Már a pótfelvételit is megtartották az ősztől induló a Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskolán, ahol három szakon kezdődik képzés: lovasakrobata, cirkuszi táncos és bohóc.
Magyarország világviszonylatban is elismert cirkuszművészettel bír, a Fővárosi Nagycirkusz Európa vezető cirkuszművészeti központja. Az artistaképző intézet a kontinens egyik legjobb szakmai képzőhelye, s ha valamiben ennyire jók vagyunk, ha az élen járunk, elengedhetetlen, hogy főiskolai, egyetemi szinten is megteremtsük az oktatás feltételeit
– mondja Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója, aki a központ építését már 2015-től miniszteri biztosként felügyelte, 2018-tól kezdve pedig négy éven át államtitkárként is a kultúrával foglalkozott az Emberi Erőforrások Minisztériumában. Majd azt is hozzáteszi, hogy nem is olyan régen még együtt emlegették a magyar előadó-művészeti képzéseket: A Színművészeti, A Balettintézet, A Zeneakadémia, Az Artistaképző Intézet.
Mindezt azért idézi fel, mert ezzel hangsúlyozza, miért tartja fontosnak, hogy a cirkuszművészet végre felsőfokú képzést kap Magyarországon.
2023. augusztus 16-án már a pótfelvételit is megtartották – bár, mivel művészeti ágról van szó, egyedi elbírálás alapján szeptemberig még folyamatosan lehet jelentkezni –, ősztől pedig a Budapest Kortárstánc Főiskola művészeti és képzési bázisára építve megnyitja kapuit a Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola, ahol a bolognai képzési struktúrába illesztve három év alatt három fő képzési területen szerezhető diploma:
Fekete Péter, aki eredetileg maga is cirkuszművészeti szakember, 1987-ben a Zauberschule München képzési keretei között szerzett előadóművész (bűvész) diplomát, azt is mondja, hogy azért ez a három szak, vagy ahogyan nevezik, zsáner indítása mellett döntöttek, mert
ezekre van a leginkább szükség! E szakok elvégzését követően azonnal biztos, jól fizető állásokat találnak a fiatalok.
Terveik szerint a főiskola a képzési irányokon 12-12 fővel indulna. Ami már most biztos, jelentős a külföldi érdeklődés, de fenntartanak helyeket a magyar jelentkezőknek is. Fekete Péter a cirkuszművészet felsőfokú képzésének szükségességét ebben látja:
A Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola több intézménnyel és képzési hellyel együttműködik. Ilyen a Fővárosi Nagycirkusz Művésztelepe, lovardája és cinkotai telephelye; a Magyar Állatorvostudományi Egyetem hippologia tanszaka; Kassai Völgy – Kassai Lovasíjász Iskola – Kaposfő; Xenophon Lovas Klub – Dallos Gyula Lovasiskolája; Lovas színházi színterek.
A képzést támogató SOROPTIMIST Alapítvány elnökségi döntése értelmében három ukrán hallgató tandíját fedezik, de több ösztöndíjat is létrehoztak (rektori, Fővárosi Nagycirkusz, Nemzeti Cirkuszművészeti Központ, Nemzeti felsőoktatási), valamint a képzés, hasonlóan más felsőoktatási intézményhez, diákhitellel is fizethető.
Fekete Péter a közigazgatási teendőt követően már csak a cirkuszművészetre fókuszál. Azt mondja, hogy „a mi felelősségünk, hogy kineveljük a jövő cirkuszművészeti vezetőit, akik a magas szintű gyakorlati tudás mellett eligazodnak a törvények, jogszabályok világában, akik egyetemi végzettséggel rendelkező, tudományos munkát is végezni tudó szakemberekké válnak, akik képesek lesznek 20-30 év múlva, a majdani világra reflektálva, önállóan továbbfejleszteni, újítani ezt a csodálatos művészeti ágat, a cirkuszt.”
(Borítókép: Bohócok / Fotó: Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola)