Pal Enger volt a norvég férfi, akinek sikerült a bravúr, és ötven másodperc alatt tört be és tulajdonította el az Oslói Nemzeti Galériából a világ egyik leghíresebb festményét. A férfi történetéről most dokumentumfilm készült The Man Who Stole The Scream címmel.
Talán nem meglepő, hogy Edvard Munch világhírű festménye, A sikoly a ma ismert művészeti alkotások között az egyik legértékesebb. Továbbá ez azon műalkotások közé tartozik, amelyeket volt, hogy aukcióra bocsátottak, szóval annyit biztosan tudunk, hogy 120 millió dollárt azért megér. Ennek ellenére 1994-ben egy szemfüles tolvajnak mégis
sikerült cirka ötven másodperc alatt bezsebelnie a képet.
A sikert sok minden meghozhatja, de ez esetben tudjuk, itt elsősorban nem anyagi vágy munkálkodott a tolvajban. Pal Enger attól a pillanattól kezdve, hogy először meglátta a képet, annak megszállottjává vált. A fiút, aki egy bántalmazó apa mellett nőtt fel, azonnal letaglózta a sovány, fakó bőrű figura agóniája. Úgy érezte, a kép hozzá szól, és haza kell magával vinnie.
Ahogy idősödött, ígéretes futballistának készült, de amiben még inkább sikeres volt, az mások értékes holmijainak eltulajdonítása, legyen szó járművekről vagy ékszerekről. Tevékenysége ellenére végig sikerült a rendőrség látómezején kívül maradnia, egészen addig, amikor valóban megpróbálkozott a festménylopással.
Egy társával betörtek az Oslói Nemzeti Galériába, ahonnan valóban sikerült egy Edvard Munich-képet elhozzanak, azonban kiérve realizálták, hogy ez nem teljesen ugyanaz a festmény, amiért jöttek. A Szerelem és fájdalom című kép – vagy másik nevén A vámpír – került véletlenül a kezük ügyébe, de már nem volt mit tenni.
Nem sokkal később el is fogták őket a rendőrök, és börtönbe kerültek. Míg az emberek egy részének a fegyintézet büntetés, Engernek ez volt a továbbképző, bentlakásos iskola. Odabent a „kérdező ember” becenevet kapta, amiért folytan újabb és újabb fortélyokat akart elsajátítani.
Mikor lakat alá került, kvázi amatőr volt. Amikor szabadult, igazi profi.
Ahelyett, hogy letett volna céljáról, terveket kezdett szőni, és csatlósokat gyűjteni. Megvárták az 1994-es oslói téli olimpia ünnepségét, amikor a rendőrök zöme ott van, hogy felügyeljen, ekkor indultak el a Nemzeti Galériához.
Létraállítással, ablakbetöréssel, be- és kijutással együtt cirka ötven másodperc alatt kész voltak, és kezükben A sikollyal mehettek is. Még egy cetlit is hagytak:
Köszönjük a gyenge biztonsági rendszert!
Ezután Enger úgy érezte, hogy valami olyat vitt véghez, amit senki más. Beírta nevét a történelembe, a kép, amely gyerekkora óta bűvkörében tartotta, ott volt a kezében. Olyan eufóriát érzett, amelyet még sosem, de az öröm nem tartott soká.
A rendőrség és a média is őt kezdte elsőként gyanúsítani, de már valóban nem volt amatőr. Hiába próbálták többféleképpen is, nem találtak rajta fogást, ezért Norvégia végelkeseredésében a Scotland Yard világhírű műtárgylopási osztályától kért segítséget. Egy nagyszabású hadműveletet hajtottak végre, ahol az egyik legjobb beépített ügynöküket, Charley Hillt küldték, hogy bonyolítson le egy üzletet.
Bár Enger eleinte nem sietett azzal, hogy túladjanak a festményen, a felajánlott nyomravezetői díj miatt korábbi „munkatársai” zaklatni kezdték őt, feleségét és barátait is. Ez nem hagyta nyugodni, ezért végül úgy döntött, bölcsebb megszabadulni a képtől.
Ekkor sétáltak bele társaival a rendőrség csapdájába.
A lebukását követően szinte biztos volt benne, hogy társai ellen igen, de ő ellene nem tudnak elegendő bizonyítékot gyűjteni, hogy újból lecsukják. Végül tévedett, és hat évet börtönben kellett töltsön. Ennek ellenére sosem bánta meg tettét. A mai napig büszkeséggel tölti el, hogy elmondhatja magáról, ő az ember, aki ellopta A sikolyt.
Ahogy arról a Daily Mail is írt, az eseményekről nemrég készült egy dokumentumfilm The Man Who Stole The Scream címmel. Az alkotás a történet sokoldalúsága és fordulatai miatt szinte bűnügyi kriminek hat, amely alaposan feldolgozza Edvard Munch világhíres festményének elrablását.