Mondhatnánk, hogy kétféle világnézet csap össze a Nemzeti Színház 2023. szeptember 3-án bemutatott Bánk bán-előadásában, a globalizáció, illetve a hagyományos, keresztény értékek képviselőinek szempontrendszere, de szerencsére ennél nemcsak Vidnyánszky Attila rendezése, de Katona József drámája is sokkal összetettebb. A szemet gyönyörködtető színpadkép és a kimagasló színészi alakítások élvezete közben megpróbáltuk felfejteni a produkció szimbólumrendszerét is.
„Még ma!” – hangzik el többször is az előadás első öt percében: ha Ottó, Gertrudis királyné öccse holnap elutazik, akkor még ma el kell csábítania Melindát, Bánk bán feleségét.
Még ma.
Ezzel rögtön a produkció elején a magánéleti szál kerül a fókuszba, és szépen végigkövetve a történetet, ott is marad. Bánk bán a népéért felelősséget érző nagyúr, okos politikus, de legalább annyira férj és apa, aki alig-alig bírja el a tragédiát, ami a családját érte. Ahogy a darab végén II. Endre is a feleségét siratja, akit Bánk ölt meg, és bár próbálja elrejteni a könnyeit, nem nagyon megy, hisz – ahogy mondják neki – ő ember is, nem csak király. Az előadás végére özvegyek és árva gyerekek maradnak a színpadon, de a rendezés végső kicsengése nem ez.
A produkció pörgős koreográfiával indul, felvonulnak a szereplők, és képet kapunk arról is, mi vár ránk az elkövetkező három órában: milyen látványvilág, milyen jelmezek és zenék adják meg az alaphangulatot. Az intro kicsit olyan, mint egy modern divatbemutató, ahol mindenki felvillanthat egy gesztust, egy mozdulatot, megcsodálhatjuk a ruhákat, és biztosak lehetünk benne, hogy a továbbiakban sem fogunk unatkozni, annyira behúz minket az élmény. Nem történelmi panoptikumot látunk, hanem olyan víziót, amely a darab egyes elemeit reflektorfénybe, más részeit inkább idéző- vagy zárójelbe teszi.
A messze csatázó Endre királyt helyettesíti a távollétében Bánk bán, aki éppen az országot járja, amikor az „idegen” királyné öccse megkörnyékezi a feleségét, sőt egy főzet segítségével sikeresen el is csábítja. Mindemellett a magyarok Petur bán vezetésével szervezkedni kezdenek a gyűlölt merániak, köztük a királyné ellen, Bánk pedig őrlődik, hogy – magánéleti válsága közepette – kinek adjon igazat, mit is csináljon. Az előadásban elhangzik mindkét értelmezésben Merániai János esztergomi érsek híres dodonai levele („A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.”), bár ez Katona József drámájában nem szerepel.
A merániak vörös színekben, selyemruhákban jelennek meg a színen, kihívó öltözetben mozognak, táncolnak, vonaglanak a háttérben – néha egy, a Szent Koronára emlékeztető bútordarabon – akkor is, amikor az előtérben másról, például a készülő összeesküvésről van szó. A magyarok zsinóros, sötét öltözéket, illetve fehér blúzt viselnek, az ő „nyelvük” a néptánc, amelyet a nők is férfilépésekkel, legényessel, pontozóval járnak, talán nem csupán a hanghatás kedvéért. Az idegenek fő zenei motívuma a Massive Attack különös hangulatú Come Near Me című száma – ahányszor felemelkednek a színházi süllyesztőből, ez a dal erősödik föl –, a magyarok színre lépésekor pedig gyakran hangzik el valamilyen tiszta érzelmekre épülő népdal.
A ruhákban és a zenékben megjelenő különbségeket nem nehéz megfejteni, az udvar kétségkívül egyfajta globális értékrendet, a magyarok világa pedig a hagyományos értékeket jeleníti meg, és erre a rendezés további elemekkel is ráerősít. Gertrudis udvartartásában nem csupán kihívó öltözetű hölgyek, hanem női ruhába öltözött férfiak is vannak, egy ilyennek énekli el Gertrudis kislánya a Jégvarázs című amerikai animációs filmből Elza dalát: Legyen hó – ez ma az óvodás kislányok körében a legnagyobb globális sláger, amelynek ellenpontjaként magyar gyerek-, illetve népdalok hangzanak el.
Az egyik mulatság csúcspontján Gertrudis A felkelő nap házát énekli angolul, két udvaronc pedig John Lennon Imagine című ikonikus számára „gyújt rá” németül, de olyan idétlenül, hogy visszájára fordul mindaz, ami a dalban szerepel.
A vérvörös, selyem öltözékekkel szemben Melinda, Bánk bán felesége Mária-kék, illetve hófehér vagy lenvászon öltözékben jelenik meg, megbecstelenítése után pedig olyan piros hímzés díszíti a ruhája elejét, mintha vér csorogna rajta. Amikor már bűnösként Gertrudis elé citálják, különös fejfedőben, Napbaöltözött Asszonyként jelenik meg előttünk, akinek a fiát a Jelenések könyve szerint el akarja nyelni a sárkány. A párhuzam és a szimbolika nem véletlen, Melindát is elszakítják a gyermekétől, márpedig egy anyai szív ebbe belepusztul.
Az udvar globális világképét illetően Vidnyánszky Attila nem hagy mindeket kétségek között, Gertrudis egy jelenetben olyan szavakat ismételget, tanít a gyermekeinek, mint globalizáció, manipuláció, globális felmelegedés, kommunikáció, krízis, trigger pont, konferencia, tolerancia, a hazatérő Endre király ugyanakkor, bár siratja és védi feleségét, a kihívó öltözetű udvaroncokat „Hogy nézel ki?” felkiáltással megrángatja és kihajítja.
A hagyományos értékrend alapján szerveződő magyar világ sem kétdimenziós, papírmasé kulisszaként jelenik meg, mi sem áll távolabb a rendezéstől, mint a patetizmus. A pártütő férfiak csoportja időnként felbukkan, és kemény táncot lejt (a legjobb az, amikor a Massive Attack zenéjére ropják a merániakkal párhuzamosan), de Bánk nem tud egyértelműen melléjük állni, fontosabb számára, hogy megőrizzék a törvényes rendet, Tiborc panasza pedig egészen különleges idézőjelet kap.
Amikor elkezdi jól ismert monológját, Biberach, a lézengő ritter betol egy modern vurlicerre emlékeztető, zörgő, villogó berendezést – a nézőtéren ülő fiatalok szerint DJ-pultot –, és „berakja” az Erkel-operából Tiborc panaszát. Bánk leinti, ahogy akkor is, amikor a Hazám, hazám kezdetű áriát próbálja lejátszani, Biberach meg is jegyzi, hogy „b*zd meg, ezeknek kiteheti az ember a lelkét”. De Tiborc is beszól saját magának: amikor odaér, hogy „Kéményeinkről elpusztúlnak a / Gólyák, mivel magunk emésztjük el / A hulladékot is.”, hozzáteszi, hogy „Mondjuk ez hülyeség.” Tiborc panasza nem gúny tárgyává válik, hanem a helyére kerül.
A legszebb, legösszetettebb szimbólumrendszer az előadás végén bomlik ki, amikor kiderül az is, mi volt az a kopogás, amit végig hallottunk a színfalak mögül: nem a csizmák folyamatos tánca, jelezve, hogy valami készül a háttérben, hanem a szövőszékek kopácsolása, a párkák ugyanis akkor is szövik a sorsunk fonalát, ha mi nem látjuk, vagy nem akarunk tudomást venni róla. A végén felemelkedik a három szövőszékről három szőttes: az egyiken a Szent Korona látható, a másikon egy pelikán, amely Jézus jelképe, aki a vérét ontotta, hogy megváltson minket, a harmadikon pedig szintén egy Krisztus-szimbólum, az oroszlánra ültetett Nap.
A három szőttes lelógó szálait a körbeforgó szövőszékek összefonják, összekötik, így megy tovább az életünk és a történelem. És ismét megszólal – ahogy a szintén Vidnyánszky-rendezte Vitéz lélek című előadás végén is – az egyik legősibb, erdélyi Oltáriszentség-himnusz: „Itt jelen vagyon az Istennek Fia, / itt jelen vagyon a feláldozott Bárány.” Így kerül magasabb síkra a darab, és nyernek értelmet a Melinda holtteste fölött zokogó Bánk szavai: „Nem ezt akartam én.” Akarhatunk mi, emberek, bármit, a végső szó Istené.
Vidnyánszky Attila harmadszor rendezi meg a Bánk bánt, és míg a 2017-es kamaradarab volt, most egészen monumentális nagyszínpadi produkciót látunk. Gertrudis, Udvaros Dorottya alakításában, hat éve is kihívó volt, a mostani királyné, Ács Eszter pedig még Izidoraként próbálgatta az oroszlánkörmeit. Már az akkori rendezés is nagyon modernnek számított: Vidnyánszky az előadás elején kiszabadította a poros vitrinből Endrét és Bánkot, a Hazám, hazám egy recsegő lemezről szólalt meg, és elhangzott Falco slágere, a Rock Me Amadeus.
A vitrin a 2023-as előadáson is szerepet kap, a végén ez zárja örökre egy családba Bánkot, Melindát és a kisfiukat, Somát, hiába szakították el őket egymástól. A 2017-es előadáshoz képest nagy változás, hogy míg Bánk akkor vonakodott elfogadni – a korábban dühében saját maga által megátkozott – kisfia felé nyújtott kezecskéjét, itt, bár eleinte szenved, végül magához öleli.
A színpadon csupa fiatalt látunk, akik a szemünk előtt értek jelentős színésszé: Berettyán Sándor vívódó Bánk bánja, Ács Eszter femme fatale Gertrudisa, Barta Ágnes egyszerű Melindája, Herczegh Péter nyafogó gyerekre emlékeztető Ottója, Szabó Sebestyén László számító, cinikus („Ott van a haza, / Hol a haszon”) Biberachja, Szász Júlia sebzett Izidorája vagy Berettyán Nándor fájdalmában is méltányos Endre királya egytől egyig kiváló alakítás. A jelmezeket Berzsenyi Krisztinának köszönhetjük.
„Nincs a teremtésben vesztes, csak én!” – mondja a darab végén Bánk bán, de a végső nagyjelenetben, amikor ellépünk a pillanatnyi veszteségektől, már tudjuk, úgy szemlélni a darabot és a saját életünket is, hogy kíváncsian várjuk, vajon merre visz tovább a saját sorsunk és a történelem.
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)