Index Vakbarát Hírportál

Vidnyánszky Attila beleszállt a Színházi Kritikusok Céhébe

2023. augusztus 23., szerda 14:21

A Nemzeti Színház igazgatója levélben utasította el a Színikritikusok díjára való jelölést. Véleménye szerint a céh jelölési eljárása évek óta szakmaiatlan és politikailag motivált. Arra kérte a Színházi Kritikusok Céhét, hogy vonja vissza a jelölést, ellenben a szervezet nyílt válaszában kijelentette: ez nem áll módjukban.

Egy korábbi vita éledt fel Vidnyánszky Attila és a Színházi Kritikusok Céhe között. Már 2018-ban is volt egy levélváltás, amikor a Nemzeti Színház igazgatója visszautasította jelölését az akkori Színikritikusok díjára. Akkor a rendező előadását, a Bánk bánt jelölték az évad legjobb előadásának díjára, a színházigazgató mégis visszautasította azt. Véleménye szerint a céh már akkor is politikailag elfogult volt, most ugyanerre az okra hivatkozva kérte a jelölés visszavonását.

Semmi sem változott

Ahogy arról a Színház Online is beszámolt, Vidnyánszky Attila augusztus 18-án írt levelet a Színházi Kritikusok Céhének. Levelében arra kérte őket, hogy a Nemzeti Színház előadásának, a Don Juannak a jelölését vonják vissza. A darabot a legjobb díszlet kategóriában nevezték, a jelöltek a Numen / For Use csapata és Ivana Jonke kimagasló közös munkájukért. A Nemzeti Színház igazgatója levélben próbálta a jelölést visszautasítani, amelyet a Színház Online a következőképp idézett:

Tisztelt Színházi Kritikusok Céhe!

Meglepődve tapasztaltam, hogy céhük a 2022–2023-as évad Színikritikusok díjára a Nemzeti Színház egyik produkciójának alkotóit is jelölték. Azért ért váratlanul ez a nevezés, mert korábban Tompa Andreával levélben közöltem, hogy a Színházi Kritikusok Céhe jelölési eljárását hosszú évek óta szakmaiatlannak és politikailag motiváltnak tartom, és a Nemzeti Színház vezetőjeként nem szeretném semmilyen módon legitimálni ezt az ideológiai szándékot. Mivel meglátásom szerint az elmúlt években sajnos nem történt változás a céh tendenciózus eljárásában, ezért arra szeretném kérni Önöket, hogy tartsák tiszteletben korábbi kérésemet.

Ebben bízva, üdvözlettel:

Vidnyánszky Attila, vezérigazgató, Nemzeti Színház

A céh nem hagyta válasz nélkül a rendező üzenetét. Nyílt levélben mondták el saját véleményüket és szögezték le, hogy nem vonják vissza a nevezést, még akkor sem, ha maguk a jelöltek kérik.

Tisztelt Vindnyánszky Attila!

A Színikritikusok díjának szavazati struktúrája immár több mint negyven éve úgy működik, hogy minden egyes szavazásra jogosult kritikus külön szavazólapot kap, amelyen a többiektől függetlenül írja be saját jelöltjeit minden egyes kategóriában.

Ezt végül a szavazatszámlálók összesítik, az eredményt pedig csak ők ismerik – egészen a díjátadó napjáig. A díjátadó után hagyományosan az összes szavazólapot nyilvánosságra hozzuk, amelyet minden évben a Színház folyóirat (az idei évtől a szinhaz.net) tesz közzé. Ezt a rendszert azért alakítottuk ki már a kezdetekkor így, mert úgy gondoljuk, ez tükrözi a lehető legtisztábban, legigazságosabban, és ami még fontosabb: a leginkább átláthatóan az összes szavazó céhtag véleményét az adott évadban.

Mivel tehát a folyamat szuverén kritikusok egyéni ízlésén alapszik, semmilyen körülmények között nem áll módunkban visszavonni a Numen / For Use és Ivana Jonke jelölését. Nem lehetséges megmásítani, hogy a színikritikusok az évad mely teljesítményét tartják a leginkább kiemelkedőnek, akkor sem lenne az, ha maguk a jelöltek kérnének minket erre.

Üdvözlettel,

a Színházi Kritikusok Céhének elnöksége

– idézte a levelet a Színház Online.

A díjátadót a tervek szerint szeptember 17-én fogják megtartani a Katona József Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színház közreműködésével.

Rovatok