Index Vakbarát Hírportál

Baricz Gergő: Odasétáltam a kocsimhoz, és láttam, ahogy rohan utánam Vikidál Gyula

2023. június 28., szerda 20:30

A negyvenéves jubileumát ünneplő István, a király idén visszanyúlik a kezdetekhez. Számos szerepre a könnyűzene berkein belül toboroztak előadókat a 2023. augusztusi, Budapest arénabeli előadáshoz, Koppány karakterét például Baricz Gergő formálhatja meg. Az énekes az interjúban elmeséli, miért tartja élete egyik legmeghatározóbb részének a rockoperát, milyen kihívásokkal küzd egy énekes, amikor színészi megbízatást vállal, és milyen személyes élménye van az ős-Koppányt megformáló Vikidál Gyulával.

Tüzesen sütött le a nyári nap sugára az ég tetejéről Kőbányára. Fölösleges volt sütnie oly nagyon, hisz csak egy interjút akartunk felvenni egy padon. Végül sikerrel jártunk hévvel a szívünkben, a feltúrt út szélén a kereszteződésben. Egy aprócska várat idéző fogadó kertjének lugasszerű falait választottuk menedéknek.

Itt találkoztunk a negyvenéves jubileumát ünneplő István, a király 2023. augusztusi előadásának Koppányával, Baricz Gergővel. A hőségtől kábán, némi hidratálást követően vágtunk bele a beszélgetésbe.

Zilahon voltunk, csörgött a telefon, idegen szám. Pont ott voltam a beállásban, épp fel tudtam venni, és akkor bemutatkozott: »Rosta Mari vagyok«, mondom magamban: »Úristen«. Közölte velem, hogy »magát szeretnénk Koppánynak«

– mesélte az énekes a kérdésünkre, miképp indult a nagy kaland.

Zenészlét, színészi kihívással

A piros-fehér terítőn támaszkodva, limonádéját kortyolgatva részletezte az István, a királlyal kapcsolatos emlékeit Baricz Gergő, aki saját elmondása szerint egyszer már eljátszhatta a rangidős vezér karakterét. Egy nagy, székelyföldi produkció keretein belül bizonyíthatott korábban, de az augusztusi budapesti előadás lesz az első alkalom, hogy színészként vesz részt a rockoperában.

Ezúttal célzottan keresték meg, a székelyföldi előadás esetében még volt casting. Az énekes szerint már akkor is Rosta Máriának köszönhette a szerepet, aki külön jelezte, hogy őt is érdemes lenne megkeresni, bár néhány dolog még más volt:

Ő valószínűleg István karaktere felé terelt volna az elején, de szerintem hamar megbékélt a Koppány-szereppel, és a következőre már engem kért. Nagyon örültem neki. A tehetségkutató után néztem a plakátokat az újabb változatokról, és láttam, hogy a kollégák ugyanabból a brancsból, amiben én is voltam, be tudtak kerülni ebbe a projektbe. Nekem nagyon fontos az István, a király. Szörényi Levente és Bródy János munkásság meghatározta a gyerekkoromat, és  kamaszként újra szerelembe estem az egésszel. A mai napig él bennem, talán még annál is nagyobb lánggal, mint ahogy az a korosztályomban megszokott.

Az X-Faktor egykori felfedezettje saját tapasztalatai alapján lát egyfajta különbséget a zenészek és a színészek színpadi léte között. Úgy érzi, amikor színészként kell egy szerepet eljátszania, akkor meg kell magában idéznie valamit, ami alapvetően nem biztos, hogy ott van. Ilyenkor törekszik arra, hogy az általa végzett munka ne csupán gyakorlati megvalósítás legyen, hanem magában is felépítse azt az illúziót, amivel kiléphet a saját valóságából. Ilyenkor átadhat valamit a sorok és hangok között, ami több és mélyebb.

Ezzel szemben énekesként nem feltétlenül szükséges, hogy „lehúzza a saját bőrét, és felhúzzon magára egy másikat”. Szerinte a zenében az ember többször megteheti, hogy felmegy a színpadra, és csupán önmagát adva elvégzi, úgymond, a feladatát. Ha pedig az ég kegyes vele, akkor a lehetőségek rátalálnak.

Neves előadóknál is meg lehet figyelni, hogy van, amikor inkább gyakorlatiasak, és van olyan időszak, amikor elszakadnak a valóságtól, és másfajta dolgokat képviselnek a mondanivalójukban és a zenei világukban is. Érezni azt, hogy a gondolataik felülkerekednek egyfajta emberi egyszerűségen

– emeli ki az énekes.

A hívogató mélység

Saját magára ezzel kapcsolatban úgy hivatkozik mint egy „nagyon kis emberre”, aki nem tud még teljesen elmerülni a zene mélységeiben, de folyton igyekszik fejleszteni magát. Bár már gyerekkorában is énekelt, gitározott, édesapja pedig hegedülni taníttatta, amikor a tehetségkutatóba érkezett, még nem érezte magát igazán zenésznek. Épp ezért folytatta később a zenei tanulmányait, beiratkozott a Kőbányai Zeneiskolába néhány zenésztársa példáját követve.

A mai napig úgy látja, hogy a zenében kimeríthetetlen források vannak, ő pedig „a tékozló fiú, aki megtért” útjáról, hogy saját zenéjét is továbbfejlessze. Megtalálta azt, hogy mit tart igazi értéknek a zenében, de még nem tudja, mennyire lesz képes ezt valóban létre is hozni. Úgy fogalmaz:

Szerintem nagyon árulkodó dolog a természetesség. Amikor egy olyan új zenét hallasz, amiről azt érzed, hogy ezt másképp nem is lehetne, hogy ez így természetes. Mindig ugyanazokból a hangokból épülnek fel a dalok, ugyanazokat a szövegeket használjuk, adott esetekben ugyanazokat a mondatokat és gondolatokat forgatjuk. Erre mondják, hogy »nincs új a nap alatt«. Mégis van, hogy hallasz valamit, amiről azt érzed, hogy nem tudod máshoz hasonlítani, miközben tudod, hogy ezt nem is kell másképp csinálni. Ez már túl van azon, hogy magamutogató legyen, túl azon, hogy megosztó dolgokat feszegessen. Egyfajta elégiával, nyugalommal magához ölel egy információt.

Bár zenészként még kutatja saját világának nyelvi csatornáit, most erre a természetességre törekszik Koppány szerepében, viszont a feladat abszolút nem ígérkezik könnyűnek. A Vikidál Gyulával – Koppány első megformálójával – egybeforrt karakter elemi erejét színre vinni nem egyszerű feladat. Az eredeti Koppány Baricz Gergőben is elevenen él mind a mai napig. Számára Vikidál Gyula felejthetetlen előadó, akivel van egy meghatározó, közös emléke is.

Amit sosem felejtünk el

Az énekes saját elmondása szerint sosem megy oda más előadókhoz, ha nem muszáj, nem akarja őket zavarni, rájuk erőszakolni egy beszélgetést. Nem gondolja úgy, hogy ezek az emberek „kíváncsiak lennének rá”. Ezzel szemben Vikidál esetében egészen másképp történtek a dolgok. Egy benzinkúton látta meg az X-Faktor egykori versenyzője a hazai rockzene egyik legikonikusabb karakterét. Szokásához híven kerülte a nyomulást, de most meglepetésére maga Vikidál ment oda őhozzá.

Épp távozóban voltam. Kimentem az ajtón, odasétáltam a kocsimhoz, és láttam, ahogy rohan utánam Vikidál Gyula. Azt se tudtam, mit köszönjek, hisz mégiscsak Vikidál Gyula volt ott élőben. »Azt akartam mondani, hogy elénekelted a Csak a szívemet dobom elédet a műsorban, és ezt nagyon köszönöm! Hatalmas élményt adtál« – mondta nekem, majd elkezdtünk beszélgetni, és a legjobbakat kívánta. Ez a csupa szeretet ember inspirál engem. Nekem a részem az, amit ő csinált az István, a királyban

– emlékezett vissza Baricz Gergő.

Szerinte Koppány szerepe – annak ellenére, hogy nem címszerepről beszélünk –, sokrétű feladat, amiben egy emberi élet, egy személyiség számos aspektusa megjelenik. Van benne szexualitás, vezetői vívódás, családi ellentét és apa–lánya kapcsolat is. Koppány tudja: ahogy haladnak az események, a vesztébe rohan, mégsem torpan meg, végigcsinálja, amit elkezdett. Baricz Gergő szerint egy férfi életének egészét be lehet mutatni ezen a szerepen keresztül.

A negyvenéves jubileumát ünneplő István, a király idén visszatér a gyökerekhez, a klasszikus mű felidézésére törekszik a szélsőséges progresszivitás helyett. Hosszú idő óta először ismét sok előadó érkezett a könnyűzenéből, számos kiemelt szerepet alakítanak híres énekesek, ahogy az az ősbemutatón is történt. Baricz Gergőnek meggyőződése, hogy minden zenész kollégája, aki részt vesz ebben az előadásban, hatalmas elköteleződéssel és alázattal viszonyul a darabhoz. Úgy fogalmaz:

Ahogy köszönünk egymásnak, ahogy egymás szemébe nézünk, mutatja, hogy nem egyénekként gondolunk önmagunkra, hanem egy közös, nagy dolog részeiként. Valahogy eggyé válunk a darab által. Zseniális jellemzője ennek a műnek, hogy a szélsőséges dolgokat is úgy mutatja be, hogy nem mond ítéletet felettük, és összefogásra késztet sok-sok embert mind a mai napig.

(Borítókép: Baricz Gergő. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok