Index Vakbarát Hírportál

Lilu: Sajnos, a sz*rt akaratunkon kívül is pénzeljük

2023. szeptember 1., péntek 11:01

A műsorvezető Bödőcs Tibor humoristával karöltve szólalt fel Pintér Béla és Társulata érdekében, akik a nézőktől kértek támogatást, a fennmaradásuk a tét.

Pintér Béla és Társulata még a nyár elején vezetett be egy támogatási rendszert, hogy fedezzék költségeiket, amelyeknek csak 90 százalékát tudják a jegybevételekből állni. A honlapjukra tévedve is azzal a felugró ablakkal lehet találkozni, amelyben azt írják: évaduk megvalósításához 35 millió forint hiányzik. A fennmaradásuk érdekében a nézők segítségét kérték, bár Pintér elmondása szerint ő szégyenként éli meg mindezt.

Végtelenül fájdalmas volt látnom, hogy sok független társulatnak a tavalyi volt az utolsó évada. Nem tudom, hogy a mi társulatunk meddig tud még fennmaradni, nem tudom, lesz-e holnapután. A holnap, azaz a 2023/2024-es évad azonban még tervezhető. Kérem, segítsenek nekünk, hogy előadásaink megvalósulhassanak

olvasható az oldalukon, ahogy az is, hogy a hiányzó 35 millió forintból már 20 milliót sikerült összegyűjteniük.

A nehéz helyzetbe került társulattal kapcsolatban csütörtökön Bödőcs Tibor osztott meg egy bejegyzést a Facebook-oldalán, amelyben azt írta: „Pintér Béla és Társulata nemzeti kincs, ahogy a művelt német mondja: „nesösnöl trezsör". Az meg a nemzet szégyene, hogy támogatást kell kalapozniuk, míg az igénytelenség, a megalkuvás, a színvonaltalanság, a hazugság lubickol az adóforintjainkban”.

A humorista által közzétett posztra reagálva bővebben fejtette ki véleményét az Instagram-oldalán Lilu is. A műsorvezető úgy fogalmazott:

Hát, azért akármilyen aljas, nyomorult az, amiben élünk, ez elég szép. Amikor igazi tehetségek megfogják egymás kezét. Nekem összeszorul a torkom, közben rohadtul szégyellem magam. A színház, aminek az előadásain nevetünk, sírunk, megcsavarja a lelkünket, kitépi a szívünket, és ezt leginkább egyszerre. Nekik kérniük kell. Hogy alkothassanak. A tehetségtelennek csak jól helyezkedni. Megalkudni. És dől a pénz. Nekem ezekben az időkben az is hazaszeretet, hogy támogatom őket. Ha belefér, tegyétek ti is. Sajnos, a sz*rt akaratunkon kívül is pénzeljük.

Rovatok