Megújul és csaknem ezer négyzetméterrel bővül a XIII. kerületi József Attila Színház – írja a magyarepitok.hu.
Az Európai Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény szerint a Váci út 63. szám alatt található épület rekonstrukcióját a Fejér-B.Á.L. Zrt. és az Épkar Zrt. kivitelezi. A munkálatokat a színház részbeni működése mellett kell megvalósítani.
A beruházás értéke a nettó 5 milliárd forintot is meghaladja.
A megjelent hirdetmény szerint a pince és a földszint felett ötemeletes, összesen 5526 négyzetméter hasznos alapterületű, akadálymentesített épületet alakítanak ki.
A rekonstrukció érinti a színpad zsinórpadlásának megemelését, illetve a jobb és a bal oldali oldalszínpad kiépítését. Az intézmény nézőtere is teljes felújításon esik át, ez érinti a burkolatokat, valamint korszerűsítik a hang- és világítási karzatot, illetve a páholyokat is.
Továbbá a jelenkori követelményeknek megfelelően kicserélik a teljes színháztechnikát, vagyis megújul a színpadgépészet, az elektroakusztika és a hatásvilágítás is.