Telt házas koncertet adott 2023. július 7-én a Budapest Parkban a hazai zenei paletta egyik legszókimondóbb előadója, Krúbi. A háromszoros Fonogram-díjas énekes-rapper leginkább talán a közéleti témákat megéneklő szövegeiről ismert, így senki nem lepődött meg péntek este, amikor kőkemény rímeket és gegeket tolva szedte ízekre a politikai elitet.
Aki ismeri Krúbi munkásságát, tisztában van két dologgal:
Mindezt még az is tudja, aki először jár Krúbi-koncerten. Tudjuk, mire számítsunk, amikor elindul a zene, felvillannak a fények, és feltűnik a kivetítőn Orbán Viktor nővé „karikaturizált” alteregója, Viktória királynő (akinek az emlékkoncertjén járunk), majd óriási üdvrivalgás kíséretében
a magyar lobogót szimbolizáló huszárruhába öltözött Krúbi is.
Tudjuk, hogy ez vár ránk. És mégis, van valami megdöbbentő és sokkolóan túlzó abban, ahogyan a politika iránti ambivalens – mégis eléggé egyértelmű – érzéseit tálalja nekünk.
Parodisztikus – talán ez a legjobb szó arra, amit keresünk. Tudjuk, mégsem hisszük el, amikor látjuk. Annyira sok, annyira durva, annyira lényegre törő, hogy néha az egész átfordul a vicc kategóriájába. Nevetséges, ugyanakkor elszomorító, hiszen a valóságról énekel. Egy olyan korban, ahol több mint tízezer ember élteti azt, amiben nem hisz.
Krúbi előadásmódja legalább annyira épít a humorra, illetve a popkulturális mérföldkövekre, mint a kőkemény (kor)kritikára. Annak ellenére, hogy elvicceli, halál komolyan veszi, amit csinál. Már az eléggé dualista gondolkodásmód, hogy magyar zászlónak öltözve furulyázik el olyan dalt, ami Petőfi nevét viseli, de arról szól, hogyan elégítette ki őt (mármint a dalszerzőt) a magyar miniszterelnök.
Aztán persze ott van, amikor a berlini falon megörökített graffiti villan az ember eszébe: Leonyid Brezsnyev és Erich Honecker csókjára emlékeztető jelenet elevenedik meg a színpadon. Az idő, amikor a szovjet pártelnök simán lesmárolta a keletnémet kommunista államvezért. Krúbi Orbán Viktorra fanyalodik rá, az ő bábját csókolja meg – nagy nehezen…
Ki ne hagyjuk a sorból Az oroszlánkirály-paródiát, amikor az ikonikus Disney-mese slágerére, Az élet az úrra emeli magasba a bábut, míg a háttérben a Fidesz-felirat festi narancssárgára a színpadot, a közönség pedig egy emberként „élteti” a kormányt.
A narancsszín egyébként jelképes,
hiszen az előadó a koncert második részében narancssárga melegítőben, egy vasketrecben, bebörtönözve énekel. Nemcsak a szavakkal, a jelképekkel is játszik: ekkor hangzik el a Kutya, ami kétségkívül a legbotrányosabb szövegű Krúbi-dal: Orbán Viktor mellett például lányát, Orbán Ráhelt, valamint a mi hazánkos Dúró Dórát és a baloldali, a nyugdíjasoknak folyton tiszteletet követelő Schmuck Andort is célkeresztbe helyezi.
Mint azt a korábban már több Krúbi-koncertet is megjárt közönség néhány tagjától megtudom, az előadó a gegek ellenére is le van lassulva. Szokatlanul szomorkásnak néz ki, nem igazán hozza a tőle megszokott pörgős, bulis hangulatot, inkább a lassabb, érzelgős dalait tűzi műsorra, mintha valami nagyon bántaná, frusztrálná. Keveset kommunikál a közönséggel, nem nagyon mosolyog, az okokat csak találgatni tudjuk...
A koncert utolsó felében Krúbi hercegnőként (vagy tán tündérlányként?) lép színre, kék szoknyácskában zárja a show-t. Bejelenti, hogy ősszel érkezik az új albuma, illetve hogy 2024. január 26-án szintet lép, és a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet. Az arénás jegyeket már a Parkban meghirdeti, de a cikk megjelenésekor már nincs is elérhető belépő. Ez is egy jel...