Index Vakbarát Hírportál

Kisebb forradalom tört ki Kukorelly Endre kijelentései miatt

2023. június 28., szerda 14:36

Nyilatkozatban állt ki Kukorelly Endre mellett a Vulkán folyóirat szerkesztősége, amelyhez számos író és más művészeti ág képviselője is csatlakozott. A Kossuth-díjak odaítéléséről kirobbant vitában az Aracs folyóirat szerzői is megszólaltak: ők Mezey Katalin mellé állnak.

A Vulkán folyóirat nyilatkozatában a többi között ez olvasható: „(...) Sokan gondoljuk úgy, hogy Kukorelly Endre fontos és kényes témát illetően kezdett bele végre az igazság feltárásába. Magyarországon az állami díjazások körüli döntésekről a több évtized alatt kialakult konszenzusnak megfelelően nem illik nyilvánosan beszélni.

Ezt a szabályt szegte most meg Kukorelly Endre. Aki kritikusa mer lenni a díjazás gyakorlatának, a díjazás mögötti alkuknak, jó eséllyel leírja magát nem csak az állami díjakkal elismerhetők listájáról, de a különféle ösztöndíjakkal támogatottakéról is. Ez végzetes egy olyan országban, amelynek könyvpiaca kicsi, és a szépirodalom állami támogatásra szorul.

Szolidaritásukról biztosítják Kukorelly Endrét

A Vulkán folyóirat nyilatkozata szerint „az, hogy a kormányzat az elismerések és támogatások rendszerét saját érdekeinek megfelelően használja, a szakmaiságot szinte teljes egészében kizárva klienseit jutalmazza és kritikusait elhanyagolja, ellehetetleníti, sajnos nem új információ és nem meglepő.

Az azonban megdöbbentő, hogy a civilként megszólaló Kukorelly Endre mellett nem álltak ki azok, akik tisztában vannak a helyzettel, és évtizedek óta maguk is látják a problémát. Többeknek ez a rendszer megfelelő, és lehetőségeikhez mérten élvezni, használni próbálják, mások elfogadják kirekesztettségüket. De szinte mindannyian hallgatnak. Alulírottak támogatásunkról, szolidaritásunkról biztosítjuk Kukorelly Endrét, és támogatjuk az általa kezdeményezett nyilvános szakmai párbeszédet az állami díjak és ösztöndíjak elosztásáról.

Elvárjuk ugyanakkor, hogy az állami díjazásban tevékenyen résztvevők ne akadályozzák a íróközösség egészére vonatkozó szakmai szempontok érvényesülését, és járuljanak hozzá a döntéshozás transzparenssé tételéhez.”

A nyilatkozatot többek között aláírta

A lista pedig folyamatosan bővül. És nemcsak bővül, hanem a Facebook-poszt alatt többen csatlakoztak a kezdeményezéshez. És olyanok is akadtak, akik a véleményüket is kifejtették a kialakult helyzettel kapcsolatban. Trombitás Tamás festő, szobrász például azt írta: „Magam részéről a képzőművészeti helyzetet sokkal jobban ismerve, mint az irodalmit, csatlakozom Bandihoz, azzal a kis kiegészítéssel, hogy az ún. középdíjakkal (a mi esetünkben pl. a Munkácsyval ) ugyanaz a helyzet. (Meg ugyanaz a szakmai kuss is, mert azért hátha..., talán..., egyszer... )”

Mezey Katalin mellett is kiállnak

Az Aracs, a délvidéki magyarság közéleti folyóirata nyilatkozatot juttatott el lapunkhoz. 

Nyilatkozat

„Az Aracsnak, a délvidéki magyarság közéleti folyóiratának szerkesztői Mezey Katalin költő, író, műfordító mellé állnak az őt ért igaztalan és alantas támadások miatt, amelyeket Kukorelly Endre kezdeményezett. Teszik ezt két oknál fogva: az egyik, hogy Mezey Katalin érezze, nincs egyedül. A másik, hogy Kukorelly Endre és mindenki más, aki rágalmaiban osztozik, tudja, az, aki a jelenlegi magyar állami díjazási rendszert a Rákosi-korszak díjazási rendszerénél még rosszabbnak is tartja, az hazudik, valamint jó, ha tudomásul veszik: véleményük igazából semmit sem számít, csak azt a célt szolgálja, hogy köztiszteletben álló személyeket megsértsen.

Horgos, 2023. június 24.

Gubás Ágota, olvasószerkesztő

Gyurkovics Hunor, művészeti szerkesztő

Bata János, főszerkesztő″

Minden így kezdődött

Néhány nappal ezelőtt cikkünkben írókat kérdeztünk arról, mit gondolnak a magyar irodalmi díjakról. Kukorelly Endre az nyilatkozta, hogy a művészeknek járó állami díjakkal rengeteg probléma van. Úgy fogalmazott: „szinte kizárólag a kliensek kapnak díjakat, ami botrány. Állítom, hogy még a legsúlyosabb Rákosi- vagy sztálinista időkben is korrektebb volt az állami díjazás, mint napjainkban.”

A döntéseket Mezey Katalin egy személyben hozza meg, ő az egyetlen irodalmár a Kossuth-díj-bizottságban. Ő válogat, bár nem értem, milyen szempontok szerint, csak azt látom, hogy igazságtalanul és méltánytalanul teszi. Felháborító, hogy ki mindenki kapott és nem kapott, olyannyira, hogy az már komikus.

– fogalmazott Kukorelly Endre.

Mezey Katalin Kossuth-díjas író, költő, műfordító az Index felkérésére véleménycikkben válaszolt. Mezey végtelenül sértőnek és rosszhiszeműnek tartja Kukorelly állításait. És azt kéri Kukorelly Endrétől, vonja vissza rágalmait, kérjen elnézést.

Kukorelly Endre ezt követően juttatta el levelét az Indexhez, amelyben egyebek mellett azt írta:

IGEN, KATI, BOCSÁSS MEG, HOGY MEGISMÉTLEM, TE SÉRTETT EMBER VAGY, ÉS EZT RAJTAD KÍVÜL SENKI SEM TUDJA JOBBAN.

A (z ilyen fokú) sértettség pedig elfogulttá és bosszúállóvá teszi az ember. Amit amúgy magamtól tudok, magamról veszem, lévén magam is sok mindenben vérig vagyok sértve, és mutass valakit ebben az univerzumban, akit a sértettség soha nem tett ilyenné. Ezért vagyok különösen empatikus, ahogy előbbi levelemben is említettem.”

Reagálások sora 

Az író Indexnek mondott szavaira egyébként már reagált a Magyar Írószövetség is. Szerintük ez hazugság, sőt az írót felszólították, kövesse meg Mezey Katalint, s rajta keresztül a Kossuth- és Széchenyi-díj-bizottságot. Kukorelly Endre erre is válaszolt egy Indexnek elküldött levélben . A József Attila-díjas író azt írta, a véleményét fönntartja.

Márton László szerint ebben a helyzetben sokat segítene, ha jómódú emberek támogatnák az irodalmat. Péntek Orsolya úgy vélekedett, olyan társadalomban élünk, ahol nincs konszenzus arról, hogy mi az érték.

A vitába Petőcz András író is beleállt, aki nem gondolja, hogy Kukorelly Endrének bocsánatot kellene kérnie Mezey Katalintól, ahogy erre az Írószövetség vezetése felszólította őt. A Szépírók Társasága pedig közleményben állt ki Kukorelly mellett.

(Borítókép: Kukorelly Endre. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok