Index Vakbarát Hírportál

Kulka János: Elfáradtam, beteg vagyok

2023. augusztus 9., szerda 10:57

Már hét éve várják vissza a színpadra a rajongók Kulka Jánost. A Kossuth-díjas színész szerint szinte alig javult az állapota.

Hét évvel ezelőtt kapott sztrókot Kulka János, látszólag sokat javult az állapota; új lemezt adott ki, filmben is szerepelt, de még mindig nincs jól. 

Nem változott semmi. Elfáradtam, beteg vagyok, állandó fáradtságot érzek, s vannak szavak, amiket nehezen mondok ki. A nem szűnő fájdalom is megvisel. A jobb kezem gyenge

– idézi a színészt a Blikk a Nők Lapjának adott interjúja alapján. Kulka járása ugyan sokat javult az utóbbi időben, de szörnyű fájdalmat érez közben.

Kulka János testvére orvos, így sokat segít neki a rehabilitációban is.

Küldenek mindenhova, de én egy héten egyszer megyek gyógytornára. Üresek a napok. Sétálok Bercivel, híreket olvasok, teniszt nézek, és csak úgy nézek magam elé. Nincs semmi. Telik egyik nap a másik után. Tizedszer mondom, elfáradtam

– mondta hétköznapjairól a művész, aki elárulta, hogy korábbi hobbiját, a festést is megunta. Emellett leszerelte a bokszzsákot, és már kertje sincs, mivel elköltözött.

Kulka János azt mondta, hogy nem szokott dühös lenni, még akkor sem volt az, amikor úgy sejtette, hogy az orvos hibája is közrejátszhatott állapotában.

Sztrókos voltam. Már megnyugodtam. Azt mantrázom: megérdemeltem

– mondta a lapnak, hozzátéve, hogy talán jó színész volt, jól énekelt.

Gyerekként, nyolcévesen, már ott voltam a III. Richárdban a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásán. De ha elfelejtettek, az se baj. Elfogadom. Nyugodt vagyok

– tette hozzá Kulka János.

Rovatok