Index Vakbarát Hírportál

Tiltakozik a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia

2023. július 8., szombat 12:54

Mély megdöbbenéssel értesült a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetősége, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium által a Zeneakadémia élére 2023. július 3-án kiírt rektori pályázat feltételei lényegében kizárólag előadóművészek számára teljesíthetők. Ezt súlyosan diszkriminatívnak tartják, írják a közleményükben.

„A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetősége mély megdöbbenéssel értesült a fenntartó Kulturális és Innovációs Minisztérium által 2023. július 3-án kiírt rektori pályázatban foglaltakról, mely szerint a pályázati feltételek lényegében kizárólag előadóművészek számára teljesíthetők” – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján közzétett állásfoglalásukban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) rektori pályázatával kapcsolatban. A kiírást az akadémia alkotóművész tagjai súlyosan diszkriminatívnak ítélik.

Mint írják, elfogadhatatlan, hogy az egyetem professzorainak jelentős része – például jazzt, népzenét, zenetudományt vagy zeneszerzést oktató tanárok – nem pályázhatnak a rektori pozícióra. 

Ennek kirívó szakmaiatlanságát

mi sem mutatja jobban, írják, mint hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (korábban Zeneakadémia) korábbi rektorainak közel fele – így Erkel Ferenc, Mihalovich Ödön, Szabolcsi Bence, Szabó Ferenc, Ujfalussy József, Soproni József, Batta András – egyáltalán nem pályázhatna a mostani kiírás szerint.

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetősége támogatja a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szenátusának állásfoglalását, és bízik benne, hogy a fenntartó visszavonja a magyar felsőoktatás hagyományaihoz és szellemiségéhez méltatlan, súlyosan szakmaiatlan és diszkriminatív rektori pályázati kiírást.

A közleményt Maurer Dóra elnök és Ferencz Győző ügyvezető elnök, valamit Haász István, a Képző- és Iparművészeti, Hegedűs D. Géza, a Mozgókép- és Színházművészeti, Imre Flóra, az Irodalmi, Tihanyi László, a Zenei Alkotóművészeti, illetve Winkler Barnabás, az Építőművészeti Osztály vezetője, továbbá Csomay Zsófia és Klimó Károly elnökségi tag írta alá.

„Nem szükséges munkáltatói intézkedés”

Mint azt korábbi cikkünkben megírtuk, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) élén Vigh Andrea hárfaművész, tanszékvezető egyetemi tanár mandátuma 2023. október 31-én lejár, ezért a Kulturális és Innovációs Minisztérium július 3-án kiírta a pályázatot a rektori pozíció betöltésére.

Ez azonban jelentősen eltér a korábban az egyetemmel egyeztetett változattól, és a pályázati követelmények között annyira leszűkítik a jelentkezők körét, hogy az egyetem szenátusa kemény hangú állásfoglalásban tiltakozott a súlyosan diszkriminatív pályázati kiírás ellen. A levelet elküldték Csák János kulturális és innovációs miniszternek.

A rektori pályázat szövegéből az sejthető, hogy azt személyre szabottan Keller András hegedűművészre, a Concerto Budapest zeneigazgatójára vagy Kelemen Barnabás hegedűművészre írták ki. Előbbi a sajtóban, utóbbi szakmai körökben beszélt rektori ambícióiról.

Kelemen időközben a Papageno oldalán jelezte, hogy nem kandidál a Zeneakadémia rektori székére. „Úgy érzem, eljöhet az ideje annak, hogy a Zeneakadémia rektori pozícióját egyszer megpályázzam, de most nem leszek a pályázók között” – fogalmaz. Mint azt szintén megírtuk, a hegedűművész az épülő házi szalonjuk miatt került az utóbbi időben a hírekbe, az ügyben per és nyomozás is indult. 

Keller András hegedűművész, a Concerto Budapest zeneigazgatója ellen pedig egy sorozatos verbális abúzus miatt tett bejelentés nyomán indult minisztériumi vizsgálat. Ezzel kapcsolatban a zenekar honlapján a következő jelent meg:

A Concerto Akadémia Nonprofit Kft. egyik korábbi alkalmazottjának a zeneigazgató tevékenységével összefüggésben tett panaszát Társaságunk kivizsgálta. A széles körben lefolytatott vizsgálat eredményeként megállapítást nyert, hogy a zeneigazgató irányába munkáltatói intézkedés nem szükséges. A vizsgálatról és annak eredményeiről tájékoztattuk a tulajdonosi joggyakorló Kulturális és Innovációs Minisztériumot. A Társaságnál kiemelt figyelmet fordítunk a munkaügyi természetű panaszok megelőzésére, illetve rendezésére, amelyhez a szükséges intézkedéseket megtettük.

Az egyetem jelöltje a rektori pályázatban Kutnyánszky Csaba karnagy, oktatási rektorhelyettes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának vezetője. A fenntartó és a Zeneakadémia között jelenleg abban is vita van, hogy a rektorjelöltről az egyetem szenátusa dönt, vagy csupán rangsort állít fel a lehetséges jelöltekből, akik közül Csák János miniszter választ.

A nemzeti felsőoktatási törvény 12. § (3) d) bekezdése szerint „a Szenátus (...) elbírálja a rektori pályázatokat, és megválasztja a rektorjelöltet”.

Rovatok