Index Vakbarát Hírportál

Hamisítványokra cserélte őket, majd több festményt eladott egy müncheni múzeum dolgozója

2023. szeptember 25., hétfő 21:20 | aznap frissítve

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott hétfőn egy müncheni múzeum egykori alkalmazottja, aki két éven át több festményt hamisítványra cserélt, az eredeti műalkotásokat pedig árverésen értékesítette – közölte az illetékes bíróság.

Az MTI beszámolója szerint a férfit – akit a bíróság nem nevezett meg – egy év és kilenc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az illető 2016 májusa és 2018 áprilisa között a múzeum műszaki dolgozója volt, és bejárása volt abba a raktárba, amelyben a festményeket őrizték.

Hamisítványra cserélte ki például Franz von Stuck Mese a békakirályról című festményét. Az eredeti műalkotást egy müncheni aukciósházzal árvereztette el, és egy svájci galéria jutott hozzá 70 ezer euróért.

AZ AUKCIÓSHÁZ ÁLTAL FELSZÁMÍTOTT KÖLTSÉGEK LEVONÁSA UTÁN A FÉRFI MEGKÖZELÍTŐLEG 50 EZER EURÓ NYERESÉGRE TETT SZERT.

A most harmincéves férfi Eduard von Grützner és Franz von Defregger egy-egy festményét is ellopta a múzeum raktárából. Az egyik műalkotást elárvereztette, a másikat pedig eladta az aukciósháznak, amivel további 12 ezer eurót keresett.

Az illető a pénzt adósságainak törlesztésére és fényűző életstílusának fenntartására használta – hangzott el a tárgyaláson. Új lakást, drága karórákat és egy Rolls Royce gépkocsit is vásárolt magának.

A vádlott a tárgyaláson beismerő vallomást tett, a bíróság közlése szerint „őszinte megbánást tanúsított”. Vallomásában azt mondta, hogy nem előre megfontoltan cselekedett, és nem tudja, miért viselkedett így. Az ítélet jogerős.

Rovatok