Index Vakbarát Hírportál

Különleges ajándékot kapott a Strand Fesztivál öt látogatója

2023. augusztus 25., péntek 09:29

A Strand Fesztivál második napja a nulladiktól eltérően már rendes létszámmal üzemelt, sőt, telt ház volt. Azahriah, Beton.Hofi és Krúbi vonzották a legtöbb látogatót a rendezvényre, és néhányuk álma valóra is válhatott. Csak egy dolgot kellett tenniük érte.

Szerdán a nulladik nappal startolt el a Strand Fesztivál, amelynek első estéjén a Gorgon City duó – pontosabban annak csak egyik tagja – biztosította a talpalávalót a bulizni vágyóknak. Akkor ugyan még volt némi hiányérzetünk, mivel napközben nem lehetett annyi látogatót felfedezni az eseményen, aminek ezáltal nem is volt kifejezetten fesztiválhangulata, ám a Strand első hivatalos napján ennek a szöges ellentéte történt. Már órákkal a főfellépők koncertjeit megelőzően embertömeg hömpölygött a fesztivál területén, ami a nyolc óra előtt pár perccel színpadra érkező Azahriah miatt csak még nagyobbra duzzadt. A leginkább fiatalok által kedvelt előadót tömött sorokba verődve figyelték a fesztiválozók, ahogy az őt követő Beton.Hofit szintén. 

Bár a Mol Nagyszínpadhoz érkezésünkkor éppen az Irie Maffia szólt a szomszédból, ami teljesen elnyomta az Azahriah-t megelőző produkció hangját, és tartottunk is attól, hogy a két helyszínen párhuzamosan fognak majd menni a fellépések, viszont nem így lett. Mindez azért lett volna problémás, mert a színpadok közelsége miatt egyik produkciótól nem lehetett volna hallani a másikat, ami jelentősen elvett volna az élményből. A szervezők ugyanakkor gondoltak erre, így Azahriah nem csak egy színpadon látszólag tátogó, de a hangját nemigen hallató énekesként maradt meg a zamárdiak emlékezetében. A látogatók közül a legtöbben egyébként rá voltak kíváncsiak, amiről a fesztivál aznapi létszáma mellett egy délutáni játék is árulkodott. 

Kidobós döntött a sorsukról

A Strand Fesztiválon nem először rendeztek már kidobós versenyt, ami idén sem maradhatott el. Ugyanarra a játékra kell gondolni, amelyet mind játszottunk a testnevelésórákon az iskolában, ám ezúttal a résztvevők száma jóval meghaladta az átlagos osztálylétszámét. A szervezők csütörtök délután négyre harangozták be az eseményt, amelyen minden fesztiválozó megmérettethette magát. Azt már a közösségi oldalakról tudni lehetett, hogy a nyertes egy különleges ajándékot fog kapni, beléphet a backstage-be, illetve felmehet a Nagyszínpadra a kedvenc előadójának koncertje közben, ám az nem volt tiszta, mekkora lesz majd a kereslet a kezdeményezésre. Ezt a feltevést pusztán az táplálta, hogy harmadfokú hőségriadóban, a tűző napon valószínűleg nem sokaknak lehet kedve labdák elől elslisszanni – hasonló tempóban, mint ahogy Jim Carrey A maszk című filmben közlekedett –, viszont a forróság sem állíthatta meg a rajongókat.

Ugyan a Strand Fesztivál közösségi felületei alapján úgy tűnt, egy darab szerencsés nyertest avatnak a kidobós végén, a program kezdetekor megtudtuk, hogy a játékban maradt utolsó öt ember juthat fel a színpadra. A csatára egyébként a Nagyszínpad előtt kerítettek sort, és kötelekkel zárták el a területet, ahol a harc folyt. A játék nehézségét részben az adta, hogy ezeket a köteleket bizonyos időközönként egyre beljebb tolták, hogy a csatatér még keskenyebbé váljon, illetve azok a versenyzők is kivehessék a részüket a feladatból, akik csak a többi résztvevőt pajzsként maguk előtt tartva próbáltak minél tovább játékban maradni. Sőt, egyes fesztiválozók nem túl korrekt módon annak ellenére is folytatták a kidobóst, hogy már kiestek. 

A piros labdák csak úgy repkedtek jobbra-balra, és a nagy lehetőségtől való eleséstől tartva néhányan igen bátortalanul közeledtek az ellenfél felé. Többedjére kellett újra két félre osztani a még játékban maradtakat, mivel valamelyik csapat mindig kiejtette a riválisok mindegyikét. Végül azonban meglett az az öt szerencsés, akik a Strand Fesztiválon a kedvenc előadójuk közelébe férkőzhettek, és valamelyik Nagyszínpad szélén állva nézhették végig a koncertet. Ahogy az öt fesztiválozó egyike, Márk arról beszámolt az Indexnek, ő Dzsúdló koncertjét szerette volna mindenképp megnézni.

Vele még nem találkoztam így közelről soha. Úgyhogy ha már van egy ilyen alkalom, akkor megnézem

– fejtette ki, hozzátéve, nem volt könnyű dolga, mivel a küzdelem az időjárás viszontagságai miatt nem volt túl kellemes.

Az elején túl kellett élni, és a végén be kellett vinni egy-két halálos ütést

– jegyezte meg, hozzátéve: neki az volt a taktikája, hogy próbált kivárni, és nem eszetlenül menni mindig előre. 

Márk egyébként azon kevés fesztiválozók közé tartozhatott, aki nem Azahriah-t választotta, mivel a verseny során az azt lebonyolító játékmester többször is megkérdezte a résztvevőket, kit választanának, ha nyernének, és szinte egyhangúlag Azahriah volt a válasz. 

Nagyágyúk a Nagyszínpadon

A Strand Fesztivál pénteki napján sem kell mellőzniük a szórakozást a bulizni vágyóknak, mivel Zamárdiba érkeznek az ország leginkább ismert zenekarai, köztük a Carson Coma, a Halott Pénz, a Wellhello és a Follow The Flow. A fiatalabb generációnak sem kell csüggednie, mivel pénteken a fellépők között lesz KKevin is, továbbá a retró zene kedvelői egészen hajnali egytől négyig élvezhetik az elmúlt évtizedek legnagyobb slágereit a Necc Party keretében. 

Amennyiben valaki inkább kulturális feltöltődésre vágyna, megnézheti a Fővárosi Nagycirkusz produkcióját, élőben hallgathat egy klímaváltozásról szóló podcastet vagy végigkísérheti Kadarkai Endre és Zacher Gábor beszélgetését. Emellett pedig a pólófestéstől kezdve a jógán át linómetszet printmaking workshopig programok sokasága közül válogathatnak az érdeklődők. 

Rovatok