Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Kristóf István, a Fővárosi Nagycirkusz egykori igazgatója

2023. szeptember 5., kedd 13:39

82 évesen meghalt Kristóf István cirkuszművész és artista, Jászai Mari- és Ezüst Bohóc-díjas érdemes művész.

Kristóf Krisztián Guinness-rekorder magyar zsonglőr, artistaművész hétfőn közölte a Facebookon, hogy meghalt édesapja, Kristóf István cirkuszművész, artista, a Fővárosi Nagycirkusz egykori igazgatója.

Szeretett Édesapám, Kristóf István ma este mély álomra talált, átment a fényes függönyön, hogy újra átöleljék egymást Édesanyámmal. Minden percben hiányozni fog!

– olvasható a bejegyzésben.

Kristóf István 1941-ben született a keszthelyi vásártéren, egy vándorcirkuszi kocsiban. Édesapja állatidomárnak szánta, de ő légtornász szeretett volna lenni. Húgával trapézszámok megtanulásába kezdett, később feleségével, Sallai Ilonával léptek fel világszerte  írja a 24.hu.

1977-ben a Nemzetközi Cirkuszfesztivál Ezüst Bohóc-díját is elnyerték.

Egy sérülés miatt az artistakarrierjük véget ért, így lett végül 1988-ban a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója, amit 24 éven keresztül vezetett.

Kristóf István Jászai Mari- és Ezüst Bohóc-díjas érdemes művész volt.

Rovatok