Index Vakbarát Hírportál

Jó hírekről számolt be Mehringer Marci a balesetük után

2023. augusztus 14., hétfő 19:25

Augusztus 5-én szenvedett autóbalesetet Mehringer Marci és zenekara, miután kisbuszuk durrdefektet kapott. Többször is megpördült az autó, majd fel is borult, így az utasok közül mindenki megsérült. Dobosukat válságos állapotban kellet kórházba szállítani, azonban az énekes most az ő állapotáról is jó híreket közölhetett.

Kicsit több mint másfél héttel Mehringer Marciék súlyos autóbalesetét követően az énekes megszólalt, és hírt adott hogylétükről.

Ahogy arról korábban írtunk, a zenész már a balesetet követően is jelentkezett a közösségi oldalán, és elmesélte a történteket rajongóiknak. A fiú akkor is főként azt emelte ki, hogy Frickért, a zenekar dobosáért imádkozzanak leginkább a rajongók, mivel ő van a legrosszabb állapotban. 

A dobos válságos állapotát egy csigolyatörés okozta, így ő volt a legsúlyosabban sérült a kisbuszban. Az összesen nyolc utast szállító járműben mindenki életben maradt, amit még a helyszínre érkező rendőröksem akartak elhinni.

Mehringer Marci most a Blikknek beszélt arról, hogy a zenekar dobosa több műtéten is átesett, de a frontember elmondása szerint, „már kiengedték a sürgősségiről, és megkezdte a rehabilitációs folyamatot”. Hozzátette:

a zenekar többi tagja is halad a gyógyulás útján.

Mehringer Marci zenekarát a balesetet követően több hazai zenei szereplő is megtámogatta, köztük Majka és a Fábián Juli Emlékalapítvány is.

Rovatok