Index Vakbarát Hírportál

A Tolvajok társasága lopta el az esőt a Balatonnál

2023. augusztus 5., szombat 16:50

Elég rosszul álltak a dolgok pénteken napközben, elsősorban az időjárás frontján. Nagyon billegett, hogy egyáltalán meg lehet-e tartani a beígért bulikat Paloznakon.

Aztán a szervezők egy váratlan húzással a meghirdetettnél jóval előbbre hozták a fellépéseket, mert szinte biztos volt, hogy a várt vihar elmossa a piknik utolsó előadóit. Tehát már fél hatkor a színpadra perdültek a svéd csodagyerekek, vagyis a Dirty Loops formáció, amely tulajdonképpen egy YouTube-gegből indult 2010 után. Történt ugyanis, hogy jó tíz évvel ezelőtt feltettek a videómegosztóra olyan feldolgozásokat, amelyekben teljesen átértékelték Britney Spears, Adele, Justin Bieber, Lady Gaga vagy éppen az Alphaville egy-egy ismert slágerét. A meglepetés nem maradt el, mert egy csapásra ismertté tette a svéd zenészeket a nemzetközi porondon. 

Jonah Nilsson, Henrik Linder és Aron Mellergard gyerekkoruk óta ismerik egymást. A hirtelen jött sikert még meg tudták fejelni első albumukkal, amely 2014-ben látott napvilágot, Loopified címen. Azóta elmaradhatatlan fellépői a nevesebb jazzrendezvényeknek, köszönhetően zenei világuknak, amely a fúziós jazzből éppen úgy merít, mint a gospelből, a funkyból, az elektronikából, a popból vagy éppen a diszkóból. Így hát a fergeteges zúzás Paloznakon is megtette hatását, nehezen engedték le őket a színpadról.

Elég koránra, este negyed 8-ra került az eredetileg késő estinek szánt headliner, a Thievery Corporation, vagyis laza fordítással a Tolvajok társasága. Rob Garza és Eric Hilton DJ-ötletből kipattant duójának korabeli próbálkozása a ’90-es évek közepén nagyot szólt. Talán azért is, mert a világ minden tájának zenéit és nyelveit gyúrták össze fura mixeikbe, amire a legjobb példa első nagylemezük volt.

A Balatonnál is játszott egyik legismertebb slágerük, a Libanoni szőke (Lebanese Blonde) például már 1998-ban megjelent kislemezen, azonban csak a második soralbumra fért fel először. A dal Pam Bricker éteri énekével vált slágerré. Ez pedig egy fura munkakapcsolat eredményeként született a Thievery és Pam Bricker között, aki egyébként jazzénekesnő és a George Washington Egyetem zeneprofesszora is volt. Sajnos ma már nincs közöttünk. 

A koncert kezdete után nem sokkal azonban az eső is eleredt a pikniken, azonban ez nem zavarta a lelkes jazzhívőket, akik óriási lelkesedéssel „ázták végig” kedvenceik legjobb dalait.

Ma talán szerencséjük lesz a piknikezőknek

Ma is jelzést adtak ki az időjárással kapcsolatban a szervezők. Ebben pedig az áll, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint csak szemerkélő esőre lehet számítani, így minden programot a terv szerint rendeznek meg, és a Piknikbuszok is menetrend szerint közlekednek. 

Bízunk benne, hogy szerencsések lesznek a piknikezők szombat este, amikor is nem gyenge széria várja a koncertlátogatókat. A sort az Incognito nyitja majd. A hetvenes évek brit fúziós jazz-funk világából kinőtt csapat két kitűnő zenész, Paul „Tubbs” Williams és Jean-Paul „Bluey” Maunick stúdióprojektjének indult az 1970-es évek végén, de az áttörést csak a ’90-es évek eleje hozta el olyan slágerekkel, mint az Always there vagy éppen a Don’t You Worry ’bout a Thing

Az Incognito után a szombatot a Level 42 zárja majd. Ők egyébként már ott voltak az új hullámos brit zenei szcénában a ’80-as évek legelején, hogy aztán inkább a Depeche Mode helyett a jazz, a rock, a pop, a funky, illetve a soul és a blues elemeit ötvöző, egyedi hangzásvilág felé induljanak el. Világszerte több mint 30 millió eladott lemezük van, amelyeket olyan megaslágerek hoztak össze a Level 42-nek, mint a Lessons in Love, a Something About You vagy az It’s Over

Vélhetően ezek legjava felcsendül majd ezúttal a Paloznaki Jazzpikniken is.

(Borítókép: Rob Myers gitáros és Racquel Jones vokalista az amerikai Thievery Corporation együttes koncertjén a 11. Paloznaki Jazzpiknik második napján 2023. augusztus 4-én este. Fotó: Mónus Márton / MTI)

Rovatok