Index Vakbarát Hírportál

A közösségi médiában ment neki Jonah Hillnek az exe

2023. július 9., vasárnap 11:07

Jonah Hill volt barátnője, Sarah Brady a közösségi médiában nőgyűlölőnek és narcisztikusnak bélyegezte a színészt. A szörfoktató exbarátnő a 39 éves sztárt egy Instagramon megosztott – állítólagos – üzenetváltással próbálta megalázni.

A Hilltől származó üzenetekben a férfi felvázolta Bradynek a „romantikus partnerség” paramétereit, ezeket kifogásolta a nő. Ők ketten egyébként még 2021-ben randiztak, körülbelül egy évig – írja a Daily Mail.

Az új poszt kevesebb mint egy hónappal azután látott napvilágot, hogy a filmrendezőnek és jelenlegi barátnőjének, Olivia Millarnek kisbabája született. 

Nyilvános támadás

A filmproducer ellen szóló kijelentések sora egy Instagram-sztorival kezdődött, amelyhez Brady csupán annyit írt:

B*szd meg!

A képernyőképen két üzenet volt látható, amelyek állítólag Jonah-tól származnak még 2021 decemberéből. Az első, hosszadalmas szöveg, amely a színésztől származott, egy listát tartalmazott olyan, számára elfogadhatatlan dolgokról, amikkel nem lenne kibékülve, ha romantikusan együtt lenne valakivel.

Az újdonsült apuka állítólag olyan dolgokat sorolt fel, mint „férfiakkal szörfözés”, „nem megfelelő barátság férfiakkal” és „fürdőruhás képek posztolása” – ezek mind tiltottak voltak Sarah számára.

Hill kijelentette: ha a nő szükségesnek érzi, hogy „pózoljon”, „erotikus képeket posztoljon”, vagy olyan nőkkel tartson fenn barátságot, akik „vad közelmúltjának” részei voltak, akkor nem ő a megfelelő partner számára.

Pontosított megjegyzés

Brady azt is kiemelte, hogy állítólag csak olyan nőkkel barátkoztatott, akiket Hill személyesen jóváhagyott. Hill azonban csak annyit fűzött hozzá: „Ha ezek a dolgok boldogságot okoznak neked, akkor támogatom, nem lesz bennem rossz érzés. De ezek az én határaim egy romantikus kapcsolatban. 

Ezután pontosított: a határai azon alapulnak, hogy Brady cselekedetei hogyan sértették meg a kettejük közötti bizalmat.

Rovatok