Péntek este YUNGBLUD is a Sziget Fesztivál nagyszínpadán lépett fel. Az angol dalszerző-énekes a koncertje előtt villáminterjút adott az Indexnek zenéről, elfogadásról és arról, hogy a jövőben mire számíthatunk tőle.
Az idei Sziget egyik legizgalmasabb előadója Dominic Richard Harrison, művésznevén YUNGBLUD – az angol énekes-dalszerző nem először koncertezett Magyarországon, de az MTV EMA 2021-es díjkiosztóján is láthatta a magyar közönség a Papp László Budapest Sportarénában, ahol a legjobb alternatív előadónak járó díjat vehette át. Tavaly júniusban a VOLT Fesztiválra is meghívást kapott, ám betegség miatt az utolsó pillanatban lemondta a koncertjét. A szigetes bulit azonban szerencsére épen és egészségesen sikerült kiviteleznie – péntek este a nagyszínpadon lépett fel.
Az eredetileg színészmesterséget kitanult, feltörekvő énekes tavaly jelentette meg a harmadik albumát, amit a saját művésznevére keresztelt, ezzel is utalva rá, hogy a korongon szereplő dalok abszolút róla – az ő érzéseiről, öröméről és küzdelmeiről – szólnak. Nyár elején egy új dallal is előrukkolt – ennek a jelentőségéről is mesélt abban a villáminterjúban, amit a szigetes koncertje előtt adott az Indexnek. A rövid beszélgetésből az is kiderült,
Tavaly betegség miatt kihagyta a VOLT Fesztivált, a Szigeten viszont ez már a második alkalom, hogy fellép. Van bármilyen speciális emléke a legutóbbi szigetes koncertjéről?
Akkor tört el a kezem. Emlékszem, nagyon ideges voltam, hogy senki nem jön a koncertre. De mindenképp ez az egyik kedvenc fesztiválom, ahol valaha játszottunk.
Ezt a fesztivált a szabadság szigetének is hívják. Tudja, miért?
Mert tényleg egy szigeten vagyunk, igaz?
Méghozzá Budapest szívében. És ennek a fesztiválnak az egyik legfontosabb üzenete a szeretet és az elfogadás. A YUNGBLUD-dalok is ezt közvetítik.
Abszolút.
Ön sokat utazik a világban. Hogy látja, mennyire elfogadóak az emberek manapság?
Azt hiszem, pont azért akartam zenélni, mert úgy éreztem, nem sok tolerancia és szeretet van a világban, különösen ott, ahonnan én jöttem. Ezt éreztem a körülöttem lévő embereken, és tenni akartam valamit, teremteni egy teret, ami egyébként generációsan meg is történt. Főleg a fiatalokon látszik, hogy az elmúlt öt évben ez milyen nyilvánvalóvá vált, a szexualitás, a nemek és minden egyéb tekintetében. Olyan érzés, mintha újra a 70-es évek punkmozgalmát élnénk át – mintha megint abban a korban lennénk. Pont a minap beszéltem erről Steve Jonesszal, aki hatalmas bálványom, fiatalon ugyanis imádtam a Sex Pistolst. Szerintem megint volt egy forradalom, de ez most a szeretetről, az egységről és az összefogásról szólt. Csodálatos ennek a részese lenni. Amikor utazom a világban, nagyon sok fiatallal találkozom, beszélgetek, és nekem az a tapasztalatom, hogy az én generációm tele van szeretettel, és egységesek akarnak lenni.
Gyakran nevezik a Z generáció hangjának. Erről mit gondol?
Én egy generációban lévő hang vagyok, nem a generáció hangja. Számomra nagyon inspiráló olyan fiatalok között lenni, akiknek van mondanivalójuk. Amikor elindultam a pályámon, nem igazán szűrtem meg, mit és hogyan mondok, így az emberek nem is tudtak hova tenni. Mikor ezt láttam, változtattam bizonyos dolgokon, mert minden, amit teszünk, hatással van a világra, és szerepet játszik abban, hogy eljussunk oda, ahova szeretnénk.
Ha valaki végigpörgeti a közösségi felületeit, láthatja, hogy nagyon sokat kommunikál a rajongóival, és egészen különleges kapcsolatot alakított ki velük. Biztos nagyon jól is ismeri őket. Hogy látja, a fiatal generáció mivel küzd leginkább manapság?
Azt hiszem, elsősorban azzal, hogy elfogadják őket. A közösségi média biztosít egy kontextust, amelyben cenzúra nélkül közvetlen kommunikációt folytathatsz a világgal. Sokan azt mondják, túl öregek ehhez, de muszáj felzárkózni. A közösségi média csodálatos dolog, és az emberek csak azt akarják, hogy meghallgassák, szeressék és lássák őket, de persze sok problémát is okozhat.
És ön?
Hogy én mit akarok? Ez állandóan változik. Igazából csak azt akarom, hogy továbbra is azt csináljam, amit most: hogy összehozzam az embereket. Ez többet jelent nekem, mint a zenélés. Szerintem ebben jobb is vagyok, mint a zenében.
Össze tudom hozni az embereket, és képes vagyok éreztetni velük valamit.
Láthatod, hogy a színpadon is sokkal inkább jelen vagyok, mint a stúdióban, mert ott körülvesznek az emberek. Kommunikációban sokkal jobb vagyok, mint az alkotásban. Ami valós időben történik, az mindig sokkal izgalmasabb számomra. A reakciók számítanak, azt hiszem.
A legutóbbi lemeze tavaly jelent meg, és a saját nevére keresztelte, ami már megelőlegezi, hogy az album dalai önről szólnak – az érzéseiről, félelmeiről, örömeiről, ha úgy tetszik. Nehéz volt ilyen szinten megnyitnia magát?
Persze hogy az volt. De nagyon izgatott voltam, mert a közösségem felhatalmazott, hogy ezt megtehessem, és egyben védelmet, pajzsot biztosított hozzá. Azzal, hogy elkészült a YUNGBLUD című lemez, lezárult egy fejezet. Én folyamatosan fejlődni szeretnék, nem akarok ugyanott maradni, mert azt nagyon gyorsan megunnám. Millió különböző dolgot akarok egyszerre létrehozni, és azt hiszem, ezzel az albummal véget ért a YUNGBLUD első fejezete. Ideje valami mást csinálni.
Akkor a nemrég megjelent Lowlife című dal már a következő fejezet kezdete lenne?
Igen, ez már egy új fejezet, ami nagyon izgalmas lesz. Már nem érdekelnek a szabályok, egyszerűen csak zenét akarok csinálni a barátaimmal, és mindenhová elmenni, ahová szeretnék. Az önkifejezés maga a legizgalmasabb irány. Rengeteg zenét fogok kiadni, és lesz köztük sok kollaboráció is. Bár elkezdtem egy új albumot, de a következő projektem a teljes kreatív szabadságról és dalok megjelentetéséről szól majd. Csak alkotni akarok, és folyamatosan kiadni dolgokat, ez az, ami most nagyon inspirál. Amikor írsz egy albumot, mire megjelenik, már majdnem továbbléptél. A következő projektemnél viszont valós időben történik minden, ami nekem is klassz gyakorlat lesz. Egy ideig most csak írom majd a dalokat, és rögtön ki is adom őket.
(Borítókép: YUNGBLUD 2023. augusztus 11-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)