Index Vakbarát Hírportál

Meghalt David Albahari

2023. július 30., vasárnap 21:40

Hosszú betegséget követően, életének 75. évében meghalt David Albahari író és műfordító.

A család közleménye szerint az író vasárnap a belgrádi otthonában halt meg – írja a Szabad Magyar Szó.

David Albahari 1948-ban született Pec városában, első kötetét 1973-ban jelentette meg az újvidéki Matica Srpska gondozásában, de ugyanez a kiadó jelentette meg első regényét is 1978-ban.

A portál beszámolója szerint Jugoszlávia széthullásának előestéjén Albahari a Jugoszlávia Zsidó Hitközségei Szövetségének az elnöke lett, ami szükségszerűen a politikai nyilvánosság gócpontjába helyezte. 

Leon Kojennal, Dinko Gojkovictyal, Ivan Vejvoddal, Predrag Markovictyal és még húsz aláíróval a Demokrata Fórum megalapítója, de tagja volt annak a csoportnak is, amely elsőként vált ki a Fórumból. Az első háborús években visszavonult a közéletből, az anyja 1994-es halála után pedig áttelepült Kanadába.

1997-ben megkapta a NIN irodalmi díját, aminek hírét saját elmondása szerint hitetlenkedéssel, közönnyel, örömmel és fájdalommal fogadta.

Rovatok