Többen „csokoládémázas népbutításnak” tartották, és magyarkodást vetettek a szerzők szemére. Az István, a király című rockopera bemutatóját követő közönségtalálkozókon elsősorban a darab fináléját illették kritikával.
Negyven éve, 1983. augusztus 18-án mutatták be a budapesti Városligetben a legnépszerűbb magyar rockoperát, az István, a királyt. A bemutatót és az azt követő közönségtalálkozókat az állambiztonság is szemmel tartotta, többek közt a darabban szereplő Dalos ügynökön, azaz Vikidál Gyulán keresztül.
Az Állambiztonsági Iratok Történeti Levéltára által megosztott, augusztus 24-én kelt jelentésből megtudjuk, hogy Vikidálnak minden idejét lekötötték az István, a király című rockopera filmezési munkálatai. A jelentés szerint azt kapta feladatul, hogy „továbbra is kísérje figyelemmel az István, a király című rockopera előadásait. Amennyiben a szereplők, illetve a filmforgató csoport valamelyik tagja részéről nacionalista jellegű megnyilvánulásokat tapasztal, azonnal jelentse”. (A filmet Koltay Gábor rendezte.)
A korabeli sajtó újságírói többnyire a darab végén elhangzó Himnuszt, illetve a piros-fehér-zöld színeket találták „dramaturgiailag fölöslegesnek”.
Az ősbemutatónak helyet adó Királydomb (1983-ig Szánkódomb) morfológiailag nem volt alkalmas arra, hogy nagyobb tömeg számára is szemmel követhető legyen az esemény, ezért a jegyvásárlók többsége semmit sem látott az előadásból. Ez volt a megjelenő kritika másik, kevésbé fajsúlyos tárgya.
Az Élet és Irodalomban Varjas Endre például így kritizálta az elődadást:
a (megengedem: szándékoltan) műfajidegen elemek éppúgy kilógnak az élő rockopera-előadásból, mint a patetikus (ám a mű egész kontextusában mégis komikusan ható) befejezés, hogy a játékteret határoló horizonton piros-fehér-zöld zászlókerítés emelkedik föl, s a szereplők (a zavartan fölugráló nézőkkel) eléneklik a Himnuszt. A színielőadás átmegy ünnepi rítusba, és ez nemcsak műfajérzékemet bántja, de sérti az ízlésemet is.
A KISZ 1989-ig működő lapja, a Magyar Ifjúság szerzője is úgy látta:
rettentően ízléstelen a befejezés, a dombgerinc teljes hosszában megjelenő piros-fehér-zöld zászló és a Himnusz elénekeltetése.
Visszatérve Dalos jelentéseire: szeptember 20-án a film szereplői és a rendező közös vacsorájáról tudósítva írt Vikidál Nagy Feróval (az iratban Nagy Ferenccel) történt találkozójáról, aki „elkeseredve mesélte, hogy mennyire sajnálja a komolytalan magatartásával elfecsérelt éveket”. A jelentés értékelésében érdekesség, hogy ott Nagy Feró megfigyeléséről is található már több megjegyzés, de javasolják ezek törlését a kutató-nyilvántartásból.
December 8-án Dalos arról a budapesti FMH-ban tartott közönségtalálkozóról jelentett, amelyről a Magyar Ifjúság is beszámolt.
A Magyar Ifjúság cikkében Sós Péter János szerint a legnagyobb vita azért alakult ki az alkotók és a közönség között, hogy „szükség volt-e a darab végén az egész Királydombot átölelő, nemzeti színű kerítésre, a tűzijátékra és legfőképpen a magyar Himnusz fináléként való alkalmazására”. A jelentés szerint az újságíró határozottan képviselte, hogy a darab egyes részletei nacionalisták voltak, és a fórumon is erről vitáztak, de a közönség nem volt erre fogékony.
A Zalai Hírlap a Magyar Televízió ifjúsági szerkesztőségének Pénteki randevú című műsorában elhangzottakat emelte ki. Ebben megütköztették egymással azoknak a keveseknek az elítélő véleményét, akik az István, a király című rockoperát hibásnak, „csokoládémázas népbutításnak” ítélték nemzeti színű, a Himnusz hangjait idéző befejezőjelenete miatt mások, a többség elismerő véleményével, akik ebben nem rosszat láttak, hanem éppen felemelőt.
1984 januárjában Dalos ügynök az István, a király aranylemezének átadásáról tudósított, májusban pedig Varga Miklós önálló estjéről az Uránia filmszínházban, ahol elhangzottak részletek az István, a királyból. Ezek a jelentések azonban már nem tartalmaztak érdemi információkat a darabbal kapcsolatban.