Index Vakbarát Hírportál

Villogva, szirénázva érkezett a mentő az Átriumhoz, csomagot hozott a színháznak

2023. szeptember 21., csütörtök 16:58

Az Átrium közösségimédia-oldalán osztotta meg a hírt. Elmondása szerint egy megkülönböztető jelzést használó, magán mentőszolgálathoz tartozó autó érkezett az épület elé, amely a Müpa Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztiváljának brosúrájából hozott egy adagot. Az esemény hallatán az Index felvette a kapcsolatot a Müpával, hogy történhetett ilyesmi, valamint a az Országos Mentőszolgálattal is, hogy mennyire számít súlyosnak egy ilyen eset, és milyen retorziókra számíthat az adott mentőszolgálat.

Amikor érkezik egy mentőautó, az ember gyomra mindig összeszorul egy kicsit, pláne, ha nem tudja, miért is jött egyáltalán. Hasonló élményben volt része az Átrium Színháznak is, ahová a mai nap folyamán, 2023. szeptember 21-én, nagyjából háromnegyed egykor érkezett egy, a színház elmondása alapján megkülönböztető jelzést használó mentőautó. A mentős kiszállt, bement az épületbe, letett egy csomagot a pénztárhoz, csinált róla pár képet, majd távozott – erről az Átrium egy Facebook-posztban számolt be.

A Müpa értetlenül áll a történtek előtt

Mikor az ott lévők kibontották a csomagot, kiderült, hogy a Müpa Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztiváljának brosúrájából érkezett egy adag. Az Átrium munkatársai ezt azonnal kidobták, mivel nem állnak partneri kapcsolatban a Müpával, és állításuk szerint az intézmény „kategorikusan megtiltja”, hogy az Átrium bármilyen szóróanyagai kikerüljenek náluk.

A hír hallatán az Index megkereste a Müpát, akik közleményben határolódnak el az esettől. A hozzánk eljuttatott nyilatkozatot szó szerint közöljük:

Mindenekelőtt sajnálatunkat fejezzük ki a történtekkel kapcsolatban. A Liszt Ünnepet szervező Müpa szóróanyagait alvállalkozó terjeszti. Az általunk megrendelt terjesztési helyszínek között az Átrium nem szerepelt, így mi is értetlenül állunk az eset előtt. Azonnal felvettük a kapcsolatot a kiadványokat terjesztő Funzine-nal és kértük az eset haladéktalan kivizsgálását, mivel a prospektusok, műsorfüzetek terjesztési pontjaival való egyeztetés a terjesztést végző cég feladata és felelőssége.
Az Átrium posztjában szereplő szóróanyag kihelyezésre vonatkozó megjegyzésre reflektálva hangsúlyozzuk, hogy a Müpa területén kizárólag az együttműködő partnereinek szóróanyagát helyezi ki. Amennyiben más anyag érkezik hozzánk, közvetlenül az érintettel vesszük fel a kapcsolatot, és biztosítjuk, hogy a legyártott kulturális anyagok a legjobban hasznosulhassanak.

Kérésünkre a Funzine is eljuttatta hozzánk közleményét. Elmondásuk szerint az Átrium Színház bejegyzéséből értesültek a történtekről. Az esetért vállalják a felelősséget:

Az Átrium Színház Facebook-bejegyzéséből értesültünk arról, hogy egy terjesztési megbízottunk nem szerződésszerűen járt el a Müpa Liszt Ünnep-programfüzetének terjesztése során. A Müpa semmilyen formában nem érintett az ügyben, a kiadvány tévesen került kihelyezésre az Átrium Színházban. A Funzine Média Kft. vállalja a felelősséget az alvállalkozó hibájáért. Valamennyi terjesztési megbízottunk figyelmét felhívtuk a szerződés maradéktalan betartására.

A kiérkező mentős az Átrium posztja szerint feltehetően nem az Országos Mentőszolgálat munkatársa. Az Index felvette a a kapcsolatot az OMSZ-szel, hogy milyen retorziók érhetnek egy mentőszolgálatot, amennyiben ilyen módon használ megkülönböztető jelzést. Egyelőre nem érkezett válasz, de amennyiben ez változik, cikkünk frissül.

Rovatok