Index Vakbarát Hírportál

Újabb rekord közelébe ért a Barbie, történelmet írhat a film

2023. augusztus 6., vasárnap 16:10

Még a hétvégén elérheti az egymilliárd dolláros globális bevételt Greta Gerwig Barbie című filmje. A vele egy napon megjelent Oppenheimer is kasszasiker a maga kategóriájában, és máris minden idők ötödik legjobb Nolan-filmje.

Greta Gerwig Barbie-ja Észak-Amerikában 460,4 millió dollár bevételnél jár, globálisan pedig még a hétvégén átlépheti az egymilliárd dolláros határt, amely hatalmas győzelem a Warner Bros. és a Mattel játékgyártó cég számára. 

A The Hollywood Reporter beszámolója szerint

a Barbie az első olyan élő szereplős film a történelemben, amelyet egy nő rendezett, és elérte az egymilliárd dolláros globális bevételt.

Az Egyesült Államokban pedig minden idők legsikeresebb élő szereplős filmjének számít, ugyanis olyan alkotásokat előzött meg, mint a Patty Jenkins által készített Wonder Woman vagy az Anna Boden és Ryan Fleck által rendezett Marvel Kapitány.

Így tehát nem kérdés, hogy a Barbie a toplista élén marad-e, ám a második helyért már szoros a küzdelem. A stúdiók szombat reggeli becslései szerint a hétvégén az Oppenheimer, az új Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz (TMNT), valamint a cápás Meg 2. – Az árok versenyeznek egymással. 

A Barbie-val egy napon megjelent Oppenheimer is kasszasiker a maga kategóriájában. Az atombomba készítéséről szóló, Christopher Nolan által rendezett film várhatóan 551 millió dolláros globális bevétellel zárja a vasárnapot.

Ez azt jelenti, hogy a második világháborús filmek esetében az Oppenheimer minden idők legsikeresebb alkotása, megelőzve Nolan Dunkirkjét (527 millió dollár) és Steven Spielberg Ryan közlegény megmentése című filmjét (482 millió dollár).

A háromórás film pedig máris minden idők ötödik legjobb Nolan-filmje és minden idők egyik legjobb életrajzi drámája. Az Oppenheimerről írt kritikánkat itt, a Barbie-ról írt beszámolónkat pedig erre a linkre kattintva olvashatja. A két film feltételezett közös marketingjéről ebben a cikkünkben írtunk.

Rovatok