Index Vakbarát Hírportál

A Barbie baba ötletét senki nem támogatta, a lány, akiről elnevezték, egyenesen utálta

2023. július 18., kedd 09:01

Kislányok milliói vannak oda a Barbie-ért, ami mára igazi kulturális ikonná vált. Az eredetileg szőke, kék szemű baba világkarriert futott be, és egy egész iparág épült rá. A héten pedig érkezik a várva várt mozifilm, ami megkoronázza Ruth Handler, a játék létrehozójának életművét. De mi is a története annak a babának, amely 64 éve folyamatosan reflektorfényben van?

„Egy nap pontosan olyan leszek, mint te… addig is… azt fogom hinni, hogy én vagyok te” – így szólt a Barbie első televíziós reklámja 1959-ben. Ebben az évben debütált a Mattel játékgyártó cég legjelentősebb alkotása.

A vállalatot 1945-ben alapította egy házaspár egy dél-kaliforniai garázsműhelyben. Ebben az időben a lányok még hajas babákkal játszottak, amelyekről a hagyományos női szerepeknek megfelelően igyekeztek gondoskodni. A cégvezetők lánya, Barbara azonban a papírbabáinak felnőtt szerepeket adott, és felnőttes ruhába öltöztette őket. Az édesanyja, Ruth Handler úgy gondolta, érdemes lenne piacra dobni egy felnőtt testű babát, férje azonban eleinte elvetette az ötletet. 1997-ben Ruth a BBC-nek elmondta,

éveken át figyeltem Barbie lányomat és a barátnőit. Lenyűgözött, ahogyan játszanak, és ahogyan kifejezik önmagukat… Ekkor pattant ki a fejemből az ötlet az újfajta babákról, a férjem és a Mattel többi tervezője viszont nem lelkesedett érte. Így feladtam. 

Az őrült amerikai

1956-ban jött a fordulópont. Ruth a gyermekeivel Svájcban nyaralt, ahol a 15 éves Barbara megpillantott a kirakatban egy 30 centiméter magas babát teljes sífelszerelésben. Majd észrevett hat másikat, ám mindegyik más ruhát viselt.

Bild Lilit, a német babát egy képregény alapján gyártották gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Barbara is szeretett volna egyet, de nem tudta eldönteni, melyiket válassza, ezért Ruth megkérdezte az eladótól, hogy kombinálhatja-e a babát és az öltözéket.

És a hölgy a boltban úgy nézett rám, mintha megőrültem volna. Csak egy őrült amerikai tehet fel ilyen buta kérdést. Azt mondta: »Nem, ha ezt a jelmezt akarod, vedd meg ezt a babát, ha a másikat akarod, vedd meg azt a babát.« Ekkor már kattant az agyam 

– mesélte Ruth a BBC-nek 1997-ben. A baba pont olyan volt, mint amilyet korábban elképzelt. 

Miután visszatértek az Egyesült Államokba, el is kezdtek dolgozni az új baba dizájnján, Jack Ryan tervező közreműködésével (aki Gábor Zsazsa Golden Globe-díjas magyar színésznő hatodik férje volt). Ekkor keresztelték át a játékot Barbie-ra – akinek a teljes neve Barbara Millicent Roberts –, majd 1959. március 9-én debütált a New York-i Nemzetközi Játékkiállításon. Ez volt az egyik első olyan játék a világon, ami szervezett marketingstratégiával rendelkezett. Hírnevét a széles körben sugárzott televíziós reklámok is terjesztették.

Az első Barbie-reklám:

Az első Barbie

Az első Barbie két változatban volt elérhető: az egyik szőke, a másik barna hajú volt göndör frufruval. A karcsú, csinos, eszményi nőt megtestesítő baba fekete-fehér fürdőruhát viselt, fehér magassarkúval és napszemüveggel. 1964-ben a Mattel cég megvette a német Lili baba jogait, így annak gyártása befejeződött. A Barbie-t akkoriban „tinédzser korú divatmodellként” forgalmazták, ruháit Charlotte Johnson tervezte. Az első babákat Japánban gyártották, ruháikat az ottani munkások varrták kézzel.

A Barbie baba eleinte 3 dollárba került, és az első évben több mint 300 ezret adtak el belőle, így a világ egyik legkelendőbb gyermekjátéka lett. Ruth lánya, Barbara 18 éves volt, amikor piacra került a baba. Egyenesen utálta, hogy ő az új játék ihletője. Furcsa volt számára, hogy az emberek odamennek hozzá autogramot kérni, és azt mondják neki: „Ó, te vagy az igazi Barbie.” Nem értette az egészet, hiszen ez csak egy név, ám sokan azt hitték, róla mintázták, és hogy hasonlít rá. Miközben ez nem volt igaz. 

Két évvel a Barbie megjelenése után megérkezett Ken baba is, aki Ruth Handler és férje, Eliot fiúgyermekéről, Kenneth-ről kapta a nevét. Barbie és Ken sokáig egy párt alkottak, majd 2004-ben szakítottak, ám barátságuk megmaradt. 2011-ben ismét egymásra találtak. Kennek egyébként eleinte nem volt nemi szerve, pedig a készítők sokat tanakodtak azon, hogy mi lenne a helyes megoldás. Végül egy szerényebb „pukli” mellett döntöttek. 

A korszak nőideálja

Ruth elképzelése az volt, hogy a kislányok a babán keresztül azzá válhatnak, akivé csak akarnak. Mint mondta, „Barbie mindig is azt képviselte, hogy egy nőnek vannak választási lehetőségei”. A Barbie a szépségével, önállóságával megteremtette a korszak nőideálját, tervezői megalkották a család mellett a karriert is fontosnak tartó nőt. Több mint 60-féle szerepben láthattuk őt viszont: többek között ápolónőként, légiutas-kísérőként, balerinaként, divattervezőként, orvosként, űrhajósként, tanárnőként és olimpiai atlétaként. 1992-ben még a hadseregbe is bekerült. 

Így a Barbie bőrébe bújva bármik lehetünk. 

Ugyanakkor Barbie a rózsaszín álomvilágával és tökéletes külsejével mindig is erősen megosztotta a közvéleményt. Sokan amiatt támadták, mert a baba egész nap csak szépítkezik, és válogat a szebbnél szebb ruhák közül. Attól féltek a szülők, hogy a kislányok csak a felszínes dolgokat tanulják meg játék közben. Mások szerint Barbie-t a férfi fantázia szerint alkották meg, a feministák pedig úgy gondolták, az új baba túlságosan is szexi. 

Handlerék még az 1960-as években terveztek Barbie-nak egy kishúgot is, Skippert, és egy barátnőt, Midge-et. Az utóbbi várandós babaként került a piacra, levehető hassal, és sokan amiatt támadták az új babát, mert anélkül esett teherbe, hogy gyűrű lenne az ujján. 1968-ban bemutatták az első fekete babát, Christie-t is. 

Az eredeti Barbie alakjának arányai azonban irreálisak maradtak: elképesztően keskeny derék, óriási mellek, hosszú lábak. Evelyn Mazzocco, aki 2014-ben átvette a Barbie márka irányítását, a Time magazinnak abban az évben elmondta, hogy 

rendszeresen kap gyűlölködő leveleket és halálos fenyegetéseket a Barbie testalkata miatt.

Ezt követően dobták piacra 2016-ban a kis méretű, a magas és a gömbölyded formájú babákat. Az első kerekesszékes Barbie baba (Becky) még 1997-ben jelent meg, az első protézist viselő kerekesszékes pedig 2019-ben. Majd 2023 áprilisában megérkezett az első Down-szindrómás Barbie baba

A Barbie öröksége

A legfrissebb statisztikák szerint minden másodpercben három Barbie babát adnak el. Ez azt jelenti, hogy több mint 1 milliárd baba kelt el a Barbie 1959-es megjelenése óta. Bármit is gondolunk Barbie-ról – szeretjük vagy utáljuk –, lehetetlen figyelmen kívül hagyni a világméretű hatását.

Ráadásul a vírusszerűen terjedő új Barbie-trailer megjelenését követően a „Barbiecore” (minden idetartozik, amit klasszikusan lányosnak tartunk, rózsaszín-túladagolással, csillogással és neonnal kiegészítve) keresések 7900 százalékkal nőttek. Úgy tűnik, az idei nyár legnagyobb dobása – több mint 60 évvel a játék megjelenése után – ismét a Barbie baba lesz. A film 2023. július 20-án érkezik a hazai mozikba. 

(Borítókép: Tracy Nguyen / Bloomberg / Getty Images)

 

Rovatok