Index Vakbarát Hírportál

Egy kislányon áll vagy bukik a készülő magyar film sikere

2023. augusztus 17., csütörtök 13:32

Ez a sírós-nevetős film azt mutatja be, hogy az íráson keresztül hogyan tudjuk feldolgozni a gyerekkori veszteségeinket, traumáinkat – fogalmaz Lakos Nóra író-rendező a Véletlenül írtam egy könyvet című magyar–holland koprodukció forgatásának 35. napján, ahova az Index is ellátogatott. A JUNO11 Pictures istállójában hiánypótló családi film készül, amely érzékenyen, hollywoodi klisék nélkül tárja elénk, mit tud kezdeni egy kislány azzal, ha elveszíti az anyukáját.

Verőfényes napsütés közepette folyik a Véletlenül írtam egy könyvet című nagyjátékfilm forgatása a II. kerület egyik csendes, nyugodt, kertvárosi részében. A Napraforgó utcai kísérleti lakótelepen a fák lombkoronái beárnyékolják azt a Bauhaus stílusú házat, amelyet helyszínül választott a stáb. A házba belépve különleges érzés fog el. Mintha nem is egy forgatás helyszínét, hanem valaki otthonát járnám körbe. Olyasvalakiét, aki nagyon jó stílusérzékkel rendelkezik. Eklektikus hatást kelt a berendezés, keveredik a régi és az új.

De nemcsak a helyszín különleges, hanem a légkör is. A holland Annet Huizing Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? című könyvének filmes adaptációját Lakos Nóra rendezi, aki teljes nyugodtsággal, mosolyogva meséli, hogy ezen a produkción áldás van. Az időjárás az egész forgatás alatt csodálatos: amikor esnie kell, akkor esik, ha pedig jó időre van szükségük, kisüt a nap, minden tökéletesen alakul. 

Az egyik – magát mindenesnek nevező – stábtag is azt mondja, elképesztően jó hangulatú a forgatás, és már az elején szóltak nekik, hogy aki nem viselkedik a másikkal emberségesen, az szedheti a sátorfáját. Mindenki meglepően nyugodt, kedves, és teszi a dolgát. Nincs zűrzavar, sem idegeskedés.

A forgatás 2023. június 16-án indult, és ötven napig tart. A főbb szerepekben a most bemutatkozó Demeter Villő mellett Mátray László, Rujder Vivien, Zsurzs Kati, Tenki Réka, Lovas Rozi, Mucsi Zoltán és Hárs Bonca látható. A produkció költségvetése 1,3 milliárd forint.

Egy aprónak tűnő, de fontos részlet

Sírós-nevetős filmről van szó. Főszereplője egy 13 éves kislány, akinek évekkel korábban meghalt az édesanyja, és most a szomszéd írónő segítségével az íráson keresztül dolgozza fel a veszteséget. A téma tehát a traumafeldolgozás, de bepillantást nyerünk egy apa-lánya viszony, illetve az első szerelem és a kamaszkorba lépés nehézségeibe, ahogyan a testvérharcokba vagy épp egy család újrarendeződésébe is, tehát ez igazi családi film. Az Index kérdésére Lakos Nóra kifejti, 

gyakorlatilag bármilyen veszteség ér bennünket, az íráson keresztül ki tudjuk fejezni az érzéseinket, érzelmeinket.

Kiemeli, hogy a veszteség egy barátság vagy szerelem megszakítása, de egy kisállat halála is lehet. Ő is vezet naplót, 12 éves kora óta. Ma már kevesebbszer, de havonta legalább egyszer előveszi. A forgatás előtt is újraolvasta az írásait, és egy aprónak tűnő, de nagyon fontos részletre lett figyelmes. Feltűnt neki, hogy néha gömbölyded gyöngybetűkkel, máskor kuszán írt, és egyértelmű lett számára, hogy a napló bejegyzéseinek külalakja az akkori lelkiállapotát tükrözte. Lakos Nóra szerette volna, hogy ez a film felirataiban is megjelenjen.

A rendező fontosnak tartja, hogy legyen újra minőségi magyar gyerekfilm, de olyan, amely nem az amerikai műfaji filmek vonalát követi, hanem saját világa van. Ezért választott a stáb egy Bauhaus stílusú házat, de ez a stílus a díszletben, a jelmezben is megjelenik. Ez egyrészt egyszerre magyar és univerzális, másrészt egyszerre játékos és a földön járó. 

Ez nem mese, hanem egy igazi kislány igaz története, elemelt, játékos elemekkel, 21. századi látványvilággal.

Demeter Villőt, a főszereplő kislányt 300 gyerek közül választották ki, és úgy tűnik, jó döntés volt. Minden jelenetben szerepel, 50 napon keresztül 6-8 órát forgat, és Lakos Nóra elmondása alapján fantasztikusan dolgozik, ami azért is nagyon megnyugtató, mert igazából rajta áll vagy bukik ez a film.

A színészeket kérdeztük

Zsurzs Kati, aki az írónőt alakítja, szintén azt mondja, hogy Villő egy főnyeremény, nagyon tehetséges és okos, mintha mindig ezt csinálta volna. Lapunk kérdésére a színésznő arról is beszélt, hogy ő már befejezte a forgatást, és megszakad a szíve, mert nagyon sajnálja, hogy vége lett. 

Jó volt az egésznek a hangulata. Mindenki nagyon drukkol ennek a filmnek, aki benne van. Nóri, a rendező mindig mondta, hogy minden a lehető legjobban alakul. Remélem, ez át fog jönni a produkción keresztül is. Az mindig átjön, ha az ember szívesen csinál valamit. Az egészet nagyon szeretem. 

Zsurzs Kati szerint sokkal többről van szó a filmben, mint egy traumafeldolgozás. Olyan élethelyzetek vannak benne, amelyekre nagyon sok mindenki ráismerhet. „Tovább kell lépni, fel kell dolgozni, nem lehet megúszni ezt a pillanatot, hogy kisírja vagy kiírja magából ezt a dolgot. Nagyon érdekes folyamat, amin a kislány átmegy.”

A social media megjelenést is tanítani kellene

Tenki Réka alakítja a kissé merev nagynénit, aki a családban a női mintát képviseli. Lapunknak kifejti, hogy a filmben szereplő írónő példamutatóan viselkedik, hiszen a kislánynak úgy ad iránymutatást, hogy nem tukmál rá semmit, hanem megtanítja neki, hogyan tudja leírni a saját történetét. Szerinte ha egy szülő, pedagógus is ilyen okosan terelgetné a gyerekeket, akkor nagyon jó eredményeket lehetne elérni. Fontosnak tartja kiemelni, hogy szerinte a social media megjelenést is így kellene tanítani.

Ma olyan világban élünk, hogy sokkal kevesebb a személyes kommunikáció, és mindent beleölünk – bocsánat, hogy így fogalmazok – egymás mocskolásába. 

Úgy véli, a névtelen és arctalan sértegetéseknek – amelyekkel a gyerekek is nap mint nap találkoznak – nagyon káros hatásuk van. Nemrég fel is keresett olyan előadókat, akik kifejezetten iskolákba mennek, hogy megtanítsák a gyerekeknek a közösségi média használatát. Ennek a filmnek az az egyik különlegessége, hogy a személyes kommunikációt „népszerűsíti”: a kamasz fiú úgy próbálja kimutatni a szerelmét Ninának, a főszereplő kislánynak, hogy szerenádot ad neki. 

Ez nagyon-nagyon jó üzenet. Nem ciki. Bátor, és imádják a lányok.

Érzékenyen tálalva

A kislány apjának új szerelmét Rujder Vivien játssza. A színésznőnek csak nemrég kezdődött a forgatás, így most jön a java. „Szerelem, apával való kapcsolat, traumafeldolgozás, minden jelen van nagyon szépen, nagyon érzékenyen tálalva” – mondja a történetről, hozzátéve, hogy fontosnak tartja a traumafeldolgozást, és örül annak, hogy az ő generációja már nagyobb figyelmet fordít a mentális egészségre. 

Ennek az egyik alappillére, hogy az ember felfogja vagy felismerje azt, hogy neki van valamije, amit fel kell dolgozni. Ezt hívhatjuk traumának vagy bármilyen negatív eseménynek, ami az életedben ért téged, vagy amit lehet, hogy elfelejtettél gyerekkorodból.

Rujder Vivien is szokott naplót írni, nem mereven, csak amikor éppen kedve van. 

A Véletlenül írtam egy könyvet szívet melengető felnövéstörténet, amely sok-sok humorral, érzékenységgel és egyedi vizualitással meséli el egy új család születésének történetét. A minden korosztály számára felhőtlen szórakozást ígérő film a holland Annet Huizing tizenkét országban, köztük idehaza is megjelent műve, a Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? című könyv adaptációja. A filmet várhatóan 2025-ben mutatják be a mozikban. 

Magyar–holland koprodukció

A filmet Lakos Nóra írta és rendezi, producerei a CURTIZ-t és a Magasságok és mélységeket is jegyző Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan (JUNO11), valamint Lakos Nóra (Squirrel Film) holland koproducerei, Maaike Neve és Joram Willink. A film a Nemzeti Filmintézet, a Nederlands Filmfonds és az Eurimages támogatásával, a Véletlenül Film Kft. és a JUNO11 Pictures gyártásában, a Squirrel Film és a holland BIND koprodukciójában készül. Az alkotás line producere Tarr Erika, operatőre Reich Dániel, zeneszerzője pedig az Emmy-díjas Jorrit Kleijnen.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok