Index Vakbarát Hírportál

A kezünkkel rappelni szintén hatalmas kihívás, csak másképp

2023. augusztus 30., szerda 17:31

Magyarországon a jelnyelv ismertsége az elmúlt években egyre nagyobb lett, de még mindig elmarad számos más országhoz képest. Egy friss kezdeményezésnek hála ez lassan megváltozik. Egyre gyakoribb, hogy koncerteken is megjelennek tolmácsok, akik a dalok szövegét fordítják a hallássérült közönség számára. Ennek apropóján beszélgettünk egy, a témában járatos jelnyelvi tolmáccsal, Józsa Katával.

Sosem egyszerű, ha az ember egy olyan koncerten van, ahol sem az előadó, sem a szövegek nyelvét nem érti. Bár a zene kárpótol bennünket, rengeteget tud az élményhez adni, amikor tudjuk, mit is próbál az előadó szavak szintjén közvetíteni felénk. A hallássérülteknél eltérő, hogy egy zenei élményből mennyit tudnak befogadni, hisz a siketeknél és nagyothallóknál is számtalan szintje van az érzékelésnek. Vannak, akik bizonyos frekvenciatartományokat tudnak befogadni, mások csupán a rezgésekre hagyatkoznak,

de mindnyájuknak hatalmas többletet nyújthat, ha a szöveget megérthetik.

A jelnyelv speciális kommunikációs forma, ha a hangzó nyelvek irányából nézzük, de közben ugyanolyan önálló, szuverén nyelv, mint bármelyik másik a világon. Ugyanúgy megvan a saját grammatikai rendszere, készlete, viszont a különböző jelnyelvek között nagyobb az átjárhatóság. Egy amerikai jelnyelvet használó például nagyobb százalékban érti meg a magyar jelnyelvet (és fordítva) a világ jelnyelveiben közös vizuális gondolkodási alapnak köszönhetően.

Magyarról magyar jelnyelvre

A magyar jelnyelv esetében a dalszövegek fordításánál ugyanolyan nehézségekkel kell szembenézni, mint amikor az ember más nyelvre próbál fordítani – mintha mondjuk magyarról angolra tolmácsolnánk. A kifejezések, a nyelvtani szerkezetek különbözőségeit figyelembe kell venni, igényes fordításnál ugyanúgy kerülni kell a szó szerinti átvételt.

Hazánkban a jelnyelv használata sokat fejlődött az elmúlt években, de a szakemberek szerint még mindig elmaradásban vagyunk számos országhoz képest. Most azonban egy új kezdeményezés némileg javíthat ezen a helyzeten, olyan tereket nyitva a jelnyelvhasználók számára, amelyeket eddig nem érhettek el. Egy jelnyelvi tolmácsokból álló csapat évek óta azon dolgozik, hogy egyre több területre tudják bevinni a jelnyelv használatát, most pedig úgy néz ki, hogy a zenei világ és a fesztiválközeg egyre nyitottabbá válik erre.

Ami külföldön van, az tőlünk fényévekre jár. Nemcsak a koncerteknél, hanem minden tekintetben. Nem vagyunk rossz helyzetben, de érezhető a különbség az oktatásban, a jelnyelvhasználatban, éppen ezért nagyon jó, hogy most már mi is elkezdünk követni ilyen példákat

– válaszolta az Index kérdésére Józsa Kata, a tolmácscsapat tagja.

Nagy kihívás, nagy siker

Nagy szerepe van ebben annak is, hogy eljutnak hozzánk virális videók, és ennek köszönhetően különlegesnek és izgalmasnak hat a jelnyelv megjelenése a zenei koncerteken. Ilyen volt, amikor a Super Bowl halftime-show közben, Rihanna koncertjén a jelnyelvi tolmács – született siketként – szinte ellopta a reflektorfényt, vagy amikor Eminem koncertjén a korábbi világrekordjának számító Rap God című dalt lefordította egy tolmács. A Metallica például az idei új albumát a megjelenés másnapján – április 15-én, az amerikai jelnyelv napján – jelnyelvi interpretációkkal is közzétette.

Az ilyen típusú videóknál láthatjuk azt, hogy a tolmácsok nem csupán „lejelelik” az adott szavakat, hanem teljes valójukkal jelenítik meg a dalok tartalmát. Józsa Kata elmondása szerint ez nem véletlen, hiszen akár bármely más nyelvre való átültetésnél, a tolmács itt sem a szó szerinti fordításra törekszik, hanem arra, hogy jelnyelven is visszaadja az adott zeneszám prozódiáját, gondolatiságát. Hosszas felkészülés előz meg egy-egy ilyen eseményt, ahol a tolmács elemzi a dalt, és akár egy profi dalszövegfordításnál, igyekszik a lehető legminőségibb interpretációt adni jelnyelven.

Míg a hangzó nyelvben lineárisan csak egymás után tudjuk kimondani a szavakat, addig a jelnyelvben egyszerre is rengeteg infó közölhető. Például: becsaptál engem – ez egy jelben megvan, mivel a jel irányából kiderül, hogy ki kit csapott be. Sőt, a jel dinamikájával, ismétlésével egyéb információk is benne lehetnek ugyanabban az egy jelben, mimikával pedig minden érzet hozzátehető, amelyek hangzó nyelvben újabb szó vagy hangsúly, hangtónus, stb. lenne. Így tudja a rap gyorsaságát is jól lekövetni a jelnyelv, mivel természetéből fakadóan gyors.

Józsa Kata elmondta, hogy ők is igyekeznek az online tér adta lehetőségekkel élni, így a most divatos videós felületeken, akár a TikTokon terjeszteni, hogy a jelnyelv menő, megmutatva ennek a világnak a különleges oldalát. Úgy véli, a fiatalabb generáció tagjai azáltal, hogy megismerik ezt – ráadásul egy népszerű felületen vagy népszerű eseményhez kapcsolódva, akár Rihanna tolmácsának példáján keresztül –, átjuthatnak a társadalmi gátakon, és nem fognak idegenkedve tekinteni a siketek világára.

A saját példáján és tapasztalatain keresztül arról mesélt a szakember, hogy a hallássérült közösség tagjai ugyanúgy szoktak fesztiválokra járni, hiszen a közös szórakozás élménye őket is vonzza. Mivel a hallássérülteknél egyénenként változik, milyen típusú és mértékű a hallásvesztés, nem lehet általánosnak venni, hogy mekkora élményt nyújthat számukra egy-egy könnyűzenei koncert.

Volt olyan sziget fesztiválos élményem tizenévvel ezelőtt, amikor még a Tankcsapda játszott a nagyszínpadon, hogy álltunk a tömegben hallássérült fiatalokkal, és egyikük jelelve megkérdezte tőlem, hogy most ezt és ezt a dalt hallja-e. Én meg teljesen lefagytam, hisz hirtelen én sem ismertem fel, ő mégis tudta. Van, akinek ilyen egy koncert – jelnyelvhasználóként, akinek a családja is siket, csak épp az ő hallásállapota olyan, hogy képes felismerni a számot a tömegben állva

– emlékezett vissza Józsa Kata.

Csapatukkal már 2018 óta rendszeres vendégek az EFOTT fesztiválon. Kezdetben még csak egy-egy koncerten jeleltek, de idővel ez napi kettőre, majd háromra nőtt, mára pedig folyamatos, aktív résztvevői a közegnek, ami bevonzza a jelnyelvhasználókat, hiszen pluszélményt kapnak azáltal, hogy értik a dalszövegeket, és tudják, mit mond az előadó a színpadon a dalok közti szünetekben.

Józsa Kata elmesélte, hogy például a Bagossy Brothers koncertjein több egymást követő évben is tolmácsoltak, a fesztiválon jelen levő hallássérültek pedig már nem csupán a zenekar népszerű dalait ismerték, hanem az új számokat is várták, és követik a zenekar munkásságát az akadálymentes koncertek után is.

Saját metódus

A zenei élmény nem tűnik el teljesen akkor sem, ha valaki siket, mivel a rezgéseket akkor is érzi az ember. A zenei élmény jelentős részét a hallók esetében is a rezgésérzékelés adja, csupán a hallásunk felülírja ezt a felfogás pillanatában. Józsa Kata arról is mesélt, hogy klasszikus zenei koncerteken, ahol a hangerő jóval kisebb, már hazánkban is vannak olyan kezdeményezések, amikor a hallássérülteknek megengedik, hogy közelebb menjenek a színpadhoz, akár meg is érintsenek hangszereket,

ezzel közvetlen élményt kapjanak azok rezgéséről.

Tolmácscsapatuk munkájáról elmondta, hogy Magyarországon sokáig nem volt fejlett kultúra a koncertek jelnyelvi tolmácsolása mögött, ezért sincsenek olyan tolmácsok, akik kimondottan erre szakosodnak vagy ebből élnek. Bár olyan zenekarok már régen is foglalkoztak azzal, hogy jelnyelvi tolmácsot vigyenek a koncertjeikre, mint a Pa-dö-dő, vagy egy-egy alkalom erejéig a Magna Cum Laude és Majka, ez mégsem volt széles körben bevett gyakorlat. Amikor ők maguk elkezdték, egymást fejlesztették, közösen próbálták megtalálni a legjobb formát.

Mi alapvetően olyan jelnyelvi tolmácsok vagyunk, akiket bármilyen tolmácsolási helyzethez lehet hívni, csak koncerttolmácsolásra még nem tudunk szakosodni. Reméljük, egyszer majd eljut odáig ez a szakma, hogy ilyen szakosodásra is lesz lehetőség. Kezdetben csak annyi volt, hogy jött a lehetőség, és páran elkezdtük, beleálltunk a feladatba. Azóta tudatosan bővítjük a csapatot. Idővel megtanultuk a technikai dolgokat, amivel elő tudtuk készíteni a terepet azoknak, akik később csatlakoztak hozzánk

– mondta Józsa Kata. Hozzátette:

Erre nincs egyetlen recept, hogy miként kell csinálni, ezért csak egymás közt tudjuk fejlesztgetni. Az elmúlt években nagyon sok tapasztalatot szereztünk. Emellett elkezdtük rögzíteni, amit csinálunk. Nemcsak az van, hogy felmegy a színpadra egyikünk, aztán letolja és helló, hanem az egész felkészülésben csapatként támogatjuk egymást.

Ma már egyre több előadó és fesztivál érdeklődik a jelnyelvi tolmácsolás iránt. Idén a Gyárkert számos koncertjén is részt vettek, például a Margaret Island, Krúbi, Charlie vagy a Best of Geszti produkciójában. A Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervezői lapunkhoz eljuttatott közleményükben hangsúlyozzák, hogy fontosnak tartották a jelnyelvi tolmácsolás beépítését a programokba, mivel számos hallássérült is jár koncertekre, ezzel pedig az ő élményük minőségén tudnak javítani.

Pozitív visszajelzés

Józsa Kata elmondása szerint pozitív tapasztalat a számukra, hogy egyre népszerűbbé válik a kezdeményezés, és kifejezetten örülnek, hogy a tolmácsok jelenlétét nem teherként élik meg az előadók. A zenészek is igyekeznek teljes szakmai hátteret biztosítani, hogy a lehető legjobb végeredmény születhessen.

A közönség által látható munkájuk két részből áll. Egyfelől az előzetes felkészülés alapján lefordított dalszövegek valós időben történő fordításából, másrészt az előadók és a közönség kommunikációjának szinkrontolmácsolásából. Bár a frontemberek néha váratlan dolgokat tesznek, a szakember elmondása szerint a legnagyobb meglepődésük ellenére is mindent azonnal tolmácsolnak, hiszen ez a munkájuk.

A koncertek tolmácsolását végző csapat szeretné, ha idővel egyre több koncerthelyszín és zenekar élne ezzel a lehetőséggel.

Így megnyithatnák a hallássérültek előtt a tartalmas koncertlátogatás új szintjét, ami egyszerre jelentene új közönségréteget a zenészeknek és a fesztiváloknak, miközben különleges élményt nyújthat rengeteg embernek, akik eddig jóval kevesebbet kaphattak egy koncertből, vagy pont ezért nem látogattak hasonló eseményeket.

Rovatok