Két egymást követő Facebook-poszt hozta ki újra a homályos múzeumi belső terekből a fényre az elsőnek mondott magyarországi szépségkirálynő, a később öngyilkosságot elkövető Molnár Csilla bronzból készült szobrát, amely a meztelen női testről megalázó módon vett gipsz lenyomat alapján készült. Az nyilvánvaló, hogy ma már egészen másképp kell beszélnünk egy ilyen alkotásról, mint akár öt évvel ezelőtt, de ami az 1985-ös szépségversenyen történt, az nem csak mai szemmel nézve jogtipró.
„Molnár Csilla szobrát nem lehet csak úgy megsemmisíteni, hiszen Pauer Gyula Magyarország szépe 1985-95. című alkotása közgyűjteményben őrzött műtárgy, amely a művész ajándékaként került a Magyar Nemzeti Galériába” – mondja kérdésünkre Páldi Lívia. A Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár művészettörténészétől aziránt érdeklődtünk, hogy ha egy tárgy – akármilyen művészi értékkel bír is – személyiségi jogokat sértő módon készült, ráadásul hozzájárulhatott a modell halálához, akkor nem lenne-e jogos a megsemmisítése, hiszen így még a folyamatos kegyeletsértéssel is szembe kell nézni.
Megjegyezzük, hogy már a múzeumi kartont is rossz érzéssel olvassa az ember: „Kontraposztban álló, fejét kissé balra hajtó, csukott szemű, félig nyitott szájú, borotvált, meztelen fiatal lány” – így kezdődik a mű leírása. Molnár Csilla szobra számos máig aktuális kérdést feszeget: a test művészi kisajátítását, a késő Kádár-kor (és a jelen) szexizmusát, a személyiségi jogok tiszteletben tartásának hiányát, a hatalmi helyzettel való visszaélés jelenségeit.
Páldi Lívia szerint „a mű bemutatásának alapvető része a készítés konfliktusokkal és botrányokkal terhelt történetének kritikai vizsgálata”. Nem hagyhatók figyelmen kívül olyan kortárs politikai és társadalmi mozgalmak sem, mint a MeToo vagy a Black Lives Matter (BLM), és nem lehet ugyanúgy beszélni bizonyos témákról, mint akár öt évvel ezelőtt. A jelenhez közeledve megváltozik a környezet, amelyben a művek értelmezhetők, ennek ellenére sokszor tovább öröklődnek olyan megközelítések és értelmezések, amelyek figyelmen kívül hagyják, hogy a női test és a szépség témájával kapcsolatos kulturális közbeszéd számos kritikai szemponttal gazdagodott.
Ezért is tette ki, ahogy korábban megírtuk, a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár azt a Facebook-posztot, amely arról szól, hogyan is készült a Magyarország szépe 1985-95. című szobor, válaszul a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) bejegyzésére, amely pusztán esztétikai szempontból elemezte a művet, sőt még az elkészítésével okozott szenvedést is. „Molnár Csilla szobrának testtartása egyrészt a vértanú szentek szenvedését és fájdalmát idézi föl, de érezzük benne a szépségért való szenvedést, és a mű elkészítése során keletkezett testi fájdalmat is” – szólt a MNG képpel is illusztrált posztja, amelyre aztán felháborodott kommentek sokasága érkezett, hiszen egy öngyilkos lányról tettek ki meztelen szobrot, a bejegyzést ezért néhány nap múlva törölték.
„Pauer a szépségverseny több résztvevőjéről is készített gipszmintát. A mintavétel sok szempontból bántalmazónak minősülő, fizikai kontaktussal járó folyamatát Dér András és Hartai László 1986-os, Balázs Béla Stúdióban készült dokumentumfilmje, a Szépleányok örökítette meg” – írta a Fővárosi Képtár. A meztelenre vetkőztetett fiatal nőket két fotós (Bacsó Béla és Fenyő János) a versenyt rendező Magyar Média engedélyével „dokumentációs céllal” végig fotózta, a képek később egy nyugatnémet szexlapban jelentek meg. „Az egyre erősebb nyomás, a médiának és a szponzoroknak való kiszolgáltatottság nem kis részben felelőssé tehető Molnár Csilla Andrea tragikus haláláért” – olvasható a Képtár posztjában.
A Magyar Nemzeti Galéria bejegyzése valójában újrahasznosított poszt volt: egy 2018-as esemény kapcsán íródott bejegyzést ismételt meg szóról szóra, amikor egyetlen estére, a Múzeum+ TEST című eseményre kihozták a szobrot a látogatók elől elzárt folyosóról a Kupolacsarnokba, de míg öt évvel ezelőtt nem érkeztek felháborodott kommentek, addig a reposztolt bejegyzést szétszedték. „Nem lehet egy szöveget öt év múlva ugyanúgy kitenni – mondja Páldi Lívia –, mert azóta nagyon sok minden történt a szakmában és a tágabb kulturális-társadalmi közegben, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ennek ellenére bizonyos kérdésekkel kapcsolatban lassan változik a szakmai gondolkodás.”
Amennyire ambivalens a szobor megítélése, annyira nem látunk a mai napig tisztán a 1985-ös szépségversennyel kapcsolatban sem. Bár a tanúk egy része, például a gipszmintavételt végig fotózó Fenyő János, vagy maga az alkotó, Pauer Gyula már nem él, vannak olyan résztvevői a történetnek, például Várszegi Gábor akkori Fotex-vezér, vagy a szintén zsűritag Ernyey Béla színművész, Frenreisz Károly zenész vagy Keveházi Gábor balettművész, akik sokat tudhatnak a körülményekről, amely a tragédia okaira is rávilágíthat.
Az Artportalon 2019-ben megjelent egy hosszú beszélgetés Hartai Lászlóval, a Szépleányok című dokumentumfilm társrendezőjével. Az interjú Eperjesi Ágnes és Oltai Kata Érezze megtiszteltetésnek című kiállításához kapcsolódott, amelyet a budapesti Fészek Galériában rendeztek meg, és amelynek középpontjában az 1985-ös szépségversenyt állt: a kísérőszöveg szerint a szocializmusban sem a szépség, sem a királynő, sem a választás szavak nem lehettek azonosak önmagukkal, jelentésük nagymértékben megváltozott.
Az interjúban Eperjesi Ágnes és Oltai Kata felvetik Hartai Lászlónak, hogy a szépségversenyre 16 év volt a jelentkezési korhatár, amire így válaszol:
Ez akkor különösképpen nem tűnt fel nekem, hazudnék, ha azt mondanám, hogy rögtön érzékeny voltam arra, hogy tulajdonképpen kislányok is fognak jelentkezni a versenyre, és hogy probléma lehet abból, hogy a 18 év alattiaknál szülői engedélyhez van kötve a jelentkezés.
A szoborkészítésről Hartai ezt mondja: „Mindenhonnan érkező kislányok voltak, mindenfajta tapasztalat nélkül. Szerintem senkiben fel sem merült, hogy lehetne nemet is mondani minderre. Egyszerűen nem volt opció, hogy nemet is lehetne mondani. Kétely leginkább Csillában merülhetett fel, jó, nyilván nem is benne, hanem az apjában. De az ő esetükben meg olyan erős volt a Magyar Média nyomása, akik kvázi saját tulajdonukként kezelték ezt a lányt, a családot, és úgy érezték, hogy ez az ő projektjük, a nyertest kvázi megvették, az első helyezettel marketing szempontból azt csinálnak, amit akarnak.”
O. Réti Zsófia Nekünk nyolcvan: közelítések a nyolcvanas évek magyar kulturális emlékezetéhez (korabeli stratégiák, populáris mítoszok és ezek utóélete) című munkájában (Debreceni Egyetemi Kiadó, 2018) szintén próbál mélyebbre ásni. Történeti kutatómunkájában nemcsak a nyilvánosság számára hozzáférhető dokumentumokat, filmeket, újságcikkeket nézte át, hanem az Agitációs és Propaganda Osztály levéltári anyagait, jegyzőkönyveit is.
A sajtó több helyen is említi, írja O. Réti Zsófia, hogy „felsőbb utasításra a rendező Magyar Média megváltoztatta a Miss Magyarország elnevezést”, illetve a média által egyöntetűen fő bűnbaknak kikiáltott „Dr. Fodros”, a Magyar Média Vállalat igazgatója egyetlen fellelhető nyilatkozatában is a következőket mondja: „azt nagyon kevesen tudják, hogy a KB agitációs és propagandaosztálya közvetlen hatalmi nyomást gyakorolt a versenyre, a feltételek kialakítására. Ennek azonban az Agitációs és Propaganda Osztálynak a Magyar Országos Levéltár által közzétett jegyzőkönyveiben nincs nyoma.
A párt esetleges befolyása mellett az esemény üzleti, és sok szempontból korrupciógyanús oldala az, amire a résztevők gyakran utalnak, és ami a mai napig nincs feltárva. O. Réti Zsófia idézi a Forrás című folyóiratot, amely arról írt arról, hogy a Szépleányok című film miként interpretálja az eseményeket:
A film főszereplői azok, akik a Nagy Banzáj után zsebre tették a bankókat. A szervezők minden második szava az üzlet. Kontraszelektált volt a »legszebb« lányok csapata? Persze, hiszen ez üzlet. Előre megbeszélték a zsűri döntését? Persze, hiszen ez üzlet. A bevételhez képest bagóval fizették a legcsinosabbakat? Riasztóan azonos kulcsra jár a megszólaló üzletemberek logikája.
A szépségkirálynő-választáson bekerülhetett a zsűribe, és szavazhatott az, aki anyagilag támogatta a versenyt, olvasható a dolgozatban, ami aztán így folytatódik: „Ebben az esetben tehát a »business«, a nyugati jellegű, jól szervezett, gördülékeny és minden résztvevője számára hasznot hozó üzlet áll szemben ennek magyar megfelelőjével, a megvesztegetésekkel, hozzá nem értéssel és nem teljesen legális kiskapukkal fűszerezett »biznisszel«, amelyeket a sajtó jellegzetesen a magyar virtussal hoz kapcsolatba.”
A szépségverseny történéseinek jelentős részét továbbra is homály övezi. A tájékozódásban sokat segít a szépségkirálynő emlékére létrehozott molnarcsilla.hu oldal, ahol digitalizált formában hozzáférhető az összes, a szépségversennyel, illetve a győztessel kapcsolatos szöveg-, film- és hanganyag. A már örökre szép és fiatal lány szobrához szorosan hozzátartozik mindaz, ami a szépségverseny során történt, erről pedig mai szemmel is megrázó részleteket lehet olvasni az oldalon: a 16 éves fonyódi gimnazista milyen megalázó, testileg, lelkileg és anyagilag is kiszolgáltatott helyzetben volt, hogyan sajátították ki és rángatták különböző nagyhatalmú férfiak, menedzserek, üzletemberek.
S ha ma már nem is tudjuk kibogozni, kik és milyen hasznot húztak a versenyből, és mi vezetett pontosan Molnár Csilla halálához, egyfajta jóvátételt, erkölcsi kárpótlást megérdemelnének azok az egykori modellek és versenyzők, akik a visszaélések elszenvedői voltak. Korábbi cikkünk megjelenése után jelentkezett nálunk az egyik akkori résztvevő, aki azt írta, élete legmegalázóbb élménye volt a leendő szobrokhoz kapcsolódó gipszlenyomat-vétel. Ezért, és a versenyen történtekért pedig soha, senki nem kért tőlük bocsánatot, nem követte meg őket.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.