Index Vakbarát Hírportál

Lezárták a nyomozást Gálvölgyi János ügyében

2023. július 3., hétfő 13:31

A cselekmény nem bűncselekmény, ezért a nyomozást a büntetőeljárásról szóló törvény alapján június 15-én megszüntették – tájékoztatott erről a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Így megszüntették a nyomozást Gálvölgyi János ügyében, nem vizsgálják tovább, hogy miért nem érkezett hozzá mentő.

Mint ismert, Gálvölgyi János május 10-én lett rosszul, légzési elégtelenség miatt súlyos állapotban került kórházba, azonban a lányai hiába várták a mentőt, nekik kellett bevinniük. A színész azonnal az intenzív osztályon történő kezelésre szorult, lélegeztetőre került.

A színész azóta már tisztázta: bakteriális szív- és tüdőelégtelensége volt, már jobban van, azóta vissza is tért a színpadra.

A mentőszolgálat vizsgálatot indított az ügyben, ebben azt keresték, hogy hibásak voltak-e a hívásirányítók. A naphire.hu legfrissebb információi szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság már befejezte a vizsgálatot, és az alábbi tájékoztatást küldte:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt folytatott eljárást ismeretlen tettessel szemben.

A tájékoztatásuk szerint mivel a cselekmény nem bűncselekmény, ezért a nyomozást a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 398.§ (1) bekezdés a) pontja alapján 2023. június 15-én megszüntették.

Rovatok