy pont két lánya született, ráadásul valóban a világ legjobb sportolói lettek, pont úgy és olyan utat jártak be, ahogy azt Williams egykor megálmodta.
Az őt, családját és ismerőseit ért rasszista megjegyzések – illetve nemcsak megjegyzések, hanem bántalmazások, erőszakos cselekedetek – tulajdonképpen megalapozták az életét, és egy roppant talpraesett, vakmerő, magabiztos és céltudatos férfit neveltek belőle: egy nehéz sorsú fiúból sikeres üzletember és még sikeresebb edző, következetes, ugyanakkor szerető és szeretett apa lett.
A Williams-féle életháromszög
pontokból áll, de mindennek a közepe a hit, amit édesanyja nevelt belé, ő pedig továbbadta a saját gyermekeinek.
Sportoló lányai máig felnéznek rá.
Következetes, ugyanakkor szeretetteljes, az életre felkészítő gyermeknevelési módszereivel valószínűleg nem minden olvasó értene egyet, az elért eredmények, valamint a közte és lányai közötti remek (munka)kapcsolat azonban igazolja, hogy valamit bizony nagyon jól csinált.
Williams története – amely egyébként motivációs könyvként is eladható sztori – két éve felkavarta Hollywoodot: a memoárból 2021-ben mozifilm jelent meg Will Smith főszereplésével. A színész meg is kapta érte az Oscar-díjat a legjobb férfi főszereplő kategóriában.
(Borítókép: Fekete Tímea / Index)