Index Vakbarát Hírportál

Egyszerre volt a gyerekek kedvence és botrányos szépfiú

2023. július 24., hétfő 08:08

Alig egy évig viselhette a Nemzet Színésze címet Balázsovits Lajos, aki 2023. július 19-én hunyt el, hetvenhat éves korában. Azon színészek közé tartozott, akiknek filmjein generációk nőttek fel. Alakításaira még a mai fiatalok is emlékezhetnek, hiszen olyan nagy sikerű, az ifjúsági filmek kategóriájába is sorolható alkotásokban szerepelt, mint az Abigél vagy A palacsintás király. Emellett a nemzetközi filmes közegbe is bekerült, nem éppen visszafogott szerepeivel hívta fel magára a figyelmet.

Talán ma már nincs még egy olyan magyar színművész, aki annyira népszerű lenne a fiatalok körében (is), mint Balázsovits Lajos volt. A huszonévesek többsége minden bizonnyal látta az Abigélt, A palacsintás királyt, az István, a királyt vagy a Szegény Dzsoni és Árnikát – a néhai színművész alakításai egytől egyig emlékezetesek.

Játékában volt valami félreismerhetetlen és tipikus, talán karakteres vonásai, talán sokszínű karaktere tette. Az általa megformált szereplők egyszerre voltak szimpatikusak és furcsák, néha elhanyagolhatók, mégis mindig jelentőségteljesek. 

Páratlan karrier

Még diák volt, de már Makk Károly Isten és ember előtt című filmjében mutatta meg magát, amit később szerepek sora követett. Kovács Kati partnereként Mészáros Márta Holdudvar című filmjében szerepelt – a színésznő egyébként a Jancsó Miklós rendezte Fényes szelekben is partnere volt Balázsovitsnak. 

A színész a Jancsó-filmek állandó szereplőjévé avanzsált: az Égi bárányban is játszott, majd 1972-ben a Még kér a népben egy fiatal tisztet formált meg. A film Cannes-ban elnyerte a legjobb rendezés díját.

Balázsovits ezenkívül a rendező

rendezéseiben is feltűnt a képernyőkön.

A színész előtt nemzetközi kapuk is megnyíltak, hiszen a híres olasz rendező, Luchino Visconti őt nézte ki Tadzio szerepére a készülő új filmjéhez, a Halál Velencében című mozihoz, bár végül nem ő kapta meg a szerepet. Balázsovits később állítólag a rendező miatt kapta meg a tibeti jógiról, Milarepáról készült olasz film főszerepét. 

A hetvenes évek második felében az Abigél tévésorozat kultuszfilmnek számít Magyarországon – legalább annyira népszerű volt, mint Szabó Magda regénye. A négyrészes sorozatot később kétrészes mozivá alakították. Balázsovits talán ebből a filmből ismerős a legtöbb embernek: ő alakította Kalmár tanár urat, a fiatal, sármőr, néha maga is infantilis pedagógust, aki szöges ellentéte volt a kemény jellemű Kőnig tanár úrnak (Garas Dezső). 

Az „abigéles” szerepe mellett egyébként korábbi karakterei is a fiatalok kedvencévé tették: a legkisebbek Palásthy György Hahó, a tenger! című 1971-es rendezésében láthatták, de az 1973-as A palacsintás királyban is szerepelt, amelyben Éliás királyfit alakította.

A Nemzet Színésze

Éles váltás következett, ugyanis a Jancsóval közös alkotások egyike hatalmas nemzetközi visszhangot vert: a mayerlingi tragédián alapuló Magánbűnök, közerkölcsök az 1976-os cannes-i filmfesztivál egyik olasz versenyfilmje volt. 

A színész a filmdrámában szinte végig meztelenül szerepelt, a filmet Olaszországban egy időre pornográfnak titulálták és be is tiltották. 

A filmezés mellett a színházban is jelentős karriert futott be: 1974-től a Vígszínház, 1979-től a Mafilm társulatának tagja volt. 1982 és 1990 között a Madách Színház művésze, 1989-ben a Szegedi Nemzeti Színházban vendégszerepelt és rendezett. 1991-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, 1992-től 2012-ig a budapesti Játékszín igazgatója volt. A színház éléről 2012-ben távozott, miután a teátrum magánkézbe került.

2012-ben a színház.hu oldalnak a színház lényegéről is elmondta gondolatait. Ekkor így fogalmazott:

A hatvanas évek végén aránylag paradicsomi állapot köszöntött be a magyar színházakban, rengeteg néző, sok erős előadás született és külföldön is jó hírünk járta. Majd jött egy csomó fordulat, és azóta is mindig van, aki valamilyen újnak vélt jelszóval szeretné megreformálni a színházat. Szerintem a valódi probléma az, ha nem ismerjük fel, hogy a színház nem egyistenhit, hanem a színházban nagyon sok isten van, mint az ókori görögöknél. Én nem mernék arról nyilatkozni, melyik az üdvözítő.

1969-ben elnyerte a Magyar Filmszemle díját, 1982-ben Balázs Béla-díjat, 1987-ben Érdemes Művész címet, 2015-ben Örökös Tagja lett a Halhatatlanok Társulatának. 2022-ben, Haumann Péter helyére őt választották a Nemzet Színészévé. 

Halálát követően pályatársak, politikusok, közéleti személyiségek búcsúztak tőle

Rovatok