Index Vakbarát Hírportál

Mini jazzest az ország legnagyobb levendulásában

2023. június 30., péntek 09:24

Különleges koncerttel várják az érdeklődőket a Balaton egyik legszebb pontján, a Kőröshegyi Levendulásban. A mini jazzfesztivál színpadán elismert zenészek váltják egymást.

Az esemény július 15-én, 17 órakor kezdődik, és három formáció váltja egymást egyórás szettekkel, másfél órás bontásban. A program elsődleges célja a kultúra- és értékteremtés a Balaton környéki régióban. A levendulás koncepciója is e köré épül, hiszen – a természettel karöltve – kikapcsolódásra, pihenésre és feltöltődésre ösztönöz.

Az est három fellépője  

Különböző arculatok

Eliza Bliss mélyhegedűművész 2008-ban diplomázott a budapesti Zeneakadémián, 15 évet dolgozott élvonalbeli szimfonikus zenekarokkal, majd 2014-ben elektromos mélyhegedűvel indított önálló produkciót Angliában, aztán itthon is. A hazai és nemzetközi jazz, filmzene, pop, rock, funky, musical stílusú dalok is felcsendülnek előadásaiban.

Csondor Kata Jazzy-díjas, Fonogram-jelölt énekesnő, színésznő és szinkronszínész. Scarlett Johansson, Christina Applegate és több mint ezer filmszerep magyar hangja, a karácsony himnusza, az Add tovább (Hóban ébred) című dal előadója. Előadótársai Oláh Krisztián, Pál Gábor és Serei Dániel.

Oláh Krisztián zongorista húszévesen a 2015-ös Montreux Jazz Fesztivál szóló zongoraversenyének harmadik helyezettje lett. Ugyanebben az évben a Junior Prima Primissima Díj, Creative Art Díj és Gramofon Magyar Jazz Díj nyertese volt. Pál Gábor basszusgitáros a Magyar Jazz Szövetség VII. Combo Verseny Legjobb Szólista díja, Az év jazz bass gitáros kategóriában a top tízbe került. Serei Dániel dobos, Artisjus-díjas előadó, a Budapest Jazz Orchestra tagja, 2015-ben a hazai Jazz Combo verseny legjobb szólistája lett, 2017-ben Lakatos Ablakos Dezső Jazz Előadó Művészeti Ösztöndíjban részesült.

A Random Szerda Barabás Lőrinc trombitás vezetésével a budapesti jazz színtér jeles képviselőiből alakult alkalmi formációkat vonultatja fel. Minden koncerten az instrumentális, fúziós zene születésének megismételhetetlen pillanatait élhetik át a hallgatók. A jammelés hagyományain alapuló sorozat gyorsan meghódította a város improvizatív zenére nyitott közönségét. A formáció tagjai: Barabás Lőrinc – trombita, Tálas Áron – billentyűk, Jónás Géza – nagybőgő, Nagy Zsolt – dobok.

Rovatok