Index Vakbarát Hírportál

Emlékpadot kaphatnak a reptéren Kordáék

2023. szeptember 24., vasárnap 06:03

Korda György és Balázs Klári emlékműve hamarosan teljes lehet: nem elég az Aréna-koncert, emlékpadot szeretnének a budapesti reptéren.

Korda György és Balázs Klári 2024-ben a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. A házaspár láthatólag nem tud megpihenni, valami elképesztő energia hajtja őket előre – még úgy is, hogy Gyuri bácsi már 85 éves, és 66 éve szerepel közönség előtt.

Igaz, az Aréna befogadóképessége nem éri el a fesztiválokét – amelyeket idén is sorra vettek –, a Papp Lászlóban mégis nagy szó fellépni – vallja a legendás házaspár a Borsnak. A koncerttel azonban még nem teljes az életmű. Hogy mi lenne a hab a tortán? 

Tudják, hogy mikor mondom azt, hogy be lesz fejezve az életművünk? Akkor, ha a Liszt Ferenc reptér valamelyik terminálján áll egy pad, azon pedig két viaszbábú. Klári és én. Akkor megtörtént velünk tényleg minden, ami megtörténhetett

– mondja Korda György.

A lap értesülése szerint a pad ötletét már elfogadta a reptér vezetősége, sőt már a tervezés is megkezdődött. Gyuri bácsi vágya tehát nem egy elérhetetlen álom, hanem a valóság. 

Rovatok