Minden nap törődünk vele: mossuk, vasaljuk, fonjuk, vágjuk, szárítjuk, sütjük, festjük, kihúzzuk, begöndörítjük, összekötjük, kiengedjük, balzsamozzuk, lakkozzuk. Tupírozzuk, stuccoljuk, ondoláljuk, főnözzük, daueroljuk. Unjuk, szégyelljük, eltakarjuk, megmutatjuk, pótoljuk. És ez csupán egy pici szelete annak, amit a hajról (frizkó, séró, sörény, lobonc) el lehet mondani: a Kiscelli Múzeum Sziklapincéjében csak ámulunk, hányféle szempontból lehet megközelíteni hosszúra nőtt fejszőrzetünket. A jólfésültség története című kiállítás 2023. október 31-ig látható, kurátora Szabó Zsuzsanna etnográfus-fodrász.
Sokan emlékezhetünk A fodrásznő férje (1990) című francia filmből arra a jelenetre, amikor a fodrásznő a kuncsaft fejét két dús keble közé szorítva mossa, dörzsöli, masszírozza – kevés ennél erotikusabb jelenet van a filmtörténetben. De ha ezt a filmet nem is, számos más ikonikus, hajjal kapcsolatos mozit fel tudunk idézni: ott a Hair (1979), a Grease (1978), a Hajlakk (2007), a Fújd szárazra, édes! (2001). A filmekben a hajkorona mellett a haj lehetséges elvesztésének legalább akkora jelentősége van, ahogy például a Sörgyári capriccióban (1981) a méteres hajzuhatag levágásának.
Ezen filmek mindegyikéből szerepel egy-egy kocka abban az összeállításban, amit A jólfésültség története című kiállításon láthatunk – és ez csupán egy a sok kultúrtörténeti érdekesség közül. A Kiscelli Múzeum Sziklapincéjében berendezett tárlat elképesztően széles skálán mutatja be fejszőrzetünk – haj, bajusz, szakáll – színházi, irodalmi, popkulturális, divattörténeti, orvosi, biológiai, ipartestületi, etnográfiai, kultúrantropológiai, nyelvi, lélektani és társadalmi vonatkozásait. Akár egy délutánt is rászánhatunk, mire mindent alaposan végignézünk és -olvasunk.
Megtudhatjuk, hogyan írta át Hollywood – a szőke színésznőkkel – a fodrászkellékek piacát, miképpen küzdünk a hajviseletünkkel az öregedés ellen, milyen hagyományok írták elő a nők hajának elrejtését, és hogyan változott meg a modern, nagyvárosi élettel a testtudat, amikor a nők már szabadon kiengedhették a hajukat.
Míg a haj levágása – különösen a nők esetében – évszázadokon át a megbecstelenítés aktusa volt, addig a hajtól való önkéntes szabadulás a belső erő demonstrációja lett
– ez pedig a rövidre nyírt bob- vagy bubifrizura titka.
A tárgykultúra is érdekes, megtekinthetjük színpadi dívák faragottcsont-hajdíszeit, Selye János belgyógyász úti borotválkozókészletét, és láthatunk olyan fodrászszéket amelyben még Babits Mihály és Karinthy Frigyes is ült. A fodrászkellékek néha kísértetiesen hasonlítanak az orvosi műszerekhez, nem véletlen, hogy a felcser és a borbély csak egy idő után lett két külön foglalkozás. De arra már a saját életünkből is emlékezhetünk, hogyan változott egy fodrászat berendezése mondjuk a 80-as évektől a mai barbershopokig.
A legizgalmasabbak azok a pillanatok, amikor ráismerünk egy-egy tárgyra a gyerekkorunkból, anyukánk hajcsavarójára és hajsütő vasára, vagy nagypapánk borotválkozó pamacsára.
A nagyvárosi barberkultúra kialakulásában pedig jelentős szerepet játszottak a romák: „A cigány férfiak számára ugyanis a gondozott arcbőr és a szépen nyírt bajusz vagy szakáll éppolyan fontos, mint a nők esetében a legalább derékig érő, fényes haj. Azt tartják szépnek, amikor egy férfi borotvált bőre alatt dús szőrzet sejthető, ezért a szakállfestés is népszerű” – olvashatjuk az egyik táblán.
A kiállítás „szőrmentén” idéz a magyar lírából – Arany Jánostól Petri Györgyig –, de szó esik a magyar és a külföldi punkok zenéjéről (bele is lehet hallgatni) és taréjszerű hajviseletéről, a börtönben viselt frizurákról, a „szőralapon szerveződő” Magyar Bajusz Tárasaságról, a hajbetegségekről, valamint a vendéghajakról és a parókákról is.
Ki gondolta volna, hogy a parókák iránti keresletet az apácarendek feloszlatása is fellendítette,
a szélnek eresztett nővérek haját ugyanis kikoptatta a fityula, a világi életben szükségük lett póthajra.
A kiállításon egészen a divatikonok változásáig eljutunk, a média és a szelfikultúra hajviseletre gyakorolt hatásáig, és megtudjuk, mi az a butterfly cut (pillangóvágás), ami 2022 óta tarol a közösségi médiában. Láthatunk pólókat olyan hírességek arcképével, akik a hajviseletükkel divatot teremtettek (mások mellett Jennifer Aniston, Farrah Fawcett, Paul McCartney vagy Audrey Hepburn), és bemutatják azt is, hogyan változott a frizura és az arcszőrzet az 1870-es évektől egészen napjainkig – mellé korabeli slágerek szólnak. És még ahhoz is kapunk eligazítást, milyen szerelmi praktikákat érdemes a hajszálakkal végezni, hogy a kiszemelt férfit vagy nőt magunkba bolondítsuk, a hajnak tulajdonított mágikus erőről már nem is beszélve.
Az evolúció elkoptatta az ember szőrzetének jelentős részét. Vajon a hajunk miért maradt mégis sűrű, és miért nő meg annyira, hogy fejszőrhosszban egyetlen más emlős sem veszi fel velünk a versenyt?
– teszi fel a kérdést a kiállítás bevezetője. – Az orvostudomány szerint az élet szempontjából a hajnak nincs nélkülözhetetlen szerepe, ugyanakkor testünk egyik legellenállóbb része. A haj folyamatosan nő, ezért nem lehet nem tudomást venni róla: művelni szükséges.
A haj biológiai adottság, a hajviselet azonban kulturális termék:
hajunk formája sosem élettani szempontok szerint alakul, és nem is csupán egyéni döntésünk szabja meg, meddig növesztjük, mikor, ki és hogyan alakít rajta, minthogy az sem, hajunkat ki láthatja, és mi történik vele, miután a fejünkről lekerül.”
A tudományos igényességgel megírt, és egyben rendkívül szórakoztató esszészerű bevezető szerint a haj és az arcszőrzet alakításának igénye és elvárása, normái és praktikái végigkísérik az emberiség történetét. Bosszanthatjuk vele a szomszédot, belesimulhatunk a környezetünkbe vagy kitűnhetünk belőle, rangot és elismerést éppúgy szerezhetünk vele, mint ellenségeket vagy büntetést.
Az iparosodás, a villamosítás és a vegyipar előretörése, a női emancipáció, a higiénia és a közművesítés fejlődése, a mozi és a popkultúra, a fogyasztói társadalom eredményeképpen születik meg a nyugati világban a modern test, ezen belül a modern arc, mely nem csupán genetikai örökség. Fizikai megjelenésünkre teljesítőképességünk és alkalmasságunk zálogaként is tekintünk, ezért külsőnket folyamatosan ápoljuk, karban tartjuk, alakítjuk, helyreállítjuk.
A 2023. október 31-ig látogatható kiállítás arra keresi a választ, melyek voltak a szépségipar fejlődésének főbb mozgatórugói, állomásai, kik voltak meghatározó szereplői, és hogyan váltak az elmúlt 150 évben világviszonylatban is jól fésültté a budapestiek.
A tárlaton szól egy fejezet arról is, hogyan vágták anno a gyerekek haját, mikor jelentek meg az első gyermekfodrászok. Ezzel kapcsolatban megint csak eszünkbe juthatnak jobb vagy kevésbé jó gyerekkori élmények, amikor nem úgy vagy nem annyira vágták le a hajunkat: rövidre vágták, pedig hosszút szerettünk volna, vagy fordítva. Márpedig a hajunk a személyiségünk integráns része, a hajviseletünkkel kapcsolatos jogainkat és határainkat már gyerekkorban is tiszteletben kell tartani.
(Borítókép: A jólfésültség története című kiállítás. Fotó: Kiscelli Múzeum)