Index Vakbarát Hírportál

Az emberek fél ezreléknyi alkoholhiánnyal születnek

2023. augusztus 19., szombat 06:30

Két európai film színpadi adaptációja és két kortárs magyar dráma ősbemutatója is szerepel az Orlai Produkció őszi-téli premierjei között. A 2023/2024-es évad első felében a két skandináv sikerfilm színpadi adaptációja, valamint Kerékgyártó István és Tasnádi István darabjainak ősbemutatója mellett koprodukció a Katona József Színházzal, Száraz Dénes és Csonka András debütálása és a Múviláv című darab újrahangolt változata várja a közönséget.

Az Orlai Produkció repertoárja a kezdetek óta kortárs művekre épül; kiemelten kezeli a magyar próza- és drámairodalom legfrissebb műveit, valamint a világ nagy színházi központjaiban, a londoni West Enden és a New York-i Broadwayn bemutatott darabokat – olvasható a színház közleményében.

A Még egy kört mindenkinek című produkció az Oscar-díjjal elismert dán film alapján készült. A történet hősei négy középkorú, kisvárosi tanár, akik elvesztették ifjúi lelkesedésüket és lendületüket, szakmai motivációjukat, magánéleti problémákkal szembesülnek és az életközepi válság szele is megérintette őket. Egy elméletet tesztelésébe fognak, amely szerint az emberek fél ezreléknyi alkoholhiánnyal születnek, ezért megpróbálnak úgy élni, hogy ez a bizonyos fél ezrelék soha ne hiányozzon.

A darab a kiüresedés elleni küzdelemről is szól, és humorral szembesít azzal, milyen eufóriával és milyen fájdalmakkal jár, ha az ember megpróbálja elengedni a kontrollt. Az előadás a Városmajori Szabadtéri Színpaddal koprodukcióban készült, szövegkönyvéhez a film forgatókönyve mellett az eredeti darabot is felhasználták az alkotók.

Az előadás a Belvárosi Színházban szeptember 21-től látható Paczolay Béla rendezésében, Debreczeny Csaba, Epres Attila, Király Attila és Schruff Milán szereplésével.

Kerékgyártó István új drámájával, a Skorpióval látleletet ad jelünkről és közelmúltunkról. A családtörténet egy nagyvállalkozó és fiai sorsát mutatja be, amely által megérthető a rendszerváltás máig ható ellentmondásossága, amelynek sötét oldala a legújabb kori Magyarországra is árnyékot vet.

Az időben előre-hátra ugráló, rejtvényhez hasonló kortárs Lear-parafrázist Máté Gábor rendezi. A bemutató a Belvárosi Színházban 2023 decemberében lesz. A főbb szerepekben Mészáros Máté, Pataki Ferenc, Schruff Milán és Csonka András látható.

Látszatboldogság meg fanyar humor

A 2014-es Lavina című, Ruben Östlund rendezte svéd film forgatókönyvét Tom Price írta színpadra, az ősbemutató Londonban a Donmar Warehouse-ban volt 2022 januárjában. A sztori egy látszólag tökéletes boldogságban, nyugodt anyagiak között élő négytagú család tagjairól szól, akik síelni mennek a francia Alpokba.

A Katona József Színházzal együttműködésben készülő előadás rendezője Pelsőczy Réka. A produkció főbb szerepeit Járó Zsuzsa és Mészáros Béla alakítja.

A bemutató 2024. február 25-én lesz a Belvárosi Színházban.

Tasnádi István Mikor hazudtam című darabjának alaphelyzete: egy középkorú nő és egy fiatal férfi egy szobában, az egyik képtelen hazudni, a másik azért van ott, hogy megtanítsa. A kezdeti hűvös távolságtartásból hirtelen felizzik közöttük a levegő. Elhallgatások, félrevezetések, leleplezések, csapdák, folyamatosan változó hatalmi pozíciók, kegyetlen játékok, szövevényes viszonyok és egy végig lappangó titok. Tasnádi István darabja a társadalmi szatíra és a politikai pszichothriller mezsgyéjén egyensúlyoz. Az előadás 2024 januárjától a 6szín repertoárjára kerül.

Múviláv - Majdnem, mint a filmeken címmel Trokán Nóra és Klem Viktor szereplésével mutatnak be zenés darabot, amely a filmtörténet ikonikus jelenetei és legromantikusabb dallamai köré épül. Az előadás korábbi verziója a 6szín terére hangolva szeptember 16-tól látható.

(Borítókép: Lakatos Péter / MTI)

Rovatok