Index Vakbarát Hírportál

Nem történt változás a kaposvári Csiky Gergely Színház élén

2023. június 23., péntek 10:15

További öt évre bízta meg az intézményt jelenleg is igazgató Fülöp Pétert a kaposvári Csiky Gergely Színház vezetésével a somogyi vármegyeszékhely közgyűlése.

Fülöp Péter egyedüliként pályázott a posztra, igazgatói feladatait pedig 2028. augusztus 31-ig láthatja el. A szakember 2016 augusztusa – Rátóti Zoltán lemondása – óta áll a teátrum élén. 

A régi-új igazgató megbízatása nyár végén járt volna le, ezért pályázatot kellett kiírni a tisztség betöltésére.

A jelentkezőkkel szemben követelményként fogalmazták meg:

Az előírásban szerepelt továbbá, hogy „a pályázatnak tartalmaznia kell a színház irányítására, működtetésére vonatkozó szakmai programot, művészeti koncepciót, üzleti tervet, alkotótársak felsorolását, a művészeti vezető nevét, a kulturális, művészeti és szórakoztató rendezvények látogatottságának emelésére irányuló törekvéseket és a gazdálkodás hatékonyságát növelő elképzeléseket is”.

Sikeressé tenné a várost

Fülöp Péter a pályázatában azt írta, „azért dolgozik, hogy a kaposvári kulturális élet stabil, kiszámítható, innovatív és közönségcsalogató programokkal járuljon hozzá a város sikereihez, és megteremtse munkatársainak az ideális munkafeltételeket a kiváló minőségű munkához”.

Mint mondta, törekedni fog arra, hogy a színház helyi társadalomra gyakorolt hatása építő, támogató, inspiráló legyen, és Mészáros Tibor művészeti vezetővel mindent megtesz, hogy mindenki büszkén gondolhasson a Csiky Gergely Színházra a városban.

Rovatok